Gyakran hallom, halljuk jópofáskodó beszélgetőpartnereinktől a fészbukbölcsességnek beillő kijelentést, miszerint: „engem nem érdekel, mennyi az üzemanyag ára, mert úgyis csak egy ötvenesre tankolok”, vagy azt, hogy „attól tartok, kiég a műszerfalon az üzemanyagszint-jelző figyelmeztető égője, mert egyfolytában világít”. Mindkettőnek van igazságtartalma, ugyanis nagyon rövid idő alatt nagyon nagy mértékben emelkedett a benzin és a gázolaj kereskedelmi ára, s az ember valóban kétszer is meggondolja, hogy tankoljon-e vagy sem, hogy autóval járjon vagy tömegközlekedjen, netán kerékpározzon, rollerezzen vagy gyalogoljon.

Csak a baj van ezzel az üzemanyaggal! Az én nemzedékem még megérte, hogy korlátozták a megvásárolható mennyiséget, azaz jegyre adták a benzint, talán havi 10-20 litert, ráadásul a hétvégeken vagy csak a páros, vagy csak a páratlan rendszámú személygépkocsik közlekedhettek. De legalább olcsó volt a benzin, az ember könnyen megfizette volna… ha lett volna mit.
Aztán megértük a rendszerváltást követően a pénzhígulást, majd azt követően az új lej bevezetését – mindkét gazdasági folyamat befolyással bírt az üzemanyagárakra is, akárcsak a délszláv háború vagy 2008-ban a globális pénzügyi összeomlás. 2022-ben is arra ébredtünk, hogy szinte exponenciálisan megugrottak az üzemanyagárak, emlékszem, éppen külföldön nyaraltunk, ott ért minket a nagy árrobbanás, s mikor hazaértünk, meglepődve tapasztaltuk, hogy nálunk is az egekben az árak. 
Viszonylag hamar normalizálódott a helyzet – vagy mi szoktunk hozzá az új árakhoz? –, de sokat nem örvendhettünk a viszonylagos kiszámíthatóságnak és tervezhetőségnek, mert jött az iráni amerikai–izraeli katonai beavatkozás, aminek eredményeként újra az egekben a benzin ára. Meg a gázolajé.
Aztán olvasom az országos hírügynökség, az Agerpres hírét, miszerint Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója megkongatta a vészharangot: a történelem legsúlyosabb energiaválsága következhet be a közel-keleti háború miatt. Állítását számokkal is alátámasztotta: az események kirobbanása óta napi 11 millió hordó a veszteség, ami azt jelenti, hogy naponta 1 748 780 000 literrel kevesebb kőolaj áll a fogyasztók rendelkezésére, mint a válságot megelőző időszakban. Birol szerint a hetvenes években tapasztalt nagy válságok idején a veszteség csupán ötmillió hordó volt, azaz a mostani mennyiségnek kevesebb mint fele.
A mi helyzetünket súlyosbítja az orosz–ukrán háború is, ugyanis a konfliktus nemcsak az ellátás biztonságára, hanem az árak alakulására is hatással van.
Tehát manapság tankolás helyett inkább tankolgatunk, az árak pedig naponta kúsznak felfelé. Egyik ismerősöm azt kérdezte, kedvenc kútján hogy jelzik majd az árat, ugyanis a nagy kijelzőkön csak egy számjegy fér el a lejes mezőben, a tizedesvessző előtt. Gondolom, ugyanúgy, mint Nadia Comăneci 10-es tornamutatványa esetében az 1976-os montreali nyári olimpián: a kijelzőn az 1,00 szám volt olvasható. Tehát megoldás van, még ha kényszerű is, emiatt nem fog a kuncsaft kevesebbet fizetni. Még akkor is, ha csak minden alkalommal egy ötvenesre tankol.