A közösségi médiában vannak tudatos és kevésbé tudatos felhasználók egyaránt. Merem azt hinni magamról, hogy a tudatosabb felhasználók közé tartozom. Lépten-nyomon nem posztolok minden baromságot, profilképet is jó esetben évente, ha nem éppen kétévente változtatok. Ami talán ennél is lényegesebb, igyekszem napirenden lenni a közösségi oldalakat érintő jogszabályokkal kapcsolatban. Hogyha már egyszer fiókkal rendelkezem, kell az efféle tájékozottság. A közösségi oldalak aktív, de inkább megfigyelő használójaként ez a minimum, amit elsősorban magamért és az időnként esetlegesen kellemetlen helyzetek elkerülése végett tehetek. Természetesen így is előfordulhat gikszer. 
Kellemetlen helyzetek márpedig Murphy törvényéből kiindulva is vannak. A nemzetközi jogszabályok pedig nyújthatnak ezekre megoldást – valamiféle kapaszkodót. Viszont a rendelkezésre álló eszközökből is kevés áll valóban rendelkezésünkre, hogyha védelemre szorulunk. Egy-egy alkalommal, amikor beleásom magamat a közösségi média hátterét biztosító és talán leglényegesebb részeibe, a beállításokba, lehetőségekbe és jogaimba, akkor érzem igazán, hogy szükségem lenne Ariadné fonalára, ebben az igencsak sötét labirintusban.
Az útvesztőben nagyon nehéz eligazodni. Pánikszerű érzés fog el, mennyire keveset tudunk arról a dologról, amit napi szinten használunk, rajta lógunk.
Ez csupán az érem egyik oldala, ugyanis a másikon ott vagyunk mi, mindannyian. Számos személy beállítja, ki írhat, megszűri ismerőseit, és sorolhatnám. Sokan odafigyelnek, hogy a gyerekeikről ne kerüljenek fel fotók a közösségi médiába. Még így sem egyszerű, előfordul, ha mi magunk nem is töltünk fel tartalmakat, és figyelünk, mi kerüljön fel rólunk, mégis ismerőseink oldalán megjelenhet minket ábrázoló, társadalmi megítélésünket negatívan befolyásoló fotó vagy videó. 
Így van ez sajnos napjainkban, lagzikon, családi eseményeken most már nem is képet, hanem egyenesen videókat készítenek. Igazából sosem értettem, minek, kinek?! De tényleg, lassan olyanok leszünk, mint a japán turisták, elmegyünk kirándulni valahová, és majd a fotókon visszanézzük, hol jártunk, mert az állandó videózás és fotózás nem hiszem, elősegítené a pillanat nyújtotta élmény megélését. 
Aztán még ott van az egyre nívósabb, úgynevezett kamerás interjúkészítés. Az alanyoknak váratlan helyzetben, előre nem látható kérdésekre és helyzetekre kell reagálniuk. Ennek előnye és hátránya is van az alanyra nézve. Talán kevesebb ideje jut hazugságot kitalálni, hogyha van valami a füle mögött, viszont legalább annyira visszásan is elsülhet a dolog. Megéri elgondolkodni! Erre tartunk? Nos, a jelek szerint igen, mert mint mondják, ez a jövő. 
Maradjunk vidámabb témáknál, jelen pillanatban a disznóvágásokról kerülnek fel az internetre jobbnál jobb fotók és videók. Viszont hamarosan kezdődik a karácsonyfák posztolása. Készüljünk a műdíszlet előtti családi fotókra minden mennyiségben, amikor a karácsonyfa mellett feszít az egész család, már-már a Szent Családot idéző mesterkéltséggel megformálva.