Sztrájk, sztrájk, sztrájk. Olvasom a szalagcímet: a tanügyi alkalmazottak után a börtönőrök is utcára vonulnak. Ha visszatekintek a gyermekkoromra, viszonylag idegen jelenség számomra az utcai tüntetés, a kollektív felháborodás jelensége. A tanárok már harmadik hete, hogy kiborították a bilit. Meg is értjük őket, de azért haragszunk is rájuk. Olvasom a fejlemények alatti kommenteket: sokan megkérdőjelezik a pedagógusi elhivatottságot, a tanárok diákokba vetett szakmai elköteleződését. Viszonylag kívülálló vagyok a témában, elég rég érettségiztem már, de nincs gyerekem, unokatestvérem, közvetlen ismerősöm, aki nyíltan beszélne a „gyermek fekvéséről”. 
Néhány hónapja hallottam először szakmai körökben, hogy Romániában kiöregedőben van a tanári gárda. Bár sok a frissen végzett egyetemista, de a rosszul összetákolt versenyvizsgás, helyválasztós rendszer miatt többségük három-négy év után kilép a tanügyből, így többnyire maradnak az idősek, a középkorúak, akik tíz-tizenöt év múlva tucatjával mennek majd nyugdíjba. A tanügyben jelentkező munkaerőhiányt nem lehet majd Srí Lanka-i munkásokkal pótolni. Egy székely embernek igazán meg kellene érteni, hogy a magyar nyelvet és irodalmat csak mi tudjuk átadni, a szakképzett tanárra óriási szükség van. 
Nem vagyok tisztában a tanügyi bérezésekkel, de legjobb tudásom szerint egy tapasztalt tanár fizetése már üti azt a bérminimumot, amit egy felsőoktatást végzett alkalmazottnak is keresnie kell. Egyértelmű hát: a középkorú tanárok nem a saját fizetésükért, boldogulásukért harcolnak. Az, aki megverekedett már a munkáért akár tizenötször is, nem fog meghátrálni az utolsó körökben. Ezek az „idősek” – még ha nem is mindenki – valamiért csak kiálltak és ki is állnak a fizetésemelés és a tanügyi reform mellett. Nem csak magukért, és még csak nem is az iskolában tanuló gyermekekért csupán. Mondhatnám azt, hogy az utánuk jövőkért, az új generációért, miértünk is – szakmától függetlenül. 
Meggyőződésem az, hogy főként a demokratikus jogokért, az egyénért, a szabad véleménynyilvánításért szólalnak fel. Az emberért, aki otthon ül, számlát fizet, gyereket és macskát nevel. Mert mindegy, hogy börtönőr, tanár vagy utcaseprő vagy, jogod van kérni azt, ami neked jár!