Tudom, tudom, már nem először hozom szóba ezt a jelenséget. De időről időre, újra és újra felfigyelek valami olyasmire a környezetemben, ami nem engedi, hogy hallgassak. Például olvasom lapunkban, hogy a megyeszékhelyen vadonatúj autóbuszflotta szolgálja ezután a tömegközlekedést, és a járműveken elismert csíkszeredai személyiségek portréi jelennek meg, többek között Kájoni János ferences szerzetes, Erőss Zsolt hegymászó, Márton Áron püspök, Fodor Sándor író, Domokos Pál Péter történész és Hirsch Hugó sebész főorvos portréját és nevét láthatják már a városlakók „elsuhanni” a forgalomban. Végignéztem a buszokról készült fotókat is, és konstatáltam: a nők lemaradtak. Ezúttal is. 

A kezdeményezés egyébként kedves, és úgy tudni, hogy a buszok oldalán megjelenő személyiségeket helytörténészek bevonásával választották ki. Na már most, a szakemberek eddig vagy nem találtak, vagy nem is kerestek nőket. Egyszerűen eszükbe sem jutott, mert tájainkon inkább csak a férfiak szoktak híressé, elismerésre, megemlékezésre, díjazásra, szoborállításra méltóvá válni. Jó, persze, vannak üdítő kivételek, de annyira kevés, hogy mellettük még jobban kidomborodik a fájó valóság, hogy a nők, életpályájuk, megvalósításaik láthatatlanok. Apropó, hány Hargita megyei intézmény (iskolák, könyvtárak, művelődési házak stb.) viseli egy nő nevét? Nekem most egy sem jut eszembe…
Mindeközben a felnőtt lakosság körében a nők száma enyhén meghaladja a férfiakét, és valószínű, hogy így volt ez a múltban is. Sőt, ha háborúk utáni időszakokra gondolunk, még inkább. Ám erősen konzervatív és férfiközpontú társadalmunkban nehezen törtek csúcsra a hölgyek, pedig biztos, hogy minden közösségnek voltak és vannak olyan női alakjai, akikről ha szobor nem is készül, de a helyiek szívében él a nevük. Kedves helytörténészek, keressék meg őket, ha lehet!
Aztán meg itt van ez a székelyudvarhelyi új olvasói kör. A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) a város, a szűkebb régió ismertebb személyiségeit hívja meg egy-egy beszélgetésre a kedvenc könyvükről. Lefutott már vagy négy alkalom, de eddig egyetlenegy hölgyet sem talált elég érdekesnek a kezdeményező. Pedig köztudott, hogy a férfiakhoz képest a nők sokkal rendszeresebben és sokkal többet olvasnak. A különbség elég jelentős: az Európai Unió országaiban a nők 60,5 százaléka, míg a férfiaknak csupán 44,5 százaléka olvasott el az adott évben legalább egy könyvet. A tíznél is több kötetet „elfogyasztók” között még beszédesebb az arány: 17,4 százalék a 9,9 százalékkal szemben.
Szinte hallani vélem a megjegyzéseket: igen, mert a nőknek van idejük, és mindenféle romantikus nyálregényt elolvasnak, biztos nem Krasznahorkaival kuporognak a fotelben. Hogy idejük több van-e, nem tudom, de végül is lehet, hogy igen, mert a férfiaknak építgetniük kell az életpályájukat, amelynek a vége felé kijár majd egy-két kitüntetés, később szobor vagy egy busz oldalára felragasztott portré, mégis, mikor olvasnának… Félretéve az iróniát, az is fennállhat, hogy több könnyedebb irodalmat fogyasztanak a nők, mint a pasik, de az is lehet, hogy nem. De meg sem kérdezik őket, mert… Na, miért nem? Ezt sem tudom, csak találgatásokba bocsátkozhatnék. 
Ehelyett inkább újra leírom: Romániában még mindig jelentős az egyenlőtlenség a férfiak és nők között. Több területen is, például a bérezésben (egy statisztika szerint a férfiak átlagbére több mint 20 százalékkal magasabb), a karrierlehetőségekben, a munkaerőpiacon, a nemek közötti esélyegyenlőség tekintetében jó esetben is a középmezőnyben van az ország. A nők általában kevésbé érzik magukat megbecsültnek, kevésbé merik kifejezni véleményüket a munkahelyen.
Mifelénk ez a nagyobbik genderprobléma, nem az, amivel a média ijesztgeti az embereket. Éppen ezért nem mindegy az sem, hogy mit üzen a busz és ki beszél az olvasmányairól.