Negyvenegy településen több mint hétezer önkéntes szedte az elmúlt hétvégén a szemetet, hogy tisztább legyen Hargita megye. Többségében diákok és különböző állami intézmények alkalmazottai indultak el falvak utcáin, patakpartokon és szedték össze a kidobott gumiabroncsot, csokipapírt, pálinkásüveget, ruhát, műanyag ládát – körülbelül mindent, amiről el sem tudjuk képzelni, mit keres a természetben. Ahogy az egyik iskola írja beszámolójában, az akció nemcsak a folyópartot tisztította meg, hanem a környezeti nevelést is szolgálta: a diákok megtapasztalhatták, hogy a természet védelme közös felelősség.

Sokszor hallottuk, hogy a gyermekeken keresztül lehet nevelni a szülőket. Gondolatban az ördög ügyvédjét játszatva elképzeltem hát, ahogy egy elemista hazatér egy hasonló akcióról, és enyhén pityókos édesapjának előadja az aznap tanultakat: a szemetet ne vigye ki a patakpartra a szekér derekában, mert azt előbb-utóbb úgyis a gyermekekkel szedetik össze. Gyűjtse külön az üveget, a papírt, a fémet, a műanyagot, és komposztáljon. Elképzeltem a választ is, amely – persze csak az én sötét gondolataimban – jobb esetben egy legyintésben, rosszabb esetben nyaklevesben merül ki.

De tudjuk, új szelek járnak nemcsak a gyermeknevelésben, hanem a hulladékbegyűjtés területén is. Úgy tűnik, tizenöt év után végre elkezd működni Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszere, és a mikéntről is kezdenek megjelenni az első információmorzsák. Hétfőn például Csíkszeredában a lakószövetségek képviselőinek szerveztek fórumot arról, milyen változásokra számítsanak a tömbházban lakók ilyen téren. A városi magánházas övezetről eddig mindössze egy rövid videót közöltek, a vidéki önkormányzatok pedig egy – a mesterséges intelligencia által generált – szórólap megosztásával próbálják tájékoztatni a falubelieket. E szerint a rendszer alapja a 120 literes, csippel ellátott fekete kuka, amelyből több mint 76 ezret osztanak ki a megyében. A háztartásban élők száma szerint meghatározott alapdíj havi egy kukaürítést fedez, minden további külön pénzbe kerül – függetlenül attól, hogy félig vagy teljesen telt meg a kuka. Ha a család nem óhajtja egy kerek hónapig szagolni a használt pelenka és a maradék halkonzerv elegyének „illatfelhőjét”, vagy esetleg attól tart, hogy a kuka tartalma odavonzza a vadállatokat, akkor fizet a pluszürítésért. De ha már fizet, akkor minek gyűjtsön szelektíven, és pakolgassa egy hónapig a zsákokat? Miért ne töltse színültig a nagy, fekete, csipes kukát?

Mondom ezt úgy, hogy négytagú családként az elmúlt években hetente két darab ötvenliteres kukát töltöttünk meg: az egyikbe a háztartási hulladékot, a másikba a komposztot tettük. Emellett természetesen többzsáknyi szelektíven gyűjtött hulladékot tároltunk egy hónapon át, amíg elvitte a szolgáltató. Eddig a gyűjtőedény űrtartalma szerint fizettünk a szemétszállítás díjáért, mostantól pedig az számít, hányan élünk a családban, és mennyire bírjuk a szagokat. A tömbházakban élők pedig ugyanúgy nem arathatják le az egyéni felelősségvállalás gyümölcsét: ugyanannyit fizet az is, aki szelektál, és az is, aki nem.
Elvileg egy ilyen rendszernek arra kellene ösztönöznie, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk, és amit lehet, szelektíven gyűjtsünk. Ha azonban a pluszürítésért külön kell fizetni, miközben a szelektálás nem jelent közvetlen megtakarítást, könnyen az ellenkező ösztön alakul ki. És olyan is lesz, aki a pluszürítés kifizetése helyett ismét a patakpartot választja. De ne legyen igazam…