Hirdetés

Visszanyerte méltó helyét a székely ruha

Székelyszentléleken járunk, Györgydeák Kinga vi­se­let­készítő műhelyében. Kinga édesanyja segítségével és útmutatásával több száz székely ruhát készített az elmúlt években, ami azt jelenti, hogy van igény a szépen kivitelezett viseletre.

Nagyálmos Ildikó
Visszanyerte méltó helyét a székely ruha
Fotó: Nagyálmos Ildikó

Nem szerettem volna varrónő lenni – mondja nevetve, amikor arról kérdezem, miért választotta ezt a szakmát. Édesanyja ugyanis immár 54 éve varr, és Kinga gyerekként pontosan látta, mennyi munka, kitartás és lemondás van mögötte. A sors a kezdetekkor másfelé terelte, nem sikerült a felvételije az élelmiszer szakra, a szakiskola után pedig a Május 1-be került, de három hónap után feladta. Ekkor döntötte el: még csak azért is megtanul varrni!
Közben Magyarországra vit­te a sors, vendéglátásban dol­gozott, majd hazatért, férjhez ment, és csak ezután kezdett igazán komolyan a varrással foglalkozni. Kez­detben utcai ru­hákat készített, a székely viselet akkoriban még kevéssé volt ke­resett: évente három-négy da­rabnál többet nem kértek.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Egy váratlan megbízás mindent megváltoztatott

2007 fordulópontot hozott. A Maros Művészegyüttes ak­kori vezetője kereste meg, s először öt székely ruhát ren­deltek, de kiderült: való­jában tizenhármat kell elké­szítenie. Anyag sem volt hozzá akkoriban, a feladat hatalmasnak tűnt – de Kinga belevágott. Innen indult el igazán a viseletkészítés útján.
Híre gyorsan terjedt, a nyárádszeredai Bekecs tánc­együtteshez is eljutott, amely­nek azóta huszonöt rend ru­hát varrt. A szovátai Sirülő táncegyüttesnek is több éve rendszeresen dolgozik. Kü­küllőmenti, nyárádselyei, vajda­szentiványi, sárpataki, csíki, gyergyói, mezőségi vi­seletek kerültek ki a kezei közül – idén pedig a kibédi viselet különleges világa is kihívást jelentett. 

Visszanyerte méltó helyét a székely ruha

A viselet mint élő hagyomány

Kinga egyik alapelve, hogy a viselet nem merev szabály­rendszer. „Mindenki hozzá­tesz és elvesz belőle valamit” – vallja. Régen sem volt két tel­jesen egyforma ruha, hiszen mindenki abból dolgozott, ami ren­delkezésre állt. Ma bő­ségesebb az anyagválaszték, de azért igyekszik követni a hagyományokat.

A Bekecs együttes révén rengeteg régi ruhát sikerült beszerezni, amelyek segítenek eligazodni az eredetiség kér­désében. A viták ma is élnek: mi számít igazinak, és mi nem. Kinga rugalmasan közelít, míg mások szigorúbban ka­te­gorizálnak – a szakmai párbeszéd azonban minden­képpen gazdagító.

Színek, korok, szokások

Udvarhelyszékre a vissza­fogottabb színvilág jellemző, míg a gyergyói és csíki me­dencék viseletei jóval szí­nesebbek. Régen a piros a fiatalok színe volt, idősebb korban fekete, sötét tónusok domináltak. Ma már ez is változott: hatvan felett is so­kan szívesen öltenek magukra piros-fekete viseletet.
Malomfalván és Szent­léleken is megfigyelhető ez az átalakulás. Kinga a férjhezmenetele után meglepődött, hogy Szentléleken kevesen hordták a viseletet, ma viszont már szinte mindenkinek van. Ebben pedagógusok, lelkészek példamutatása is szerepet ját­szott.

Visszanyerte méltó helyét a székely ruha

A szövés és a közös munka

A viseletkészítés csapatmunka. A szövés időigényes, és csak kiváló minőségű anyagból lehet igazán szép ruhát varrni.
A kellékek – bársony, zsinór, díszítőelemek – nagy­részt Magyarországról ér­kez­nek, a posztó Barótról. A kö­tényt, inget, csipkét más mesterek készítik, de minden darab Kinga keze alatt válik egésszé.
„Meggazdagodni nem le­het belőle, de megélni igen” – mondja. Folyamatos a mun­ka, hónapokra előre tele a naptár. Egy székely ruha meg­rendelését legalább fél évvel korábban kell leadni, próba nélkül nem készül ruha. 
A munkafolyamat rend­kívül időigényes: kézi rán­colás, darázsfészkes ing, apró, lát­hatatlan részletek – ezek adják a ruha lelkét.

A hagyomány tovább él

Kinga ma már kizárólag székely ruhával foglalkozik, férfiviseleteket is készít, de kabátot például már nem vállal. A díszmagyar ruhák­tól tudatosan búcsút vett, amikor azok szerinte elvesztették hi­telességüket. A székely ruha azonban él, változik, alkal­mazkodik.
Tervei között szerepel, hogy a maradék szőttesekből fiataloknak szánt hátizsákokat, táskákat készítsen – így a hagyomány új formában szól­hat a következő generációhoz.

Visszanyerte méltó helyét a székely ruha

Aprólékos munka, láthatatlan részletek

A viseletkészítés egyik leg­kevésbé látványos, mégis leg­időigényesebb része az a kézimunka, amelyet a viselő soha nem lát, de érez. Kinga szerint ezek adják meg egy ruha tartását és hosszú élet­tartamát. A derékpánt alatti kézi felszedés például négy-öt órát is igénybe vehet, az ingek darázsfészkes dí­szítése pedig egy teljes na­pos munka. Mindegyik vi­seletnek megvan a maga macerája, mondja, és ez az, ami megfogja az embert, ami lassít, de közben értelmet is ad a munkának.
A szabás önmagában gyor­sabban megy: akár három nap alatt elkészül egy teljes székely ruha alapja. De az igazi munka csak ezután következik. A ré­tegek, az alsószoknyák, a kézi var­rások, az illesztések mind türelmet kívánnak. Kinga hang­súlyozza: próba nélkül soha nem készít viseletet, hiszen minden test más, és a ruha akkor él, ha pontosan illeszkedik.

Anyag, minta, tájegység

A szőttes kiválasztása mindig tudatos döntés. Kinga folya­matosan figyeli, melyik minta fogy jobban, mi számít ép­pen keresettnek. Jelenleg a koszorús, piros-fekete szö­vés a legnépszerűbb, ebből nem­rég egy teljes véggel, azaz negyvenöt méterrel szövetett le. Már előre tudja: hamar elfogy, és jöhet a következő rendelés.
A különböző tájegységek más-más kihívást jelentenek. A Homoród mentén például ráncosabb a szoknya, több anyag szükséges hozzá, míg máshol a díszítés vagy a sza­bás bonyolultabb. Kinga szerint fontos, hogy az ember ismerje ezeket a különbségeket, mert csak így lehet hiteles ruhát készíteni – még akkor is, ha apró változtatások meg­engedettek.

Visszanyerte méltó helyét a székely ruha

Hagyomány és alkalmazkodás

A viselet világa nem mentes a szakmai vitáktól. Kinga rend­szeresen találkozik más viseletkutatókkal, -készí­tők­­kel konferenciákon, ahol gyakran eltérnek a véle­mények. Van, aki szigo­rú­an ragaszkodik az egykori formákhoz, mások – köztük Kinga is – inkább az élő hagyományban hisznek. Pél­daként említi a mellényt, amely régen melltartóként is funkcionált, ma viszont már más elvárásoknak kell megfelelnie, ezért mó­do­sí­tá­sokra van szükség.
Szerinte a hagyomány nem attól marad életben, hogy moz­dulatlan, hanem attól, hogy él, képes alkalmazkodni. Ahogy régen is: egy-egy új minta, csí­kos szövés vagy díszítés gyak­ran házasságokkal, ván­dor­lá­sokkal terjedt el egyik faluból a másikba.
Bár a munka folyamatos, Kinga nem idealizálja a szak­mát. Az alapanyagok ára je­lentősen megemelkedett, a gyapjú és a posztó méterára is drasztikusan nőtt. Egy teljes női viselet ára ma már komoly befektetés a megrendelő szá­mára, de a mögötte álló munka és anyag indokolja a költségeket.
A férfiviseletek egy­sze­rűbbek, de ezeknél is fontos a minőség. Harisnyát, inget, mellényt vállal, kabátot már nem – ez egy másik szakterület. A tánccsoportok gyakran csak szoknyát ren­delnek, amelyet egy-egy blúzzal kombinálnak fel­lépé­seken, így ezekből a darabokból is rengeteget ké­szít.
A magyarországi Csoóri-program jelentős lendületet adott a népviselet-készítésnek, és Kinga ma is részt vesz benne kivitelezőként. Ugyan­akkor a menedzselés terhé­től elfáradt, ezért jóleső meg­könnyebbüléssel adta át a vállalkozás irányítását fiá­nak, így több ideje marad a varrásra. Györgydeák Kinga szá­mára a varrás nemcsak mesterség, hanem szolgálat. Munkája bi­zonyítja: a szé­kely viselet ma is képes megszólítani, össze­kötni múl­tat és jelent, valamint biztos alapot adni a jövőnek.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!