Nemrégiben a máramarosi hajdani bányásztelepülésen, Rónaszéken jártam, s római katolikus temploma kijárata közelében egy régi, besötétült festményre hívta fel a figyelmemet Molnár Eduárd Gábor plébános: a kis méretű kép Assisi Szent Ferencet ábrázolja egyik attribútumával, a mulandóságot jelképező koponyával. A plébános pár szóban a kép templomba való menekítésének történetét is vázolta: a festmény a hajdani sóbányában berendezett kápolnát díszítette mindaddig, míg a két világháború közötti időszakban, 1928 és 1931 között be nem zárták a bányákat a bekövetkezett bányaomlás nyomán. Azelőtt nem sokkal figyelt fel a parajdi bánya vízzel való elárasztásának eseménysorát figyelemmel követő sajtó a rónaszéki történésekre, ugyanis a máramarosi faluban tavaly július végén – azaz alig két hónappal a parajdi tragédia után – beomlott az egyik tárna bejárata, s mintegy harminc méter átmérőjű, tíz-tizenöt méter mély kráter keletkezett. A bányaomláskor hét személyt lakoltattak ki a közelben álló házakból, nemsokára azonban 51 személy kellett elhagyja otthonát. A hatóságok hamar intézkedtek, a beomlott bányabejáratot megerősítették, majd ahol lehetett, betömték.

A ma már múzeumként működő idrijai cinóberbányában tett látogatásom jutott eszembe: az idegenvezető végigkísért bennünket a bánya megőrzött, konzervált részén, és felhívta a figyelmünket arra, hogy a bányászok már a hegy gyomrában, de még mielőtt alászálltak volna a mélybe, a föld alatt berendezett kis kápolnában imádkoztak azért, hogy dolguk végeztével baj nélkül térhessenek vissza a felszínre. Mint ahogy eszembe jutott a parajdi sóbányában berendezett hatalmas ökumenikus templom, amely az eredeti elképzelésekkel ellentétben inkább szolgált turisztikai látványosságként, mint a lélek hajlékaként. A kis szlovéniai településen a higanybányászat betiltása vetett véget a régi, nehéz, veszélyes és maradandó egészségkárosodást okozó mesterségnek, Rónaszéken és Parajdon a természet foglalta vissza a kincsekkel felelőtlenül gazdálkodó embertől a jussát. De míg Idrija pénzt csinál a turisztikai célokra hasznosított bányából, Rónaszék és Parajd múltján kesereg, próbálja feldolgozni a hirtelen megélt veszteséget. Közben a politikum különböző mutatványokkal próbálkozik – egyre ritkábban és egyre kevesebb haszonnal –, a szakmai megoldások késnek, a bányára épült helyi turisztikai vállalkozások pedig lanyhuló bizalommal, de keresik a kiutat a válságos helyzetből. Ennek a nemzedéknek adatott meg, hogy szembesüljön a ténnyel: az öröknek hitt dolgok is olykor efemernek bizonyulnak. Erre emlékeztet a rónaszéki templomban őrzött, a hajdani bányából kimenekített Szent Ferenc-ábrázolás is a mulandóságot jelképező koponyával. Nekik ez legalább megmaradt – a parajdiak csak emlékeikkel maradtak, a többi feloldódott a Korond-patakban…