A Gyergyói-medence kis településén, a főúttól néhány méterre két mutatós ház között van egy szerényebb, de takaros házikó. Itt lakik történetünk szereplője, az 1932-ben született Erzsi néni. Kedves barátomtól ismerem különleges élettörténetét, s néhány nappal ezelőtt ugyancsak a barátommal tértünk be hozzá, hogy megörökítsük az utókornak. Célunk nem a szenzációhajhászás és nem a sajnálatkeltés, mindössze annak szemléltetése, hogy a rendkívüli megpróbáltatások és nehézségek ellenére is mindig van remény, egy újabb nap, amely új lehetőségeket kínál, és 91 évesen is bárkinek lehetnek kisebb vagy hosszabb távú céljai. A délelőtti órákban kopogtattunk be Erzsi nénihez. Ő éppen a kis konyhájában ruhákat dörzsölt, de nagyon örült a látogatásnak. Vendéglátónk nagyon nehezen mozog, hiszen fáj a lába, ennek ellenére a maga módján serénykedett és kávéval akart kínálni. Kértük, hogy ne fáradjon, inkább meséljen. Sokáig nem kellett kérlelnünk, hiszen a kedves barátomnak már többször felelevenítette élettörténetét.
– Tanyasi településen születtem. Édesanyámnak 14 gyermeke született, de mindössze heten nőttünk fel: négy leány és három fiú. A fiútestvéreim közül az egyik Kovászna megyében élt, egy másik Magyarországon a ’14-i háborúkor maradt ott, megsebesült, és amikor meggyógyult, megházasodott, egy másik bátyám a magyar világban ment ki négy gyermekkel Ungvárra. Ők odamaradtak. Iskolába tavasszal és ősszel jártam, mindössze négy osztályom van, majdnem olyan vagyok, mint a vonat – mondta nevetve a 91 éves néni.

Pesztra, akit a mezei munkára is befogtak

Mivel akkoriban sem volt egyszerű az élet, még az élelmezés is gondot jelentett, így Erzsi néninek 14 évesen kellett belépnie a felnőttek sorába, azaz Háromszéken szolgálólányként kereste a mindennapit.
– Nagy szegénység volt, édesanyám örvendett, amikor lementem Háromszékre, egy gyermekkel kevesebbet kellett etetni. Kicsi gyermek mellé mentem, pesztrálni fogadtak, de aztán a pesztra ment szántani es, boronálni es, vezettem a lovakat és a kútból húztam a vizet, hogy tudjuk megitatni a teheneket, szolgaként dolgoztam – sorolta Erzsi néni. Mint mondta „akkoriban nagy szűkség volt”, így a munkájáért kapott fizetség többnyire a napi betevő falat volt.
– Aztán a nagysága hazaküldött, mert a szolgálók után adót kellett fizetni. Így értem jött egy öreg néni és hazavitt. Akkor kaptam egy szép ruhát a háziasszonyomtól, és egy pár cipőt is készíttettek a suszterrel, de olyan cipők voltak, hogy mindegy volt, melyik lábamra húztam fel – tette hozzá a történetünk főszereplője.

Kévánózástól a házasságig

Itthon sem volt könnyű az élet, dolgozni kellett becsülettel, de a szórakozásra is jutott idő.
– A fonóban kévánózóst játszottunk. Sándor ott volt az ajtónál, engem odakért és megcsókolt. Ekkor 15 és fél éves voltam, Sándor már 28 éves öreglegény volt. Aztán kezdett udvarolgatni, jött segített kaszálni édesapámnak es – elevenítette fel emlékeit Erzsi néni. Kiderült, Sándor korábban Erzsi néni nővérének udvarolt.
– Sándor a szomszéd faluból a nővéremnek hozott legényt, az egyik barátját hozta ide, és engem feleségül vett. Aztán a nővérem mégsem ment férjhez ahhoz a legényhez, végül egy csíki legény felesége lett – mondta Erzsi néni. Arra a kérdésünkre, hogy milyen volt az, hogy Sándor mindenkinek udvarolt, illetve szerette-e Sándort, azt válaszolta: azt sem tudta, mi a szerelem.
– Édesapámtól kért el Sándor, aki egy leánynak nyolc évig udvarolt, aztán a nővéremnek, s aztán nekem es. Azt mondtam, nem megyek férjhez soha, ne jöjjön nálunk, sokat veszekedtem ezért édesanyámmal, aztán ősszel méges férjhez adtak, mert Sándornak sok földje volt. Mielőtt megkért, megbendérezett, meg kellett engedjem, mert édesanyámnak kellett a legény – részletezte.  
A házasságkötés napján sem volt felhőtlen a boldogság. 
– Az esküvőnk napján szálltam le a szekérről, s látom, hogy piros foltos a menyasszonyi ruhám. Nem tudtam, hogy az mire való, vagy egyáltalán mi történik. Akkoriban nem voltunk ilyen világosak, mint most, s nekem nem es mondott senki semmit. Aztán arra a foltra a slájert leeresztették, s bémentünk a templomba, s megesküdtünk. A fényképész nagysága csak észrevette, hogy baj van a menyasszonnyal, végül felültünk a szekérre s hazamentünk, a menyecsketársamnál lemosakodtam, ő adott egy madzagos csomót, amit felkötöttem magamra. Aztán jöttek a vendégek kánlátni, hozták az ajándékot, a gazda meg akart táncoltatni, de Sándor nem engedte, még azt sem, hogy kikeljek az asztaltól – mondta a vendéglátónk. 

Az elsiratott „tiltott gyümölcs”

Aztán megszoktam Sándort, mert nem ivott, nem cigarettázott, nem kerengett, odaálltunk a munka mellé – mondta Erzsi néni. 
– Egy alkalommal kocsit is nyertünk. Akkoriban egy másik faluban a főút mellett laktunk, elkészítettük kívülről es a házunkat. A kollektív istállókhoz jártam, borjúkat gondoztam, mondogattam a férjemnek, költözzünk el ebből a házból, de mielőtt elköltöztünk, nekiment a házunknak egy nagykocsi. A ház nem, de a veranda s a kocsi összetörött, így végül elköltöztünk – részletezte Erzsi néni, aki hosszú éveken keresztül a könnyűiparban gyári munkásként dolgozott, férje erdővágóként tevékenykedett. Megjegyezte: ezért is nem lett gyermekük.
– Sándor örökké azt mondta, hogyan neveljünk gyermeket, ha én nem vagyok itthon. Ezért örökké leszállottunk a vonatról. Sokszor mondtam, hogy kéne egy leánykabuba, még halála előtt nem sokkal es mondtam, hogy írjunk a gólyának, hozzon egy leánykabubát, de ő nem akarta. Végül mással sem csináltattam gyermeket. Nem akartam, hogy megkérdezze tőlem, hogy ki az apám, pedig lett volna lehetőségem. Míg az uram az erdőn volt, János, egy özvegyember, bé-béjövögetett, s mondogatta, csinál nekem gyermeket, de nem foglalkoztam vele, pedig haltam meg a bubáért – mutatott rá történetünk főszereplője. Jánost végül egy szomszédasszony tiltotta el Erzsi nénitől, aki férjes asszonyként a vele egykorú szomszéd Jánost, azaz Janit „mintha” jobban szerette, mint a férjét.
– Már meg voltunk esküdve Sándorral, hátissó pár előre fuss játékot játszottunk, én engedtem, hogy megfogjon, s megcsókoljon. Őt mintha-mintha jobban szerettem, mint Sándort – mondta csillogó szemekkel és mosolyogva Erzsi néni. Gyorsan megjegyezte: az édesanyja észrevette, hogy Janival játszik és korholva mondta, „csillagát a pofádnak, elég korán férjhez mentél, hát még mit akarsz!?”
– Jani a barátaival az iskolából elment fürödni, s nem tudom, mit csináltak, de beléfulladt az Oltba. Aztán még azt mondták, én vagyok a hibás, hogy feszt bolondítom őt – mutatott rá. Arra a kérdésünkre, hogy Janit őszintén szerette-e, ugyancsak azt mondta: „mintha, és ő ügyesebb volt, mint Sándor, s fiatalabb es”.
Erzsi néni férjének is elmondta, hogy Janit szereti és szerette, mire férje mindig azt mondta, „üljél veszteg”, ezek után a misére sem engedte el Erzsi nénit, aki alkalmanként ott találkozott Janival.
– Az iskolában Janinak közben adtak kockacukrot, ő elhozogatta a misére, mellém állt s a kezét hátranyújtva ideadta azt nekem. Mintha-mintha szerettem, jobban tudott beszélni, mint Sándor. Mondta az anyjáéknak egyszer, hogy ő nem akar az iskolába sem visszamenni, de elzavarták. Hétfőn visszament, s aznap meg es halt – sorolta a történteket Erzsi néni, aki Jani temetését titokban követte végig.
– Jani az udvaron volt felravatalozva. Elmentem a temetésre, de a ház melletti görginákhoz megbújtam, s ott sírtam, hogy a falustársak ne lássák. Aztán Sándorral leéltem az életemet, nem volt rossz ember, csak nem szerette a gyermekeket, pedig eleget veszekedtem vele, hogy csináljon nekem egyet – tette hozzá Erzsi néni, aki a nehézségek ellenére sem adta fel a reményt. 
– Mindig imádkoztam, s ha tudtam, elmentem a templomba. S volt egy játék hajasbubám, ha szomorú voltam, megöleltem, megputyukoltam, s ettől jobb lett a kedvem – mondta Erzsi néni, aki közben a fotóalbumot is elővette, és úgy mesélt a múltról. Több tucat olyan fényképe is van, amelyeken a babával látható. Rámutatott: 20 évvel ezelőtti férje halála után két férfi is feleségül akarta venni, de úgy gondolta, neki már gyermeke nem lehet, ezért egyedül marad.
– Varrogattam, pénzem es, fám es volt, megvolt mindenem, nekem akkor már férfi nem kellett – mutatott rá Erzsi néni, aki már varrogatni nem igazán tud, hiszen mint mondta, a 3-4 szemüveg közül egyik sem segít a látásán. Erzsi néni egyedül, magányosan, gyengélkedve él, lakásában Babuci és Sári macskái, illetve azok udvarlói dorombolnak. Ajtaján időnként csak a kedves barátomék családja és rokonai kopognak, legfőbb társasága a Mária Rádió. 
– Nagyon fáj a lábam, voltam orvosnál es, adott injekciót és kicsi sován tablettákat es, de nem segített. Megmondtam az orvosnak, akármit matyukálnak, rajtam nem segít, eltelt az idő… Két rádióm es van, a nagyon lemezeket es le lehet játszani, de már nem zenélek, inkább hagyom a Mária Rádiót, olyan tisztán megy, s jó hallgatni, azzal kelek és azzal fekszem. Imádkozom, s nem járok sehová sem – mondta elégedetten. Erzsi néni kisebb-nagyobb tervei között szerepel néhány csipketerítő kimosása és a lakás kimeszeltetése. Ezzel is jelezve, fontos, hogy életünknek célja legyen.