Zsigmond Aranka összeérlelt színei
Anagybaconi születésű alkotóművész 1967-ben érettségizett a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban Piskolti Gábor, Nagy Pál és Bordy András tanítványaként, majd 1967–1973 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil szakos hallgatója volt Szentimrei Judit, Bene József, Doina Hordovan irányításával. A 70-es években Szentimrei Judit, Gazdáné Olosz Ella, Gazda Klára, Tamás Anna mellett Zsigmond Aranka egyike volt az erdélyi experimentális textilművészet reprezentatív alakjainak.
1973 őszétől Székelyudvarhelyen a Művészeti Általános Iskola tanára, itt tevékenykedett művésztanárként és alkotóként. 1985-ben a magyarországi Székesfehérvárra költözött, ahol szintén művésztanárként tanított és folyamatosan alkotott, bekapcsolódott az ottani képzőművészeti életbe. Aztán tizennégy és fél évet New Yorkban élt, ahol egy ideig antik szőnyegek restaurálásával dolgozott. Szabad idejében lelkesen járta a galériákat, a Metropolitan Múzeumot, a Guggenheim Múzeumot, élete legnagyobb művészeti élményeit megélve, Amerikában is bemutatkozhatott alkotóként. Itt készült egy új nagy sorozata, mintegy 3500 montázs.
2018-ban visszatért Magyarországra, 2019-től Székelyudvarhelyen él és alkot.
Ötven éve, 1975-ben, marosvásárhelyi tárlatának megnyitóján Sütő András Zsigmond Arankát a jelenkor Pénelopéjának nevezte. Azóta nemcsak a szövésben, hanem számos más műfajban alkot. A művészi önkifejezés különféle eszközeit körülbelül harminc évig tanította. Munkássága a falikárpitoktól, zászlókon és olajfestményeken, akvarelleken át, a tusrajzoktól a montázsokig és szimmetria printekig széles skálán mozog. Szimmetriáiban és montázsaiban munkásságának szerves összefonódása valósul meg, összegezve bennük mindent, amit a kiegyensúlyozott ember és művész átélt és közvetíteni tud.
Pogány Gábor jelentette ki a Csángó pegazus faliszőnyeg kapcsán: „az igényes megmunkálást a kifejezés többlete egészíti ki”. Zsigmond Aranka egy nagyon színes életpálya részese, a legjobb marosvásárhelyi és kolozsvári alapokkal, több ország többféle hatásaival. Alkotásain érezhető a sokféle kifejezésmód, a különféle irányzatok jegyeinek asszociációja, kompozíciói frissességének megőrzése, a kiváló alkotói lendület és a szintetizáló megjelenítés. A vizualitás minden területe érdekli. Az örök kísérletező technikában folyamatosan próbál fejlődni, még 77 évesen is. Minden képzőművészeti kifejezésformában otthon érzi magát, könnyen, nem görcsölve, szabadon dolgozik.
Már egyetemista korában foglalkozott színelmélettel, Borghida István művészettörténész tanárnál írt egy dolgozatot A színek lélektani hatása címmel, amelyben kifejtette, hogy a színek miként fejezik ki az emberek érzelmeit. Zsigmond Aranka akkoriban francia nyelvű forrásokból ihletődött.
Kevesen tudják, de Goethe jelentős irodalmi pályája mellett a színek kutatásával is foglalkozott, sőt ő maga előremutatóbbnak és jelentősebbnek gondolta színtannal, színelmélettel foglalkozó munkásságát, mint a költőit. Goethe bizonyos megfigyeléseit ma is helytállónak ítélik a színelmélet világában, a színek fiziológiai-lélektani, esztétikai hatásával foglalkozó elméleteket, a kiegészítő színek, az utóképek, a színes árnyékok jelenségének felismerését, tulajdonképpen a színek pszichológiai megközelítését köszönhetjük neki.
Zsigmond Aranka alkotásain már diákkora óta tudatosan a színekkel jelzi népe természetét, a kiegyensúlyozottságot vagy annak hiányát. Képei elegáns, harmóniát sugalló színösszetétele tehát nem a véletlen műve, tudatosság, pontosság, magabiztosság jellemzi. Számára ugyanakkor a világ színes szőttes, a színek váratlan és mégis melengető szépségű találkozása a fénnyel, ahol a téma olykor csak ürügy, újabb és újabb színváltozatokra indító alkalom. Képeiből hiányzik a rettenet, a kavargó sötétek, a diszharmónia színei idegenek tőle, általában a színes világ áhítatában, világosban, fényben, szelídségben fogalmaz.
A szimmetria jelen van mindenütt, a természetben erre épül az egyensúly és a tökéletesség. Zsigmond Aranka szimmetriáinak létrehozásakor saját értéktárgyaiból és textiljeiből, lakása fény-árnyék viszonyainak trükkös megoldásaival, beállít egy színes kompozíciót, amit számtalanszor lefotóz, és a képeket több kísérlet után érzékenyen szimmetriába egyéníti. Van egy kompozíció, a mű váza és szerkezete, aminek vannak írott és íratlan szabályai. Aranka Nagy Pál tanítványaként jól ismeri ezeket még vásárhelyi középiskolai évei óta, a formaelemek viszonyait, az arányokat, azaz a szimmetria és asszimetria szabályait rég elsajátította, és tudja, milyen eszközökkel teremthet formai vagy színharmóniát.
Jól érzékeli, hogy az általa használt képi elemek melyikével teremthet megfelelő feszültséget, milyen eszközökkel fejezhet ki nyugalmat árasztó egyensúlyt. Ismeretei ezen a téren elmélyültek, de gyakran ösztönösen is ráérez a megoldásokra. A végleges megoldás előttünk van, kereshetjük benne a szabályosság jegyeit, az alkotó nyújtotta megmagyarázhatatlanul erős, mégis érzékeny többlettartalmat, a bátor, mesterkéltség nélküli őszinte játék erejét. Kísérletezés, keresés, kutatás, elemzés és rendszerezés, a szabályosságra, tökéletességre és hajszálpontos rajzosságra való törekvés. Zsigmond Aranka részletező aprólékossággal, de sohasem kicsinyes szemlélettel tanulmányozza a dolgok természetét, miközben okozati összefüggésekre figyel és figyelmeztet, feszegetve a szerkezet és a szimmetria törvényszerűségeit.
Visszatérő motívum egy-egy arc megjelentetésének törekvése, az arcnak rendkívül érzékeny megformálásai is a szabályosságot hangsúlyozzák. Felmerülhet a kérdés, vajon előnyös-e vagy hátrányos a szimmetria alkalmazása művészi alkotásban. A szimmetriát senki sem találta ki, csak fel kell ismerni, mert a szimmetria szinte mindenütt jelen van, a növény- és állatvilágban, a természet kedveli az ilyen szabályos elrendeződést. És aki a természetben nyitott szemmel jár, azt nem kell meggyőzni arról a végtelen változatosságról, amit a szimmetria szabályain belül tapasztalhatunk, nem véletlen tehát, hogy gyakran visszaköszön a szimmetria a művészetben. Szimmetriaalkotásai, bár úgy tűnik, egyszerű érzelmeket jelenítenek meg, az elmélyültebb megfigyelés összetett, eszményien tökéletes, a fény- és árnyékviszonyok ellentétes hatásaiból adódó különbségeket is beépítő vizuális kalandra hívnak.
Ugyanígy a montázsok fotólenyomatai olyan különleges kompozíciók, amelyek tükrözik azt a mérhetetlen vizuális élményt, azt a színes világot, amit Zsigmond Aranka Amerikában megélt, s amit e képek révén mind a mai napig a legfrissebb formában próbálja közvetíteni a megjelenített ikonikus tárgyakkal. Ebben a műfajban is éppúgy izgatják a színek, amelyek megadják a képek hangulatát. Drámai jelenetek alkotóiként kerülnek egymás mellé a hideg-meleg tónusok, a kékek és a zöldek, meg a lilák árnyalatai. 2020-ban a vele készült interjúban ezekkel kapcsolatban így vall: „Imádtam az Antique Center-ben a kiállított tárgyakat, ebédszünetekben megcsodáltam az antik ékszereket, ezüsttárgyakat, antik szőnyegeket, antik szobrokat. A háromszintes Antik Központban minden gyönyörű volt.
Szépnek találtam, és annyira inspirált, hogy katalógusaikat megvásároltam, és otthon téptem, hasítottam, vágtam belőle a képeket, és ragasztottam. Hallatlan nagy élmény volt számomra, ahogy rögzítettem a tárgyak részleteit, például egy gyönyörű biedermeier asztalt vagy intarziával készített bútort vagy annak részleteit összeállítottam és fotóztam közben, majd a fotókat is összetéptem és újrakomponáltam. Az antik szerelmeseként hatalmas ihletettséget adott ez a munka. Így tudtam megmenteni magamnak és másoknak nagy mennyiségű vizuális élményt.” Erdély, Magyarország és Amerika szintézisként összeérlelte benne a színeket.
A Zsigmond Aranka munkáiból készült válogatást múlt hónapban Székelyudvarhelyen, a Jámbor Tehén vendéglátóhelyen állították ki, jelenleg a Vekker Kávézóban tekinthető meg. A fenti méltatás az előző kiállítás megnyitóján hangzott el.