Az eredeti terv szerint gyors csúcstámadásra készült Sántha Xénia és társa, Paul Clarke október 27-én, ezért nem vittek magukkal sem élelmet, sem hálózsákot. Az Ama Dablam kettes táborában azonban egy életveszélyes állapotban lévő holland mászót találtak a sátrukban, aki súlyos magashegyi betegségben szenvedett. Úgy döntöttek, aznap este elhalasztják a csúcstámadást, és segítenek rajta.

– Igyekeztünk ébren és életben tartani őt egészen reggelig, miközben mi felváltva szundítottunk néhány percet, hálózsák nélkül, vacogva a hidegben

– idézte fel Xénia.

Az alaptáborral és több más expedíciós csapattal is felvették a kapcsolatot, végül oxigénpalackot is sikerült szerezniük a holland mászónak, akinek egész éjszaka figyelték az állapotát, és reggelre magához tért, már kommunikálni is tudott. A helikopteres mentést követően kórházba szállították, ahol – Xénia beszámolója szerint – stabilizálódott az állapota. Mindezek után a két hegymászó alvás nélkül, mindössze néhány müzliszelettel indult tovább. Az Ama Dablam meredek szikla- és jégszakaszain a kimerültség ellenére is folyamatos koncentrációra volt szükségük. Végül vezető és serpák nélkül jutottak fel a 6814 méteres csúcsra október 28-án.

Mint Xénia elmondta, a hegy már régóta vonzotta különleges formája és technikai nehézségei miatt. Az expedíciót Paul Clarke javasolta, miután két sikertelen Dhaulagiri-csúcskísérlet után lehetőségük nyílt az Everest régiójában mászni. A csúcs elérése után, az ereszkedés során azonban a hármas tábor alatti lejtőn leszakadt alatta egy kisebb jégperem, így megcsúszott és nagyot esett. Sisakjának hátsó része is eltört, testét zúzódások borították, egyik ujja is megduzzadt és belilult. Ennek ellenére a meredek szakaszokon a kötelekbe kapaszkodva, helyenként a kezével felhúzva magát haladt tovább.
Xénia szerint az Ama Dablam gyönyörű hegy, de egy pillanatra sem engedheti meg magának az ember, hogy elbízza magát. A csúcs elérése csak az út egyik fele, onnan vissza is kell jutni. Leginkább annak örül, hogy társával együtt sikeresen, épségben visszatértek az alaptáborba.

Jövőre visszatér a Dhaulagirire

Az Ama Dablam megmászása fontos siker volt Xénia számára a Dhaulagirire tett két korábbi csúcskísérletük után. A 8167 méteres hegy továbbra is célja, legutóbbi próbálkozásukat azonban a szélsőséges időjárás és egy expedíciós nézeteltérés hiúsította meg.

Beszámolója szerint az alaptáborban két-három méter hó hullott a hatalmas viharban. Míg a csapatok többsége levonult, Xénia, társa és egy argentin mászó ott maradt, és segítettek eltakarítani a havat.

Később a kettes táborból tervezték a csúcstámadást, a kötélrögzítő csapat azonban visszalépett, így nem volt biztosított a szükséges kötélrendszer a hegy veszélyes felső szakaszán. Végül a hegyen tartózkodó 35 mászónak fel kellett adnia az expedíciót. Xénia és társai vitatták a döntést, szerintük az időjárás még lehetővé tette volna a csúcstámadást. A visszalépést a rossz idővel és az erős széllel indokolták, Xénia azonban úgy vélte, ezek nem tükrözték a hegyen tapasztalt körülményeket. Azóta is próbálják tisztázni a történteket. Egy kisebb csapat egy héttel később újabb csúcskísérletet tett, de a szél egészen novemberig nem csillapodott, így ezt a lehetőséget is fel kellett adniuk.

– A hegymászásban a sikertelenség is része az útnak. A Dhaulagiri után volt bennem csalódottság, de a hegyek iránti szeretetem és a céljaim nem változtak

– fogalmazott.

Tapasztalatból építkezve, új célok felé

A tavaly őszi Manaslu-expedíció tapasztalatait Xénia azóta is igyekszik hasznosítani. A 2026-os Ama Dablam-mászásra kevesebb ideje jutott felkészülni, ezért az indulás előtti két hónapban különösen sokat edzett, az akklimatizációra, a táplálkozásra és a folyadékpótlásra is jobban odafigyelt, korábbi vitamin- és sóbeviteli hiányosságain is változtatott.

A nehéz pillanatokban társa támogatására is számíthat, ilyenkor igyekszik a következő lépésre vagy néhány méterre összpontosítani, nem az egész előtte álló feladatra. Szerinte a hegymászásban természetes a félelem és a bizonytalanság, de fontos megőrizni a tisztánlátást, és felismerni, mikor kell továbbmenni vagy visszafordulni. Elmondta: a hegyen a napi feladatok kötik le, szerettei azonban nagyon hiányoznak neki. A hazatérés örömteli, de időre van szüksége, hogy visszarázódjon a hétköznapokba. Mint fogalmazott: egy expedíció után az ember fejben még sokáig a hegyen van.

Tavasszal szeretne visszatérni a Dhaulagirire és kedvezőbb időjárási körülmények között ismét megpróbálni elérni a csúcsot. Emellett technikai tudását és magashegyi tapasztalatát is fejlesztené, továbbra is az a legfontosabb számára, hogy megmaradjon a hegymászás öröme, és biztonságosan haladjon a céljai felé.