Egy farkas szállt ki az egyik autó hátsó üléséről tegnap reggel, egy másik gyerek csomagjából kikandikált egy varázspálca, az iskola folyosóján pedig egy gésát pillantottam meg. Hamarosan csatlakozott hozzá egy balerina, Elza és Harisnyás Pippi is, a fiúk sorába pedig beállt Pókember, egy nindzsa és az Avatar-filmek kék lénye, egy na’vi is. Micsoda színes társaság, hetek óta izgatottan várták ezt a reggelt, és most arcukon festékkel, jelmezben készen álltak arra, hogy néhány órára kifordítsák a sarkából a világot. Gondolatban magammal vittem ezt a furcsa, vidám reggeli káoszt. Mert a farsang vége nemcsak a gyermekek ünnepe — a felnőtteknek is emlékeztető, hogy a hétköznapok szigorú menetrendjében is van helye a játéknak. Ennek a hétvégén lezajlott farsangbúcsúztatókon lehettünk tanúi, amelyet a hagyományokhoz híven több településen is megtartottak.

A farsang utolsó napjai mindig egy kicsit ilyenek: hangosak, színesek, túlzók — és éppen ezért felszabadítók. Kollektíven megengedjük magunknak, hogy egy rövid időre félretegyük a komolyságot. A tél végére érve mindannyiunkban ott motoszkál a fáradtság: a sötét reggelek, a vastag kabátok, a hosszú hónapok monotóniája, az adóemelés és más aktuális kérdések, amik a szívünket nyomják. A farsangbúcsúztatón pedig lehetőség van mindezt kifigurázni, humoros köntösbe bújtatni, ezáltal egy kicsit könnyíteni saját terheinken. 
Húshagyókedd ennek a búcsúnak a csúcspontja. A hagyomány szerint ilyenkor még egyszer, utoljára bőséges az asztal, mielőtt beköszönt a böjt csendesebb, fegyelmezettebb időszaka. Ez az átmenet sokkal többről szól, mint az étkezési szokásokról. Ritmust ad az életnek. A farsang zajos nevetése után jólesik a lassítás — egy kis számvetés, egy kis rendrakás kívül és belül. A böjt ideje — legyen az hagyományos böjt, részleges lemondás vagy egyszerűbb életvitel — arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk azon, mi az, ami valóban táplál: a kapcsolataink, az imáink, az idő, amelyet egymásra szánunk, és a csend, amelyben új gondolatok és remények születhetnek.
A tavasz sem egyik napról a másikra érkezik — ahogyan a változás sem. Apró jelekből áll össze: hosszabbodó délutánokból, bátrabb napsugarakból, egyre könnyebb lépteinkből. Ahogy a természet készülődik az újjászületésre, úgy mi is lehetőséget kapunk az újrakezdésre. Talán ezért olyan fontos minden évben eljátszani ezt az ősi történetet: eltemetni a telet, kiengedni a gőzt, majd csendben felkészülni az újjászületésre. A gyermekek jelmezei nem csupán játékok, nemcsak egy nyűg a jelmez kigondolásától a megvalósításig, majd az iskolába szállításig, hanem emlékeztetők arra, hogy a játék, az ünnep és a befelé figyelés ugyanannak a körforgásnak a részei — és hogy minden véget érő mulatság után ott vár a remény, amely új tavaszt hoz.