Szép időskorról, az élet utolsó szakaszának jól megéléséről beszéltek nemrég egy előrehozott eseményen, ahol a szépkorúakat ünnepelték. Az idősek világnapja az ősz kezdetén talán sokunkban előtérbe helyezi a kérdést: mit kell tennünk azért, hogy az időskor ne egy terhelt és jövőkép nélküli időszak legyen. Elsősorban nem az anyagi biztonságra gondolok – bár ez az egyik legfontosabb tényezője a nyugodt időskornak –, hanem arra, miként készüljünk rá, hogyan óvjuk az egészségünket, hogy ne egy betegségekkel teli öregedési időszak körvonalazódjon a képzeletünkben. 

A munka tekintetében számolandó aktív életszakasz nagyon kitolódott, és ez a folyamat tovább folytatódik: Romániában 2035-ig a nőknél is eléri a 65 évet a nyugdíjkorhatár; az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) becslése szerint ez a kor az elkövetkező évtizedekben megközelíti a 67 évet, sőt, egyes országokban a 70 évet is eléri. Ezek az előrejelzések – az egyre gyorsuló információáradat, a teljesítmény és a közösségi média uralmának korában elvárás, hogy senki ne nézzen ki idősnek, tartson lépést a fejlődéssel és legyen aktív. A valóságban inkább elmagányosodás, kiszolgáltatottság, a célok elvesztése, kiüresedés és a betegségek fokozott megjelenése jellemző ebben az életszakaszban – a pozitív ellenpéldákat rendületlenül keresem és igyekszem erőt meríteni belőlük. 
A népesség elöregedése egész Európában kihívásokat jelentő folyamat – és talán nem a legjobb válasz rá a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Fontos lenne, hogy ezeknek a korosztályoknak is legyenek megfelelő és elérhető szociális szolgáltatások: a jelenlegi otthoni gondozás kapaszkodó ugyan a főként alacsony jövedelmű időseknek, hiszen alap- és egészségügyi szakápolást nyújtanak, tanácsadással is szolgálnak, de súlyosabb betegség, ágyhoz kötöttség esetén ez nem elegendő. Az idősotthonokat kizárólag a magas jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok tudják igénybe venni, s részesülni méltósággal megélt hétköznapokban. A fiatal generációk elvándorlása csak nehezíti a helyzetet, hiszen egyre kevesebb olyan család van, amely megtartó erőként segíti az időseit. 
Kevés szó esik arról is, hogyan lehet megőrizni a testi-lelki egészséget ebben az életkorban, frissen tartani a memóriát, kapcsolatokat ápolni, és az életkor sajátos ritmusában, nyugalmában helyet találni a társadalomban, a közösségben, a családban. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az idősek a többgenerációs családok részei voltak, ápolásuk megoszlott a családtagok között, tanácsaik, élettapasztalataik fogódzót jelentettek a fiataloknak, ez nagymértékben megváltozott. A jövőben az idősfoglalkoztató központok, idősklubok lesznek azok a helyszínek, ahol az aktív szépkorúak kapcsolódni tudnak a világhoz és egymáshoz, de hallani lehet már szenior népfőiskoláról is, ahol a társadalmi változásokat vizsgálják és a belső erőforrásokat segítenek megtalálni erre hivatott szakemberek. Kérdés marad, hogy lesznek-e olyan közösségek, ahol az idősek tapasztalatainak, tudásának átadása megtörténhet, ahol átélhetik a hasznosság érzését, ahol kapcsolódhatnak a fiatalabb generációkkal – ha ez megtörténne, kevesebb veszteség érne mindannyiunkat.