Újabb eseménydús esztendőt tudhatunk magunk mögött, már szinte megszoktuk, hogy állandóan eseményekben, élményekben van részünk. Idén ittuk meg a tavalyi választási év – no meg a választásokra összpontosító kormányzati ciklus adakozókedvének levét, a sok szavazatleső kedvezménynek, ajándéknak jött meg a böjtje. Míg korábban a gazdaság működött, mert a politika vajmi keveset foglalkozott vele, a megszorító intézkedések megtizedelték a kisvállalkozásokat, azok közül is legkisebbeket, ellehetetlenítve a kisegzisztenciákat. Közben kiborult az igazságszolgáltatás bilije, kérdés, hogy ki fogja feltakarítani mindazt, ami kiömlött belőle…?

Nemzetközi szinten az ukrajnai gyászos események gondoskodnak arról, hogy ne javuljon a közérzetünk, ráadásul nemzeti viszonylatban tovább mélyült az ellentét, ellenszenv és ellenségeskedés a társadalom különböző csoportjai között. S bár sokan mondanak sokfélét a békével, a háború végével kapcsolatosan, a fegyverek még ropognak, mindkét fél hőseit-áldozatait temeti, siratja.
Szűkebb pátriánkat sem kerülték el a bajok, az öröknek hitt parajdi sóbánya is efemernek bizonyult, nemrég még óriási gyógyulni vagy csak pihenni, kikapcsolódni vágyó tömegeket vonzó óriási föld alatti termeiben ma a víz az úr. S míg a tárnákat a víz árasztotta el, a lelkeket pedig a bánat, a keserűség. A tehetetlenség… 
Mindannyiunkban nőtt a türelmetlenség, nőtt a bizonytalanság. Nőtt a lakosság átlagéletkora, csökkent a születések száma. Az egyre öregebb társadalmaknak egyre bizonytalanabb a jövője.
Az optimista azt mondja, ennél rosszabb már nem lehet. A pesszimista szerint: dehogynem! Parányi közösségünk sokat megért hosszas történeleme során. Megért, átélt és túlélt. Jót és rosszat egyaránt, de talán a rosszból több jutott eleinknek is, nekünk is. De megtanultuk, hogy minden nehézségekből van kiút, képesek vagyunk felülemelkedni a gondokon, ha továbbra is ragaszkodunk közösségi értékeinkhez, míg közösségi élményben tudunk részesíteni másokat és mások is közösségi élményt teremtenek sokak számára. Míg van igény bölcsődére, óvodára, iskolára, míg benépesülnek az egyetemek, míg vasárnaponként és ünnepnapokon megtelnek templomaink, míg tudunk kórusban énekelni, zenekarban muzsikálni, csapatban sportolni, míg önkéntesként szolgálunk tűzoltócsapatban vagy időnként lábbuszt vezetünk, míg beülünk a színházba meg a könyvtárba – nem lehet nagy baj. Mert a közösség átsegíti a sérülékeny egyént a nehézségeken.
A politikusok nem sok jót ígérnek a jövő esztendőre, pedig igazán tudnak és szeretnek ígérgetni. Lehet, hogy még egyet kell húznunk a nadrágszíjon. De él bennünk a bizalom, hiszünk abban, hogy a szűk esztendők véget érnek, visszatér a viszonylagos jólét, véget ér a háború, megszűnik a békétlenség.
Ez kívánom magamnak, magunknak az új esztendőben.