Az idei nyár legnagyobb érdeklődéssel várt focimeccse számomra nem a klubvilágbajnokság döntője, de még nem is a magyar válogatott felkészülési találkozói, vagy az Európa Ligában megrendezett Paks – Kolozsvár összecsapás volt, hanem egy olasz másodosztályos alsóházi selejtező. A Sampdoria Genova – Salernitana oda-visszavágónak az volt a tétje, a két – szebb napokat is megélt – klub közül ki marad a Serie B-ben, és ki esik ki a félamatőr ligának számító Serie C-be, azaz a harmadosztályba.
Kétség nem fér hozzá, olvasóink közül igen keveseket – megreszkírozom: senkit nem – érdekelt, nem is tudtak a fent említett meccsről, de ha visszamegyünk néhány évtizedet az időben, akkor talán akad sorstársam, aki hasonló módon szeretett bele annak idején valamelyik kiscsapatba. A fiatalabbak kedvéért írom: az átkosban – értsd: 1989 előtt – nem volt internet, nem volt tévé- vagy rádióközvetítés a nemzetközi mérkőzésekről, nem létezett élő eredménykövető telefonos applikáció, sőt mobiltelefon sem volt, így a nemzetközi sporthírekről hetekkel, hónapokkal később értesültünk, amikor valamelyik ismerősünk átcsempészett a határon egy Képes Sportot. Egyedül az olasz focit tudtuk naprakészen követni: a román nyelvű megyei napilap minden hétfőn az utolsó oldalán egy kis keretben közölte a Serie A és néhány Serie B-s mérkőzés hétvégi fordulóinak eredményeit, hogy a Pronosporton fogadók tudják, hány 1-est (hazai győzelem), hány x-et (döntetlen) és hány 2-est (vendéggyőzelem) találtak el. Ezenkívül a lap semmi érdemleges információt nem tartalmazott, legfeljebb azt tudhattuk meg, hogy abban az évben is rekord búzatermés volt, tovább dübörgött a szocialista Romániában az ipar, s hogy az ország „szeretett fia” hivatalos látogatáson fogadta a baráti Mozambik elnökét, Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Bangát. Azért a kis keretért viszont minden hétfőn reggel megvettem a trafikban a lapot. Az eredményeket gondosan kiírtam az erre a célra fenntartott vonalas füzetbe, táblázatot, gólarányt számoltam.

Fogalmam sem volt arról, hogy a Sampdoria neve két korábbi klub nevének összeolvadásából keletkezett (Sampierdarense és Andrea Doria), gyakorlatilag semmit nem tudtam a klubról, s mivel már akkor is kedveltem a dallamos hangzású olasz nyelvet, azt hiszem, a neve fogott meg: Sampdoria Genova. Na meg az, hogy az olasz óriások (Juve, Inter, Milan) mellett kiscsapat volt, így egy-egy siker dupla, tripla öröm volt, hiszen a gigászok szurkolói hozzászoktak, hogy csapatuk szinte minden évben nyer valamilyen trófeát. A Sampdoria – amelynek tagjaként a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is magasba emelhette az Olasz Kupát – meghálálta a bizalmamat, a romániai rendszerváltás után bajnokságot nyert, a KEK-ben diadalmaskodott, sőt BEK-döntőt is játszott, ráadásul akkor már színes Gold Star tévében láthattam kedvencem mezében játszani Viallit, Mancinit, Gullitot, Klinsmannt, Zengát, Seedorfot, David Plattet vagy Katanecet.
A genovai klub azóta folyton hanyatlik, de nekem eszem ágában sincs elfordulni tőle, így júniusban végignéztem, ahogy a salernóiak felett aratott kettős győzelemmel megmenekül a szégyentől, hogy története során először visszazuhanjon a harmadosztályba. Van barátom, aki egykor maga is Sampdoria-drukker volt (pont akkor, amikor a genovaiak BEK-döntőt játszottak...), aztán később fanatikus Bayern-, majd fanatikus Milan-szurkoló lett. Kicsit úgy van, mint egy friss felmérés szerint az erdélyi magyar fiatalok hetvenöt százaléka: szeretik Erdélyt, szeretik Székelyföldet, amíg mindent szépnek és jónak találnak, de identitásuk, hovatartozás-érzésük mégsem olyan erős, hogy a gondok ellenére is kitartsanak itthon, inkább új otthon után néznek. Meglehet, erős a párhuzam, de aki nem tud azonosulni egy focicsapattal, hanem divatdrukkerként hol ennek, hol annak a klubnak szurkol, az valamely közösséghez való tartozást sem érzi annyira fontosnak. Nekik érdemes lenne fontolóra venni a Sampdoria-szurkolók klubnak címzett felhívását, amelyet a salernói ütközet előtt tettek közzé, biztosítva a csapatot, hogy halálukig kitartanak mellettük, jóban és rosszban egyaránt, hiszen, ahogy írták: „Tartozunk ezzel a történelmünknek, a városunknak és minden embernek, aki szereti ezt a mezt.”