Hatalmas a forgalom a városközpontban reggelente. Mindenki siet, torlódik a kocsisor, fokozódik a feszültség, szinte biztos a késés. Gyalog is nehéz járni a kocsisorok, a járdára parkoló autók miatt. Nincs annyi parkolóhely az oktatási intézmények előtt, a hivatalok előtt, a vállalkozások előtt, hogy mindenkinek jusson.
A nagyközségben az iskolák és óvodák előtt szinte lehetetlen közlekedni. Szabálytalanul parkoló autók sokasága, dugó és idegeskedés. Hatalmas sor a pékségben, szinte minden diák utolsó pillanatban száll ki az autóból, és még hátravan a tízórai megvásárlása. Kipufogógáz szaga terjed a levegőben.
A fenti életkép mindennapos apró városainkban és falvainkban, ahol egyre több autó van forgalomban, és egyre kevésbé toleránsan közlekedünk. Mindenhová el akarunk érni, minél gyorsabban, és lehetőleg úgy, hogy egyetlen lépést se kelljen gyalog megtenni – a kényelem lett a huszonegyedik század egyik legnagyobb értéke. Ehhez mérten nehezünkre esik befogadni az újdonságokat, a szabályokat, amelyek kizökkentenek az egyre zsúfoltabb napi rutinból. Az első reakció ilyenkor a felháborodás, a kifogások megfogalmazása és a szabályok fontosságának megkérdőjelezése, különös tekintettel az anyagi költségekkel járó szolgáltatásokra.

Több székelyföldi város után a sorba beállva Gyergyószentmiklóson is életbe lép – hosszúra nyúlt előkészítés után – a fizetéses parkolás szabályzata. Míg korábban, a terv beharangozásának ideje alatt a „végre rend lesz”-típusú hozzáállásból volt több, ahogy közeledik a beüzemelés ideje, inkább a panaszok kapnak nagyobb súlyt a közösségi médiában (is). Sokan a rossz állapotú utakra hivatkozva találják túl magasnak a parkolási díjat, mások külföldi városok díjszabásait ismertetve méltatlankodnak, de olyanok is akadnak, akik az év végi ünnepek kapcsán a rossz időzítést kifogásolják. Az A zónának kinevezett városközpontban csak két órán át lehet parkolni – a szabály ezen része is felháborító sokak szerint, még akkor is, ha a városközpont alig két-háromszáz méterre van a B zónának számító lakónegyedektől. Szintén a városközponttól alig húszperces sétával el lehet jutni a vonatállomásig, huszonöt perc gyaloglással pedig már a Csíky-kert árnyas fái alatt találhatjuk magunkat: ekkora a városunk. Természetesen sok esetben indokolt az autóval való ügyintézés még akkor is, ha a városban élünk, de remélhetőleg lassan rászokunk az átgondoltabb közlekedésre, és az autózás kényelme helyett a sétát, a biciklizést választjuk az esetek többségében. Nyilván, külső nyomásra, de akkor is.
A változásokat nem szeretjük, a szabályokat sem, de felháborít, ha a főteret többször körbejárva sem találunk parkolóhelyet. Dühösek leszünk, ha autó­beállóhoz, sétálóutcába parkol valaki, vagy fogyatékkal élőknek fenntartott helyre áll be. Mert a szabályok mégiscsak fontosak – főleg akkor, ha mások nem tartják be azokat…