– Debreceniként miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Hargita tetején megszervezett szakmai konferencián?

– Erdély és a magyarság szerelmese vagyok, régi Erdély-járó. A debreceni egyetemen én fele-lek a határon túli magyar nyelvű oktatásért. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és a Partiumi Egyetemmel kiemelkedő kapcsolatom van, ez is egy kötődés. Minden nyáron eljö-vök Erdélybe, Székelyföldre, és csodálom azt a munkát, kitartást, amit itt látok. Úgy gondolom, szakmámban tettem le annyit az asztalra, amivel üzenni és segíteni tudok a helyi gazdáknak. A juhászatból manapság ne­­héz megélni, az ágazat pozíciói sokat romlottak, jövedelmezősége nem olyan, mint szeretnénk hogy legyen. Persze vannak lehetőségek, ezért fontos az együttmű-ködés annak érdekében, hogy az itt megtalálható őshonos fajtákat génmegőrzés céljából fenn-tartsuk, ami majd idővel gazdasági haszonná is válhat. Előadásommal szemléletet, lehetőséget nyújtottam a gazdáknak, fajtaválasztásra adtam tippeket. Szakkönyveket hoztam, hogy a tar-talmas ismeretanyag által mindenki megtalálhassa azt a tartási lehetőséget, módot, tenyésztési technológiát, genetikát, amivel hatékonyabbá, eredményesebbé teheti az ágazatot, gazdaságát. Ezek a könyvek ugyanakkor olyan praktikákat is adnak a juhászok kezébe, ami felkészültté teszi őket állategészségügyi szempontból is, hisz nincs mindig azonnal kéznél az állatorvos.

– Miért van szükség ezekre a típusú rendezvényekre? 
– Az ember társas lény, fontosak a kapcsolatok, az információáramlás, fontos látni, hogy ki, mit csinál, mert abból haza lehet vinni, vagy tanácsot lehet adni. Ezeknek a találkozóknak közvetlen anyagi, emberi haszna van, az ember épülését, kiteljesedését szolgálják. 

– Miért tartja fontosnak az őshonos állatfajták fenntartását?
– Semmiképpen sem gazdasági szempontból, mert egy-két kivételt leszámítva nem jövedelme-ző a tartásuk, de miként kultúránk része az építészet, a zene, a tudomány, és mindezek nemzeti értékek, így vagyunk a tenyésztés értékeivel a fajtákkal is, azzal amit őseink hoztak. Múltunkban a jövőnk! Tehát, aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője sem, ezt a múltat meg kell őrizni. Ha egy régi épületet nem rombolunk le, mert szép és értékes, akkor egy állatfajt sem hagyunk eltűnni, mert az is érték. Az is érték, mert gének vannak benne, olyan gének, amelyek a későb-biek során hasznosíthatók. Nagy gond ma az állattenyésztésben a klímaváltozás, a klímához való alkalmazkodás. Az őshonos fajtákban olyan szárazságtűrő gének vannak, amelyeket hasznosítani lehet a tenyésztés során. 

– Ha már gazdasági szerepük nem túl nagy, hobbiállatokká válhatnak-e az őshonos állatok, vagy juhok esetében a pázsitkarbantartás szóba jöhet-e?

– Gazdasági haszon nélkül semmi nem működik, ugyanakkor az emberi gazdagságnak lehet olyan szintje, amikor nem érdekes, hogy egy állat milyen eredményt tud produkálni. A környe-zetvédelemben óriási szerepük lehetne az őshonos fajtáknak. Itt, Székelyföldön is a legelők visz-szavadulnak, bozótosodnak, erdősödnek, allergén növények ütik fel a fejüket. Az allergiában szenvedők milliói esnek ki a munkahelyekről, hosszabb-rövidebb időre, ami gazdaságilag káros. Viszont ha az elvadult növényzetet ezen állatok segítségével karban tudnánk tartani, az allergi-ából fakadó problémák eltűnnének vagy visszaszorulnának. Hobbiállatként való tartásuk a lo-vaknál egyértelmű, de szerintem egy szép racka juh, vagy egy szép berke juh is beválhat. Az őshonos mangalicának is megtalálták a hasznosítását, mert a Duroc kannal való keresztezése adja a világ egyik legkiválóbb sonkáját, a spanyol Serrano sonka alapanyagát. A génhasznosítás-sal így értéket állítanak elő, ami gazdaságilag is hasznos.