Kedves ünnep számomra március 15. Nemcsak töltete, mondanivalója, üzenete okán, hanem azért is, mert a kilencvenes évek elején az akkori ünnepségsorozatról készített beszámoló hozta meg talán az első szakmai elégtételt számomra, holott nem a megyei napilap munkatársaként, hanem az eseményeket megörökíteni szándékozó filmes barátom kísérőjeként nyargaltunk végig kölcsönkért autóval az egész megyén, igyekezve rögzíteni, dokumentálni a történéseket. Izgalmas volt, ugyanis alig egy évvel voltunk túl 1990 marosvásárhelyi fekete márciusán, s a román politikum meg a sajtó az ünnepen kitűzött magyar lobogók számolásával volt elfoglalva, hogy számszerűsítse a zászlók által megtestesített magyar veszélyt, előrevetítve a nemzeti egység és az ország területi integritása veszélyeztetésének rémképét. Álmodozó időszak volt, de az álom gyakran rémálomnak bizonyult, olykor másnaposan riadtunk belőle a valóságba. 
Nos, egyik helyszínről a másikra száguldoztunk a szervezőktől kapott programok alapján gondosan összeállított útitervünk szerint. Már nem emlékszem, hogy hol jártunk és mit láttunk, mit rögzítettünk VHS-szalagra, de az ünnep hangulata mindmáig él bennem. Tény, hogy fáradtan, de a jól végzett munka elégtételével értünk haza. Kíváncsi volnék rá, vajon megvan-e még a nyers felvétel, illetve a belőle készült tudósítás, eseménybeszámoló.

Azóta is többször vettem részt március 15-i eseményeken, többnyire újságírói minőségben, ritkán engedhettem meg magamnak, hogy „csak” ünnepeljek, feloldódjak a tömegben és ne a lapzárta kényszere alatt figyeljem az eseményeket, kövessem az elhangzottakat, szintetizáljam magamban az élményeket, hogy majd a lehető legrövidebb idő alatt tudósítás szülessen belőle. Dolgoztam már tavaszi napsütésben, csípős hidegben és hózáporban egyaránt, mert március mifelénk még inkább a tél vége, mint a tavasz kezdete, s nem ritka a bolondos áprilisi időjárást követően a májusi fagy sem. A tavasz mifelénk később ér el, mint ahogy később ért vidékünkre 1848-ban is a szabadság fuvallata. Késve ugyan, de ide ért. Így viszont kevesebb jutott március forradalmának eufóriájából, s annál több a szabadságharc küzdelmeiből, gyötrelmeiből. Ezért emlékezünk ezen a napon a Nyerges-tetőn, Gál Sándor szobránál vagy a Petőfi utolsó napjainak emlékét őrző helyeken.
Az utóbbi időben elégtétellel tapasztalom, hogy a március 15-i rendezvények sora nem merül ki az ünnepélyességben, a fesztivizmusban, emlékbeszédekben és koszorúzási ünnepségekben, Kossuth-nóták és Petőfi-dalok éneklésében, hanem számos színes rendezvény vonzza az érdeklődőket, akik szemlélőkből aktív résztvevőkké válnak, s akik a közösség élményét és a szabadság érzetét egyszerre élhetik meg. Így szervesült az ünnep, vált évente ismétlődő rítusaink egyikévé. Ezért is kedves ünnep számomra március 15.