Utoljára a koronavírus-járvány után kellett megharcolnom a felesleges kilókkal. Az a néhány hét intenzív bezártság sokszor eszembe jut mostanában. Lehet, hogy most nem is lenne rossz egy-két hét otthonlét, szünet, amikor nincs hova menni, nincs program, kötelezettség. A sarokba vághatnánk a felelősséget, a fáradtságot és legfőképpen az időhiányt. Végre elérnénk a közös programokra, főzhetnénk együtt, beszélgethetnénk úgy igazán. Az a néhány hét sokat változtatott a kapcsolataink minőségén, de rossz hatással volt az életvitelünkre, a testünk egészségére. 
Visszagondolva, ma már tudom, azok a pluszkilók nem hiába szaladtak fel. Esténként, valahányszor kettesben voltunk a párommal, összeültünk, kibeszéltük a világ dolgait, az érzéseinket, volt rá idő, hogy törődjünk egymással, közben próbáltuk kirándulásainkat, szabadidős tevékenységeinket egzotikus gasztronómiával pótolni. Idejét sem tudom, mikor ettem annyi halételt, mint abban az időszakban. Talán a minősége és frissessége meg sem közelítette a szardíniai és isztambuli finomságokat, de a közös főzés, kóstolgatás, összedolgozás és kísérletezés hangulata különlegessé tette minden percét. Június elején már kiderült, ennek bizony meg lett az eredménye. A pocakok kikerekedtek, a combok feszesedtek, még most is jót nevetünk, valahányszor előkerül egy-két régi fotó, és belátjuk: nem voltunk a legjobb formánkban azokban a hónapokban. 
Idén valahogy karantén nélkül is megismétlődött ugyanez. Júniusban, az esküvőm előtt alig két hónappal eszméltem rá: bizony kikerekedtem. A sok együtt töltött idő, a szabadság és rendszeres munka mellett is sikerült annyit romantikázni, hogy meglegyen a közös időtöltés eredménye. 
Bizony, nem hiába mondják, aki boldog, az hízik. Persze, az első szembesülés nem könnyű, mindannyian szeretnénk formásak, de csinosak, vonzók maradni. A helyes étkezés, a rendszeres mozgás létfeltétele az egészséges életnek. Jó, ha tudjuk, hol a határ, mikor kell megálljt parancsolni, de talán olykor az sem gond, ha végtére is örülünk az együtt töltött időnek, és nem a külsőségre, csak egymásra és a boldogságra gondolunk.