Az éppen felborulni látszó geopolitikai és kereskedelmi világrendet megelőző két vagy inkább három évtizedben iparággá fejlődött a médiában a stresszmentes ünnepi előkészület igéjének és liturgiájának hirdetése. Médiatermék volt ez a javából: piacvezető napilapok, tévé- és rádiócsatornák – utóbbi időkben már blogok és portálok is – becsengettek sztárséfekhez és a globális kulinária formálóihoz azzal a kérdéssel, mondják már el a tutit, miként kell kisujjból kirázni az ünnepi főzésmaratont. Éttermi tapasztalataikat felhasználva adtak olyan tanácsokat, melyek hallatán minden háziasszony álmaiban karnyújtásnyira került az ideális, családi körben és nyugodt körülmények között töltött családi vagy vallási ünnep illúziója. Mindig is csodálkoztam, hogy ezek a séfek éttermi tapasztalatok alapján beszélnek stresszmentességről, az éttermi munkának ugyanis köze nincs a stresszmentességhez. 

Európának a hozzánk közel eső régióiban a stressz­mentes előkészületnek van néhány minden mást kizáró feltétele a lakosság túlnyomó többségének körében. 
Első: ha az ünnepet megelőző hét valamelyik napjára esik a fizetésnap és késik a bér, az még akkor is stresszforrás, ha a családnak vannak megtakarításai. 
Kettő: ha vannak kisiskoláskorú gyermekek, akik az ünnepet megelőző héten már vakációznak, az ők szabadon maradt elektronjainak lekötése egy újabb kihívás. 
Három: szintén feszültség forrása, ha az ünnepi asztalra szánt hagyományos fogások összeállításához nem sikerül legalább egyet illegális, de legalább fél-legális forrásból beszerezni, illetve ha ezt nem lehet suttogva nagyjából mindenkinek elmondani az ismerősi körben. 
Négy: ugyancsak fokozza a családi feszültséget, ha a fél-legális forrásból származó alapanyagért ősi ösztönökre hallgatva a családfő, az örök vadász megy ki a vadonba. (Magyarán fülszám nélküli bárányt vágnak a szomszéd csűrjében, miközben berúgnak, mint a disznó. A folklór ezt a jelenséget nevezi nagypénteki kígyómarásnak.) 
Öt: utóbbi húsz évben Székelyföld nagyobb településein már a kocsik okozta stressz is számottevő. Ennek két alfaja is létezik. Arról a jelenségről beszélünk, hogy a fél-legális forrásból származó alapanyagot egyre inkább körítjük bevásárlóközpontokban látszólag előnyösen beszerezhető szénhidráttal, rosttal és folyékony élelmiszerrel, amelyekért rendszerint bevásárlókocsival, a bevásárlókocsikért pedig személygépkocsikkal küzdünk meg egymással. 
És ez így megy már mióta, semmi nem változik, legfeljebb a világrend. Jövőre nem kizárt, hogy azzal a tényezővel gyarapszanak stresszforrásainak, hogy miként adaptáljuk a texasi marhát – amit várhatóan a vámháborúskodás miatt importálnunk kell – a három legfontosabb székelyföldi ünnepkör gasztronómiájához. Melyik ez a három legfontosabb ünnep? Hát a húsvét, a karácsony és a disznóvágás. Tehát egyre kevesebb esély mutatkozik arra, hogy stressz nélkül megússzuk, és az sem biztos, hogy ez a mindent felülíró cél. Talán sokkal inkább az, hogy ezt az elkerülhetetlen stresszt szeretteink körében pihenjük ki.