A mai Farul Constanța – FK Csíkszereda mérkőzéssel elérkezünk a román labdarúgó-élvonal alapszakaszának feléhez. Ilyenkor általában szokás mérleget vonni, amolyan látleletet venni, megnézni, hogyan is állunk féltávnál.
Sajnos az elmúlt négy hónap a honi sportsajtóban nem a pályán látottaktól volt hangos, ami az FK Csíkszereda eddigi 14 bajnokiját illeti, hanem a pályán kívül történt események. Erre próbál az FK vezetősége nem mindennapi választ adni: „Az FK Csíkszereda elítéli azt a gyakorlatot, amelyet a román sportsajtó egyes képviselői az elmúlt napokban tanúsítottak. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a médiatér egy része a kattintásvadászat és a hisztériakeltés érdekében a xenofóbiát és a gyűlöletkeltést válassza az objektív, tényeken alapuló tájékoztatás helyett. Mindezen okokból a jövőben nem fogunk akkreditálást biztosítani azon sajtóorgánumoknak, akik a sporttudósítások helyett magyargyűlölettel és uszítással foglalkoznak” – olvasható a klub által közölt állásfoglalásban.

Kényes döntés, ám minden bizonnyal ez sem lesz elég, hiszen hisztériakeltésben a honi sportportálok élen járnak. Nekik botrány kell. Mindegy, hogy milyen áron, csak botrány legyen.
2014. október 11-ét írtunk, amikor a 2016-os labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőben Románia – Magyarország (1–1) mérkőzést rendeztek Bukarestben. Az egy évvel korábbi, szintén román–magyar (3–0) szurkolói rendbontások tapasztalataiból kiindulva a román hatóságok más módját választották annak, hogy a magyar szurkolókat beengedjék a stadionba. Ezúttal a magyar drukkereket szállító különvonatot nem engedték be a fővárosi Északi Pályaudvarra, hanem egy Bukarest külvárosában lévő állomáson leszállították őket, és külön buszokkal vitték a stadionba, csendőri felvezetés mellett. A magyar szurkolók példásan tűrtek mindent. A román sajtó a stadion mellett alakított ki több médiazónát, ahonnan balhéra éhesen figyelték a szurkolók minden mozdulatát, akik viszont az égvilágon semmi okot nem adtak a botrányra. Azon kevés erdélyi magyar sportújságírók között voltam, akik jelen voltak az eseményen. Mellettem bicskanyitogató párbeszéd zajlott le telefonon az egyik televíziós csatorna helyszíni tudósítója és felettese között. A hölgy panaszosan jelentette, hogy abszolút nincs balhé, majd a beszélgetés folytatásával egyre hisztisebb lett. A telefonbeszélgetés végén rimánkodva adta ki az ukázt kollégájának, hogy ez így nem jó, balhé kell. Néhány perccel később már a román sajtósok voltak azok, akik a kordonok mellől provokálni kezdték a magyar szurkolókat, ordibáltak, üvöltöttek nekik, szidták őket, gyalázkodtak. Mindezt a balhé, a „bombahír” reményében...
Ez a kis történet jól tükrözi azt a nívót, amit a román sportsajtó jelentős része képvisel: bármit megtesznek azért, hogy hangzatos, jól eladható főcímek jelenjenek meg. A valóság, a tényeken alapuló híradás egyáltalán nem számít számukra.
Az elmúlt négy hónapban gyakorlatilag ugyanazt láthattuk a román sportsajtó jelentős részétől az FK Csíkszereda mérkőzései kapcsán, mint ami történt ama bizonyos román–magyar meccsen. Számukra mit sem számít, hogy egy kisváros kis csapata a Szuperligában igyekszik helytállni, beleszokni a mezőnybe, s hogy ezért milyen áldozatokat hoz. Nem számít, hogy az FK Csíkszereda akadémiai rendszere a honi labdarúgás élmezőnyébe tartozik, számos válogatottat adva a román csapatoknak. Az elvégzett és a befektetett munka sem számít. A botrány a lényeg, hogy a klubot, a várost, a régió lakosait, szurkolóit megalázzák. Ezeket a támadásokat lehetetlen kivédeni, még kitiltással sem. Az, hogy az FK felveszi a kesztyűt, hatalmas bátorságot és elkötelezettséget mutat.