Már holnap írok nekik – jegyezte meg egyik ismerősöm, amikor megtudta, hogy több mint egy hete működik a Női Jogvédő Ügyelet, amely az erdélyi magyar nőknek segít anyanyelvükön, ha bántalmazás, jogsérelem, diszkrimináció éri őket, vagy jogi ügyekben vannak kérdéseik.
A címben feltett kérdés nyilvánvalóan költői. Természetesen kell védeni a nőket, és nemcsak őket, hanem valamennyi társadalmi csoportot, akik kiszolgáltatottak, ahogy védeni kell bárkit, akit bántanak. Egy magára valamit is adó társadalomban ez nem lehet kérdés.
A valóság ezzel szemben más. Mindaz, ami erkölcsi értelemben véve magától értetődő szükségszerűségnek tűnik, legföljebb nagyon erős ajánlásként működik a hétköznapokban. Legalábbis nehéz lenne másként megmagyarázni, hogy miért súlyos társadalmi probléma a családon belüli erőszak. 
Egy-egy kirívóan durva eset kapcsán ideig-óráig felkapjuk a fejünket, szörnyülködünk, elborzadunk és hitetlenkedünk, azután minden megy tovább, ahogy azelőtt. Ezzel még véletlenül sem azt akarom mondani, hogy legyen lelkiismeret-furdalásunk és szórjunk hamut a fejünkre. Távol áll tőlem, hogy morálisan felelősségre vonjak bárkit is. Pláne, hogy bűnbakot a legkönnyebb találni. Olyan társadalomban élünk, amelyben a puszta megélhetés is hatalmas erőfeszítésbe kerül. Sajnos messze állunk attól, hogy igazi jólléti társadalomban éljünk, ahol mindenkinek megvan mindene és nem kell törődnie a holnap bajával. Bevallom, én eddig ilyet csak a hanyatló Nyugaton láttam. A fene nagy hanyatlásuk közben valahogy mégis nyugodtabban élnek, mint mi, a szembe jövő arcok mintha kisimultabbak lennének. Hogy csinálják? Ki tudja. Onnan jutott ez eszembe, hogy pont egy évvel ezelőtt jártam Wittenbergben és Lipcsében, abból az alkalomból, hogy a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte a németeket idegenben.
Azt akartam ezzel mondani, hogy az élelem béréért küzdés közben érthető, hogy kevésbé tudunk odafigyelni közös ügyeinkre. Ennek sajnos megfizetjük az árát. Közösségként és egyénenként is. A fenti okfejtéssel tehát nem akartam bűntudatot ébreszteni senkiben. De ettől függetlenül nem árt, ha időközönként szembenézünk ezekkel a problémákkal. Persze ha ez a szembenézés kimerül annyiban, hogy megtaláljuk a felelősöket vagy az éppen kapóra jövő bűnbakot, akkor nem vagyunk sokkal előrébb. Ahhoz az kellene, hogy a megoldásokat keressük, nyíltan vállalva a kockázatát annak, hogy eleinte semmilyen épkézláb ötlet nem jut eszünkbe. 
Egy szóval sem merném azt állítani, hogy ez könnyű. Már csak azért sem, mert nem az. 
A magam részéről emiatt csak üdvözölni tudok bármilyen kezdeményezést, amely kisebb-nagyobb segítséget nyújt társadalmunk kiszolgáltatottabb rétegeinek. Teljesen mindegy, hogy kinek az ötlete, hogy a politikai szélrózsa melyik irányából fújta felénk a szél, ha érdemben tud segíteni. Mert szokás nálunkfelé, hogy azt nézzük, ki mondja, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mit mond.
Ezt a jegyzetet is megírhatta volna bárki más is. Elvégre nem mondtam ezzel semmi újat, csupán elgondolkodtam egy létező társadalmi problémán. Na, ez az az erőfeszítés, amit nem lehet megúszni. A nőket igenis védeni kell. Őket is!