A jóság szintén a szeretethez tartozik, a szeretet egyik megnyilvánulása. Nagyon hasonlít a kedvességhez. Mit értünk alatta? A jóság elsősorban a jóakaratban nyilvánul meg. Abban a jóakaratban, amellyel közeledünk a másik ember felé. Olyan jó, mint egy darab kenyér – szokták mondani emberekről. A kenyér jó, mert tápláló, éltető, ízletes. A jó ember is jóakaratával éltetőjévé lesz környezetének, jó ízt ad környezte mindennapi életének. A jóság aztán a cselekedetekben is megnyilvánul. A jó ember ugyanis épp azért jó, mert kincseit nem tartja meg magának, nem zárul be önmagába, nem szűkmarkúskodik, hanem ahogy a nap melegét és fényét pazarul szórja, úgy osztogatja ő is anyagi, szellemi, lelki kincseit.

Jézusnak van egy érdekesen, furcsán hangzó kijelentése. Amikor a gazdag ifjú így szólította meg Jézust: Jó Mester! Jézus azt kérdezte: miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten (Mk 10,18). Jézus mondása elsősorban arra utal, hogy itt a földön senki sem olyan jó, mint az Isten. A jóságnak abszolút megtestesítője az Isten, mi csak relatíve tudunk jók lenni, bármennyire is törekszünk a jóságra, mégis mindig marad bennünk rosszaság. Jézus mondása arra is utal, hogy minden jóság itt, a földön Isten jóságából forrásozik, minden jóság Isten jóságának a visszatükröződése. Krisztus e mondása nem letörni akar minket, hanem inkább buzdítani arra, hogy egyre hasonlóbbakká váljunk Istenhez a jóságban, hiszen így adta a parancsot: „ti olyan tökélesek legyetek, mint a ti mennyei atyátok” (Mt 5,48). Jónak kell lennem. Ez az igazi nagy feladatom. Légy jó mindhalálig. XII. Piusz a II. világháború alkalmával mondott beszédében hangoztatta ezt a mondatot: „rosszak az idők, mert rosszak az emberek”. – Az embereknek kell megjavulni, hogy jóra forduljon minden, azért van a rossz a világon, mintha Isten ilyennek alkotta volna. Nem azért hiányzik a jóság annyira a világból, mintha azt az Isten akarná, hanem mert az ember akarta és akarja, hogy így legyen. Istenről azt mondja a Biblia: „látta Isten mindazt, amit alkotott, és minden nagyon jó volt” (Ter 1,31). Az ember bűnével bontotta meg a maga világának egyensúlyát. I. János Pál pápa életének utolsó vasárnapján az Angelus előtti beszédeben mondotta: „Mindenikünk próbáljon saját maga jó lenni és a többieket megfertőzni azzal a jósággal, amelyet egészen átitat a Krisztustól tanult nyájasság és szeretet. Csak ha így teszünk, sikerül a rossz által megrontott világot ismét jóvá tenni.” Jóságosnak kell lennem, Isten jóságát kell visszatükröznöm, ahogy a víz visszatükrözi az ember képét, úgy kell, hogy visszatükrözzük Isten jóságát. Oda kellene eljutnunk, ahová Szalézi Szent Ferenc eljutott, akivel kapcsolatban így kiáltottak fel: „Istenem, milyen jó lehetsz, ha már a genfi püspök is ilyen jó.” Akkor, amikor ma annyit panaszkodnak a durvaság, a szeretetlenség miatt, akkor mi a jóságra törekedjünk. Jó vagyok-e, vagy rossz? Mit tartok magamról? Hogyan vélekednek rólam mások? Tudok-e jóságos lenni társaimmal szemben? Örömmel vannak-e velem, környezetemben az emberek?
Jóságos Istenem! Te minden jóság forrása vagy. A te jóságodat érezzük lépten-nyomon, amit nem tudunk eléggé megköszönni. S mégis milyen háládatlanok vagyunk, mennyit elégedetlenkedünk. Döbbents rá arra, hogy a jóságra csak jósággal lehet válaszolni. Ne engedd azt a sivár lelkületet eluralkodni bennünk, hogy mások jóságát csak élvezzük és a magunkét másoktól megtagadjuk.