Egy, a térségünkben munkát vállaló fiatal szakember, amikor arról kérdezték, miért éppen ide jött hivatását gyakorolni, mosolyogva azt válaszolta: „Olyan szép a táj, hogy kedvem lett kipróbálni, milyen itt az élet.” Bár magam is csodálom a természetet és a medencénket körülölelő hegyeket, mégis meglepődtem ezen az egyszerű, de sokatmondó indokon. Milliónyit tudtam volna felsorolni a hátrányok közül, annak ellenére, hogy nagyon szeretek itt élni, és tudatosan döntöttem, döntök nap mint nap arról, hogy továbbra is maradok. Pedig látom a gazdasági nehézségeket, az ősszel és télen ránk nehezedő ködöt, a népességfogyást és a (nem mindenhol, de gyakran fellelhető) közömbösséget, kilátástalanságot. És látom, milyen sokan költöznek külföldre – döntő többségük nem a természeti látványosságok vagy kellemes éghajlati viszonyok miatt vált országot, sokkal inkább a gazdasági szempontokat helyezi előtérbe. 

Azt, aki tisztán érzelmi alapon dönt élete fontos állomásainál, általában naivnak, meggondolatlannak nevezzük, mégis, amikor életünk meghatározó emlékeit vesszük számba, legtöbbünknek nem az anyagi biztonság jut eszébe először. Inkább olyan pillanatok, amelyek egy-egy kedves személyhez, helyhez kötődnek, és mély érzelmi lenyomatot hagytak bennünk. Ez nem azt jelenti, hogy a boldog élethez csupán egy mesebeli tájra van szükségünk, hiszen közösség, erőforrások, megtartó családi kapcsolatok nélkül nehezebb megmaradni a mindennapokban. Hogyha mindehhez társul az élhető környezet, a friss levegő, az iható forrásvíz, már azt mondhatnánk: nem cserélnénk senki mással, ebből a sok adottságból építkezni lehet hosszú távon is. 
Nemrég egy pályázati kiíráshoz csatlakozva több Hargita megyei kisváros indult egy-egy magyarországi várossal közösen a Magyarország ifjúsági fővárosa cím elnyeréséért. Sokakban felmerült a kérdés, és hangosan ki is mondták: hogy akar Gyergyószentmiklós, vagy akár Székelyudvarhely elnyerni egy ilyen rangos címet? Nincsenek meg hozzá az adottságai, az erőforrásai… Pedig az igazi erőforrások azok a fiatalok, akik szeretnek itt élni és közösségeikben alkotni, szervezni, csapatot építeni és létrehozni valamit, ami hozzátesz a térségünkről alkotott képhez. Emellett adottságainkat, képességeinket, gondolkodásmódunkat a minket körülvevő táj is meghatározza – és csak rajtunk múlik, hogy előnyt tudunk-e kovácsolni abból, ami megkülönböztet másoktól, vagy hagyjuk elveszni ezt a potenciált.
A projekt kapcsán több fiatal fogja képviselni a városát azon a megmérettetésen, ahol eldől, melyik „várospár” fogja viselni a megtisztelő címet, és kap lehetőséget a fiatalok közösségének fejlesztésére. Mert ha őket kérdezzük, nem a nehézségeket látják, hanem a lehetőségeket és a pillanatokban rejlő szépséget: a lenyűgöző tájat, a tanulás, fejlődés mikéntjeit, a megtartó barátságokat, a közösségeket, amelyekben fel tudnak töltődni és kipróbálni a képességeiket. Nekünk, idősebb felnőtteknek már csak annyi a dolgunk, hogy pozitívan álljunk hozzá kezdeményezéseikhez, és higgyünk bennük – s egy kicsit magunkban is.