Lehben az összes taxiállomást felkerestük, alig találtunk valakit, aki elvitt bennünket Zanglába az új útvonalon. 3500–4200 méter magasan, szerpentines, keskeny utakon haladtunk, és az út borzasztóan poros volt. Pormaszkot viseltünk, de a kilencórás zötykölődés végére mindenhol fekete por borított minket. Ahogyan egyre mélyebbre utaztunk a hegyek közé, a szemünk elé tárultak a Himalája közel hétezer méter magas havas, jeges csúcsai. 
Zanglában Sonamot, a helyi asztalost kellett megkeresnünk, akit hamar meg is találtunk. Ő szólt Stanzinnek, a zanglai hercegnek [Stanzin Namgail nemrég lett a zanglai király, sokan még hercegként emlegetik – szerk. megj.], aki elmondta, hogy a faluban kinél vagyunk elszállásolva. Gyatso, a boltos és a családja fogadott be minket az otthonába. Nagy vendégszeretettel és finom teával vártak, össze is barátkoztunk Pamival, Gyatso legidősebb lányával és Pami kisfiával. A házban a nagyszülők, szülők, Pami és testvérei, illetve a gyerekek együtt élnek. Szobánk egyszerű, ablakai a hegyekre néznek, a matracok a földön vannak, két kis éjjeliszekrényünk van. Este átmentünk a szomszédba, Sonamhoz, ahol három önkéntes van elszállásolva. Esténként itt szoktak összegyűlni az önkéntesek. Megbeszéltük a következő napi terveket, majd megkóstoltuk a helyi kemény érlelt sajtot. Mint kiderült, a zanglai apácazárdába érkezett egy francia sajtmester, aki a helyi apácákat sajtkészítésre tanítja. Friss házi sajtot, mozzarellát, és kemény érlelt sajtot készítenek eladásra, illetve a hegyoldalakon növő kapribogyót is begyűjtik, majd eladják.

A palota egy szikla tetején található, két-három kilométerre a falutól, négyszáz méterrel magasabban. Az út végén sok, meredek lépcsőfok vagy könnyebb sziklamászás vár ránk, és ezt az útvonalat naponta többször is megtesszük. Első munkanapunkon körbevezettek minket a palotában, elmondták a terveket, megnéztük Kőrösi Csoma Sándor szobáját, majd mászófelszerelést kerestünk, amivel dolgozhatunk, mert a palota külső falain lévő, elérhetetlen helyeken való munkát nekünk szánták. Végül megtudtuk, hogy az egyik helyi lakosnál vannak elpakolva a felszerelések, de tizenkét éve senki sem használta őket, mert nem volt, aki tudta volna kezelni az ipari alpin felszerelést.

Az első nap meglátogattuk a napiskolát, a sziklába vésett meditációs barlangokat és az elhagyatott templomokat is megnéztük. Sztúpákat láttunk, a belsejükben kis szobrokat, amelyeket elhunyt szerzetesek hamvaiból formáznak. A helyi apácazárdát is meglátogattuk, ahol a Csoma Szobája Alapítvány tantermet épített, és találkoztunk a francia sajtkészítő mesterrel. A faluban is van egy palota, ahol a nemesi család él, a gyerekek itt egy nyitott téren fociztak egy szerzetessel.

Második munkanapunkon megkaptuk a teljes felszerelést, amit alaposan megvizsgáltunk. A fémeszközöket megmostuk, beolajaztuk, és nekifogtunk kiépíteni a biztosítópontokat. Nem volt könnyű dolgunk, mert a palota vályogtéglákból épült, nincs benne vasszerkezet, se gerendák, oszlopok, szegek. Nagyon meg kellett nézzük, hogy hova tudjuk biztosítani magunkat. Kötélen leengedtük magunkat, majd az ablakok felett lévő párkányok visszaépítését kezdtük meg, illetve a falon lévő javításokat. Mindennap vályogozunk, és munka után a teljes felszerelést megmossuk a gleccservizű patakban. A helyiek az első napokban tátott szájjal nézték, ahogyan fel-le jártunk a kötélen a fal oldalán, és vályogoztunk a semmi közepén.

A helyiek egyébként hiszik, hogy a palotában szellemek laknak, és amíg Stanzin a koronaherceg, el nem mondja minden reggel az imát és nem gyújtja meg a füstölőt, addig nem mennek be a palotába dolgozni. A palotában található egy szentély, amiben sok faragott, istent ábrázoló szobor van, faliképek, tankák, kőre festett istenképek, szobrok. A helyiek úgy tartják, hogy az egyik sztúpába meditálás közben befalaztak egy, a szentekhez vagy angyalokhoz hasonló lényt, hogy egy halált hozó ártó démontól megvédje a falut.

Abban a kivételes szerencsében volt részem [Emesének – szerk. megj.], hogy a Hi­malájában ünnepelhettem a szülinapom. Munka és vacsora után Sonamnál gyűltünk össze, ahol az önkéntesek padumi sütivel leptek meg. A helyiek arakkal kínáltak, ami helyi árpapálinka, és katakot akasztottak a nyakamba, ami egy fehér sál, rajta fehér, halvány minták, amelyek jókívánságokat és szerencsét szimbolizálnak. 
Az első munkahét végén nem dolgoztunk, helyette sátrainkkal, élelemmel és vízzel felpakolva, meredek oldalakon Hanamurba, egy eldugott településre túráztunk a Zanszkár-folyó völgyében. Útközben fürödtünk a gleccservizű folyóban, hegyoldalon vágtázó zergéket láttunk, és vadon nőtt homoktövist ettünk. Hanamurban a helyi SIM-kártyának sem volt jele, csak vékony túraösvény vezetett a kis településre, ahol gyönyörű, tiszta gleccservíz öntözte fás ligetek zöldelltek a magashegyi sivatag közepén. Láttunk himalájai havasi gyopárt, és találkoztunk jakbébivel, ami a világ legaranyosabb kisállata, olyan, mint a bárány, a kisboci és kiskutya keveréke.
Estefelé sátrat húztunk, tüzet raktunk, és előkerült egy veder helyi chang is, ami elméletileg árpasör. A tűzön zöldségeket és a zanglai apácáktól vett finom sajtot megsütöttük, és jakjoghurtot ittunk. Éjjel a tűz mellett a milliócsillagos ég alatt hatalmas, az egész eget megvilágító hullócsillagokat láttunk. Másnap visszatértünk Zanglába, hogy újult erővel kezdhessük a következő heti munkát a Kőrösi Csoma Sándor által is lakott palotában.

Galéria