Udvari bolondok már az ókorban is léteztek, feladatuk volt a nagyurak udvarában, különösen lakoma alatt és után, tréfáikkal szórakoztatni. Általában kiváltságos joguk volt az urukat vagy királyukat érintő kényesebb témákat is érinteni, sőt néha ízléstelen vagy pikáns módon tárgyalni. Ennek néha megvolt a maga előnye, mert egy jól sikerült tréfával jókedvre hangolva uralkodóját, olyan témák felé irányíthatta annak figyelmét, amelyet más egyéb szerepet betöltő udvaroncnak említeni is tilos volt – írja az udvari bolondokról az internetes szabad enciklopédia. A mi társadalmunknak is megvoltak és megvannak az úgynevezett (udvari) bolondjai. Napjainkban is jókat nevetünk a század elején elhunyt Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, illetve Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész Hofi Géza poénjain, akinek beszólásait a magyar kommunista hatalom is megtűrte. (Habár ezen a kijelentésen volna mit cincálni.) Ha szűkebb közösségünket nézzük, itt volt nekünk Hazug Pista. A legendás nagyotmondó is időnként oda-odapirított. Internetes, online világunkban is akadnak megmondó emberek. Nem azokra gondolok, akik folyton a kákán keresik a csomót, és érdemi válasz helyett inkább korholják a tanácstalant. Ezúttal azokat említem, akik merik vállalni véleményüket, és akár ízes, székely humorral, szarkazmussal hangot adnak neki. Történt minap, hogy egy ilyen személy „megmondásán” jót derültem. Busszal szeretett volna valamit eljuttatni A pontból B pontba, de megjárta az X, Y, Z és talán a ZS pontokat is, és küldték Macskás Margitka nénihez, ahol az is lehet, hogy enyhébb az éghajlat, és talán elvitte a pityókát, s a tejet Magdinak is. Ő csak egy a sok közül, de ez a helyzet szinte naponta ismétlődik. Sem illemhely (az ideiglenest a hatóság bezáratta, mondjuk, azt azóta sem vették észre, hogy milyen szemetes a környék, sokan a kerítés mellett vizelnek stb.), sem tájékoztató tábla, sem aki érdemi választ tudna adni a rutintalan utasoknak. Így kezdődik a tragikomédia. A vázolt állapot csupán ideiglenes, de  a kutya is úgy vedlik tél előtt, hogy közben nem fagy meg. Nagyjából erről beszélt a jó értelemben vett bolondunk. Ezen a tragikomédián nevettem, illetve azon, hogy ott már én is megjártam a hadak útját. Mikor kellő tisztelettel szóvá tettem a hanyagságot és a szabad pénzrablást, akkor nem feltétlenül szépeket mondtak nekem. A videón sem derültem kétszer, hiszen másnap, amikor egy beszélgetés tárgya volt a szomorú, de valós helyzet, meg akartam mutatni másnak is, de kiderült, hogy már nem elérhető. Utólag megtudtam, volt, akinek kevésbé tetszett, ezért töröltette. 
Szerdán egy könyvbemutatón vettem részt. A fent vázolt történetre nagyon találó gondolat érkezett az 1916-ban, Kaplonyban született Tyukodi Mihály krasznabélteki plébános tollából, akit a kommunista hatalom az írógép használata miatt többször is meghurcolt. Így szól a mondása: „Gyenge ember az, akit az írott szó megrendít.” Hozzáteszem: főleg ha az állítólagos demokráciánkban humorral elegyítve van. S végezetül újra itt motoszkál fejemben Sík Sándor Ments meg, Uram! című verse: „A virágtalan, gyümölcstelen ágtól /A meddőségtől, lanyhaságtól, / A naptalan és esőtelen égtől: / Ments meg Uram a szürkeségtől! // Édes az ifjak méntás koszorúja / Fehér öregek aranyos borúja, / Virága van tavasznak, télnek: / Ne engedj Uram koravénnek!”
A további szakaszokat az internetes barátunk is tudja.