A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban mintegy háromszáz zerge él. A különleges kérődzők történetére, életmódjára, kiváló sziklamászó technikájára voltunk kíváncsiak, és meg is leshettük a nemzeti park igazgatójának és a parkőröknek – rangereknek – köszönhetően.

Zergetollak?

A háromszáz körüli létszámot a legutóbbi populációszámlálás során jegyezték, ami az elmúlt év novemberében zajlott. Ezt a tevékenységet a szakemberek kétszer is megejtik évente, hogy tisztában legyenek az állomány állapotával. Az idei év első számlálása éppen ezekben a hetekben zajlik. Ennek folyamatába tekintettünk be mi a Gyilkos-tó melletti Kis-Cohárdon.  A tóhoz közeli parkolóban találkoztunk Be­cze István Dávid és Radu Ionel rangerekkel. Beszállva terepjárójukba, elnézést kértek az autóban található rendetlenségért, de mint mondták, a park területén a turisták által elszórt szemetet is igyekeznek összeszedni.

Útban az állományszámláláshoz kijelölt helyre, idegenvezetőinkkel viccelődve a zergék tollazatát elemeztük ki. Krúdy Gyula is említést tett a Szindbád, a hajós című elbeszélésében eme páros ujjú patások „tolláról”, így fogalmazva: „Széplaki már-már engedett az unszolásnak, amely folyamatosan hangzott a boteser­nyő kopogásában, a kalap zergetollának zizegésében: légy társadalmi úriember, legalább egy napig, mielőtt meghalnál!” Tény, hogy viccesen szokták a vadászkalapon hordott, zergeszakállból készült díszt zergetollnak nevezni, azt viszont nem tudtuk mi sem eldönteni, hogy van helyesen: zergetollú vagy zergetollas kiskalapom? És további elmélkedésre nem is maradt idő, mert megérkeztünk a zergebirodalom kapujába.

Napozó artisták

Hirtelen feltárult előttünk a Kis-Cohárd elképesztő, égig érő látványa. Jobbra a Postafal, balra a Kilátó és közöttük a Tündérkert. A rangerek kipakolják a szükséges eszközöket a csomagtartóból. Állvány a megfelelő objektívvel szerelt fényképezőgépnek – az állatok légvonalban 400-500 méter távolságra voltak tőlünk –, GPS a patások helyzetének regisztráláshoz, valamint messzelátó, aminek segítségével megtalálhatók a sziklafalon szétszórtan legelésző zergék. Avatatlan szemnek nehéz rájuk bukkanni, mivel beolvadnak a környezetükbe. Májusra már levedlik a téli fekete szőrüket, barnára cserélve azt. Ahogy kezdi megsütni a nap az ormótlan magasságokba emelkedő kőfalakat, úgy jövögetnek elő a zergék is rejtekükből, az erdőből.
Messzelátóval pásztázva a hegyet, sikerült hét napozó zergét összeszámolnunk, az egyik nőstény éppen gidáját tanítgatta mindarra, amit egy sziklamászó kérődzőnek tudni kell az életben maradáshoz. A rangerek közben csokorra való ismerettel halmoztak el a zergék életéről: például hogy könnyű a hímet és a nőstényt megkülönböztetni, mert a baknak teljesen visszakanyarodik a szarva, vagyis 180 fokos szöget zár be, a nőstényé pedig csak 140 fokot. A szarvukról a korukat is meg lehet állapítani, ahány gyűrű van rajta plusz egy, annyi évesek. A plusz egyet azért kell rászámolni, mert az első évben nem fejlődik ki évgyűrű. Táplálékuk ugyanaz, mint a kecskének: főleg füvet legelnek, ha nincs a sziklafalon, akkor az erdőben. Amikor a nyáj kérődzik, van egy őrszemük, amely veszély esetén úgynevezett „sippantó”, sisegő, süvöltő hanggal figyelmezteti a csoport tagjait. Ezt a feladatot főleg a hímek végzik. 
A megszámolt zergéket GPS-szel regisztrálják, de egy hivatalos nyomtatványon is jegyzik az adatokat. A többi között feljegyzik a koordinátákat, ahol az állat tartózkodik. Fényképet készítenek róla, a dátumot feljegyzik, milyen módon történt az észlelés, valamint az időjárási viszonyokat is. Komoly adathalmaz gyűl össze, és mindez elengedhetetlen az állomány monitorozásához. A nemzeti park területén nem vadászható a faj, viszont, ha elkóborolnak, akkor megtörténhet, hogy puskavégre akadnak, hisz a vadászatuk egyébként nincs megtiltva.

Kameramacik és a többiek

A zergeles alatt több érdekes történet is elhangzott. Az egyikből megtudtuk, hogy a rangerek napi rendszerességgel találkoznak medvével, probléma nincs velük, viszont a kihelyezett vadkamerákat szeretik „megenni”. Hiúz is jár a területen, rendkívül rejtőzködő, territoriális állat. A nemzeti park területén 3-4 beazonosított példány jár. Egy hiúz tízezer hektárnyi területet jár be, a park viszont alig haladja meg a hétezer hektárt. Emberre nem veszélyes, gazdaságokba sem jár be. Magányos vadász, csak szaporodás idején van együtt a hím a nősténnyel. 
A bajba jutott vadakon segítenek. Két esztendeje a Likas- és a Vörös-patak torkolatánál találtak egy sebesült fekete gólyát. A szárnya volt kificamodva, és ha repülni nem is, de szaladni, csípni igencsak tudott, így a segíteni szándékozó rangereknek nagy erőfeszítésébe telt, amíg elfogták. A történet happy enddel ért véget: a madarat átadták a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, akik gondoskodásának köszönhetően a felépült – viszont repülni már nem képes – gólya a marosvásárhelyi állatkertbe került, és azóta is ott él.

Zergemese

– A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park területére az 1970-es években telepítették vissza a zergéket. 1972-ben a Radnai-havasokból kilenc egyedet telepítettek. A mostani populáció annak a néhány példánynak a leszármazottja. Jelenleg 250-300 közé tehető a létszámuk. Az állomány stabil, a nemzeti park területén nincs vadászat

– mesélte érdeklődésünkre Hegyi Barna igazgató. Hozzáfűzte: a Békás-szoros sziklafalairól a második világháború alatt tűnhetett el a zerge, több feltételezés is arra utal, hogy a két világégés között még éltek zergék a területen, de a vadászat miatt kihaltak. A jelenlegi állomány viszont stabil: zárt csoport, mert nemigen van kapcsolatuk más populációkkal, viszont a rekolonizációt követően nagyon jól bizonyította fennmaradóképességét a faj, hisz az említett kilenc egyednek mára már háromszáz leszármazottja van.