Az egyik faluban a plébános megegyezett a híveivel: ha valaki megcsalja a házastársát, gyónáskor csak annyit mondjon, hogy „megbotlottam”. Telt-múlt az idő, új papot helyeztek a településre, aki egy nap szemrehányóan így szólt a polgármesterhez: – Kérem, javíttassa meg az utakat, mert a felesége is már négyszer megbotlott. Ez a régi (fanyar) vicc jutott eszembe néhány évvel ezelőtt, amikor az egyik csíkszéki faluban a polgármesteri hivatal előtt parkoltam, majd kiszállva az autóból, bokáig süllyedtem egy pocsolyába. Hűséges olvasóink talán emlékeznek, akkor részletesen leírtam az esetet. Azóta eltelt néhány év, a pocsolya helyén pedig most rendezett parkoló van. Örömmel láttam a változást: végre senki sem lép pocsolyába, a településképet sem rontja többé.

Néhány napja azonban, amikor ugyanott hajtottam le az útról, az autóm kereke nagyot csattant egy kátyúban. Nem lett baj, de tudjuk: sok kicsi sokra megy. Bosszantott a helyzet, különösen, hogy tőlem pár méterre ott állt az útdíjat ellenőrző kamera. Nem az zavart, hogy figyelik, hogy ki nem fizetett útdíjat, hanem hogy mindezt épp ott teszik, ahol az út a legrosszabb, és nincs is más lehajtási lehetőség. Közben azon gondolkodtam: nem volna helyesebb, ha a befizetett adóinkért kapnánk is valamit cserébe? Miért nem adnak a látszatra? Ha már a költségvetési hiányt a szigorúbb ellenőrzésekkel akarják feltölteni, nem úgy volna „rendjén”, hogy a kamerák ott legyenek, ahol az út is rendben van? És az sem hagyott nyugodni, hogy egyes települések központja miért néz ki úgy, ahogy: pocsolyákkal, elhanyagolt bozótos útmentével. Tudom, az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetben vannak, de néhány talicska töltésre talán mégiscsak futná.
Szerintem ez nem pénz kérdése, hanem a figyelmetlenségé és igénytelenségé. Ugyanez a helyzet sok faluban a kultúrházak sáros, szemetes lépcsőivel: nehéz elhinni, hogy azokat nem lehetne legalább felseperni, felmosni. Szomorú látványt nyújtanak a székelykapus buszmegállók is – teleragasztva plakátokkal, ki nem ürített kukákkal. Eszerint némelyik település a Csík előtag helyett inkább a csikk nevet érdemelné.
Mindezért persze mindannyian felelősek vagyunk, de a fenntartók gyakran nemhogy a harcot megvívni, hanem még csak a pástra vonulni sem hajlandók. 
Szóval lehet példálózni külfölddel, hogy ott bezzeg minden rendben van… De ha mindenki csak egy kicsit jobban odafigyelne a saját környezetére, nem kellene mindig másra mutogatnunk. Nem Brüsszel, Bukarest, Budapest vagy a helyi önkormányzat a hibás, ha a buszmegálló szemetes vagy a kultúrház lépcsője sáros. Az igényesség ott kezdődik, hogy észrevesszük a rendetlenséget, és teszünk is ellene. A fejlődés nemcsak pénz, hanem mentalitás kérdése is. Mert amíg nem változtatunk a szemléletünkön, addig nemcsak az útjaink maradnak kátyúsak, hanem mi magunk is újra és újra megbotlunk, ráadásul a felelőtlenség miatt utcára került kóbor kutyák is emlékeztetnek: a rendért, a biztonságért dolgozni kell, nem várni, hogy magától jöjjön.