Cserna-Szabó Andrást úgy emlegetik, mint a regényírás Tarantinóját: könyvei ké­nyel­metlenül szórakoztatóak, és kelle­metlenül rólunk szólnak, fo­galmazott laudációjában Király Levente, amikor a szerző Szépíró-díjat kapott.
A Bookart Kiadó gondozásában tizenhárom novellát tartalmazó kötete jelent meg idén a csíkszeredai Részegh Botond illusztrációival, mely novellák Kolozsváron játszódnak. Ennél mélyebb, rejtettebb rendezőelvet nem kell keresni a könyvhöz, írja az Élet és Irodalomban megjelent könyvkritikájában Bod Péter, tematikailag ugyanis széttartó írások találhatók a kötetben. Az első novellában – Látja még csillagomat? – például Petőfi Sándor és Szendrey Júlia jelenik meg, a cselekmény 1847-ben játszódik, az utolsó novella – Egy a vitézek közül dárdával döfé meg – pedig 2021-ben. A két dátum közötti majdnem kétszáz évben lezajlott két világháború és a holokauszt, megalakult és fel is bomlott a Szovjetunió, illetve a romantikát felváltotta a modernitás, összegzi Petri Flóra könyvkritikájában. Emellett a szövegek nyelvhasználatára is felhívja a figyelmet a kritika szerzője: arra, ahogyan az adott korszak nyel­vezetének jellemző vonásait olykor erősen túlozva utánozza. A már említett első novellában például Petőfi így állapítja meg Kolozsvárra érkezésük tényét: „Annyi bizonyos, hogy Koltó­ról eljöttem, vagyis tulajdonképpen el­jöttünk, igen, eljöttünk, hála istennek… De jól megértsük egymást: nem azért hála istennek, hogy Koltóról eljöttünk, hanem azért, hogy eljöttünk, TÜNK; röviden szólva, hogy már nem magam utazom, hanem másodmagammal, tudniillik az én kedves kis felesé­gecskémmel. Ah, csak szép az, ha az ember világosan, röviden tudja magát kifejezni!”

Kolozsvár helyett a kolozsváriság az, ami a szövegeket tulajdonképpen összeköti: nem maga a város, hanem az odatartozás és az ehhez szorosan kapcsolódó önazonosság, írja Petri Flóra. Ezt a novellákban megjelenő kettős hovatartozású szereplők, iden­titásőrző rítusok, utalások támasztják alá, hangsúlyozva, hogy a hovatartozás nemcsak egyéni, hanem kollektív kérdés is.
A kötet szervezőelvének komolyságát végül is a szövegek könnyed nyelvezete és humora, profán jellege oldja fel, és ahogyan Járvás Péter fogalmazott a Karakteren megjelent írásában, több ebben a kötetben a Cserna-Szabó András, mint Kolozsvár: „Cserna-Szabó ugyanis egy egészen kivételes ökológiai fülkét foglalt be magának az irodalomban, amely státusznak valamiképp része lett a nehezen körül­írható »irodalmonkívüliség« mítosza – az, hogy a szerző nem része a main­streamnek, legfeljebb annak pere­mén ücsörög egy kockás abrosszal befedett faasztalnál, és birkafejgulyást eszeget parasztkenyérrel, miközben a pályatársak irodalmi díjakat oszto­gatnak egymásnak.”
A Bookart Kiadó azoknak ajánlja ezt a könyvet, akik élvezettel olvassák Cserna-Szabó anekdotázó, komikus, de komoly kérdéseket feszegető szövegeit, illetve azoknak is, akik úgy szeretik az intertextuális utalásokat, mint a tejfölös-tárkonyos bárányfejlevest.