Így októberben gyakran eszembe jut, hogy mi inkább a szomorú, tragikus eseményekre való megemlékezéseket preferáljuk, amikor ünnepélyes, komor arccal, lehajtott fővel, koszorúval a kézben merülhetünk el a veszteségérzésben, nemzet- és önsajnálatban. Ezeken az alkalmakon szinte sosem hangzik el igazán reménykeltő, valóban jövőbe mutató üzenet. Eközben az október 10-i lelki egészség világnapja rendszerint elmegy mellettünk, pedig üzenete sokkal inkább szól a jelennek és a jövőnek. Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a múlttal nem kell törődni, csak az eltolódott arányokra irányítanám a figyelmet, amikor társadalmi szinten sokkal több energiát fordítunk a „múltápolásra”, a kapcsolatokon belül is a sérelmek hurcolására, a „ki volt a hibás” kérdésekre, mint arra, hogy megnézzük: hol tartunk most, mi a mi részünk abban, ami történt, és mit tehetünk azért, hogy megerősödve, erőforrásainkat felismerve lépjünk tovább.

„A múlt már nincs, a jövő még nincs, az egyetlen valóság a jelen”, írta Popper Péter. Talán sarkosnak tűnik a megállapítás, ám abban igaza van, hogy a jelennel van a legtöbb dolgunk. Beleragadva a múltba, vagy állandóan aggódni, szorongani a jövő miatt, esetleg folyamatos álmodozásban, tervezésben létezni, pontosan az „itt és most”-ról vonja el a figyelmet és energiát, arról, amiben épp vagyunk, és ahol – lehet – nem vagyunk jól. A lelki egészség világnapja a 90-es évek eleje óta a mentális jóllétet állítja a középpontba, arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a lelki egészség a teljes egészség részeként teszi képessé az embert arra, hogy sikeresen irányítsa az életét. Cél a mentális betegségekkel kapcsolatos előítéletek lebontása is, és minél szélesebb körben népszerűsíteni, hogy van gyógyulás, és segítséget kérni természetes.
Igen ám, csak míg Romániában minden ötödik embernek gondjai vannak a lelki egészséggel, a népesség legalább 15 százaléka konkrétan depressziós, pánikzavarral, szorongással, függőséggel stb. küzd, aközben a pszichiátriai-pszichológiai ellátás igen gyenge lábakon áll. Végignéztem kisvárosi környezetemben, és rájöttem, hogy ingyenes pszichológiai konzultáció, netán terápia gyakorlatilag elérhetetlen a felnőttek számára. Baj ez is, de még nagyobb a pszichológiai tájékozottság, műveltség hiánya. Mert valamennyit tudnunk kéne a lelki folyamatokról, az önismeret és tudatos jelenlét szerepéről, hogy egyáltalán felismerjük a lelki egészségünket fenyegető jeleket, a túl sok és kezeletlen stresszt, a kiégést, a bántalmazást, az elakadásokat, a hiányokat… Nem ártana ismerni azokat a praktikákat sem, amelyekkel erősíthetjük, megóvhatjuk pszichés jóllétünket. Ezen a területen különösen sok a dolgunk, hiszen mélyen gyökerező hiedelmeket kellene lebontani, olyanokat, mint például: tűrni erény, a férfiak nem sírhatnak, a nők hisztisek, a depresszió úri hóbort, mindent lehet, csak akarni kell, aki magával foglalkozik, az önző, és igyál egy pohár pálinkát, meglátod, jobb lesz…
Éppen ezért reménykeltő látni az olyan rendezvényeket, mint Csíkszeredában a rendszeresen jelentkező Pszichoszerda és a PszichoszerEda pszichológiai fesztivál, vagy az a sokrétű mentálhigiénés program, ami a megyeszékhely oktatási hálózatában működik, amiről nemrég lapunk is beszámolt. Jó lenne, ha egyre több településen felismernék ezeknek a kezdeményezéseknek a fontosságát és támogatnák azokat, akik tenni szeretnének. De reménykeltő az is, amikor egy-egy pszichológiai témájú előadás telt házas. Az is, hogy ha lassan is, de olvad a pszichológiai szolgáltatással szembeni előítélet, egyre többen tudják, lélekgyógyászhoz nem a hülyék járnak, sőt. Az említetteknek köszönhetően talán egyre többen lesznek tudatosabbak és érzékenyebbek a téma iránt, egyre több szülő és fiatal számára lesz egyértelmű a lelki egészség megőrzésének életbe vágó fontossága.
Kell az aszfaltozott út, a felújított művelődési ház és sportpálya, az ünnepség, de egyáltalán nem mindegy, hogy a tereket betöltő embereknek milyen a mentális állapota. Mert – ha ez hibádzik – a fejlődés és változás is elmegy mellettük, mert a jót és apró sikereket tudni kell észrevenni. Ha nem vagyunk jól, ez általában nem sikerül, és akkor marad az örök elégedetlenség…