Közhelynek nevezett monda­ta­ink a hétköznapokban sokszor értelmet nyernek, és saját bő­rünkön tapasztalhatjuk meg, miért terjedtek el a köz­tudatban ezek a manapság már unalomig ismételt „okosságok”.
A türelem rózsát terem szólásmondás is egy ilyen mondat, ám várva-várt nyaralásom ka­pujában megismertem való­di jelentőségét. Az idei nyár többnyire kirándulás nélkül telt, így természetesen tűkön ülve vártam, hogy szeptember közepén átélhessem a szabadság semmivel össze nem hasonlít­ható varázsát. Idei nyaralásunk célállomására indulva azonban a repülőtársaság és a reptér aka­ratlanul is akadályt gördített az utunkba, ötórás késéssel szállt fel a gép, úgy, hogy közben az is kérdésessé vált, egyáltalán elindulunk-e. Nyolcvan-száz em­ber, köztük kerekesszékben ülő idős, szaladgáló, türelmet­len kisgyermek és karon ülő kis­baba várakozott a felszállásra, miközben egyre fogyott az eladásra kínált élelmiszer és víz a reptéri büféből.

A tájékoztatás semmiképp nem volt teljes körűnek mond­ható, az idő telt, engem pedig nem az lepett meg igazán, hogy hogyan képes a reptér és a repülőtársaság kétségek között ringatni ennyi embert, hanem az, hogy a tömeg mindezt hőbörgés, illetlen kifejezések és türelmetlen hangvétel nélkül tűrte. Kisebb sorsközösséggé ko­vácsolódtunk az ötórás vá­rakozás után, persze a végére már az idegesség is úrrá lett sokunkon, mégsem emelte fel senki a hangját és nem próbálta kitölteni dühét azon a két reptéri alkalmazotton, akik türelemmel próbáltak válaszolni azokra a kérdésekre, amikre nekik sem volt feleletük.
A türelmünk pedig utazást eredményezett, mert öt óra után sikerült felszállni. És sokkal jobb volt úgy utazni, hogy közben senki nem kiáltott bosszúért. Ez még a kellemetlenséget is szebbé teszi idővel, és megszépít régebbi emlékeket is. Egyszer majd a dublini utamat is elmesélem…