Aki mindig csak azt várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, azaz naphosszat tétlen ácsorog, lopja a napot, de lehet, hogy valakik gondoskodnak róla, hogy azért étlen ne maradjon, az ilyet sokan nem is nevezik sült bolondnak, hanem némi irigységgel, éppen hogy okos bolondnak tartják, akinek valójában jó dolga van, mert ahogy a mindig előráncigálható népi bölcsesség is megmondja, ha a sültjét eheted, ne lakj jól fokhagymával. Ennyit egy szuszra a sült galambról. A magyar irodalom „gasztronómiatörténetében” először Heltai Gáspár Száz fabula című 16. századi művében, az egyik fabula, azaz erkölcsi célzatú tanító állatmese tanulságaként olvashatjuk az intést, miszerint „ne várjad ez okáért a sült galambokat az égből szájadba, hanem az Istennek parancsolatjának általa megindíttatván munkálkodjál”. Ez a munka nélkül elvárt repülő isteni manna sok nép folklórjában megtalálható, a franciáknál például nem a galamb, hanem a pacsirta képe rögzült a szólásban. Tudós magyarázatok szerint a szólás alapja az a hiedelem, hogy létezik a világban olyan hely, ahol nem kell dolgozni az ételért és az életben maradásért. Egy ókori görög író olyan fenyőmadarakról mesél, amelyek kaláccsal együtt repülnek az ember szájába.

Szent Brandanus a 6. században „saját szemével” látott a Paradicsomból érkező galambokat, amelyek jámbor szerzeteseket etettek. Hol vannak már ezek a galambok?! Aztán ott van az évszázadokig hitelesnek hitt Bernicla-kacsa története. Ráth Végh István Az emberi butaság kultúrtörténete című könyvében (Bp., 1938) tüzetesen foglalkozik vele, ugyanis „tudományosan” megalapozott felfedezések és leírások szerint ez a fán termő kacsa. 16. századi utazók terjesztették a hírt, hogy Grönland és az Északi-tenger vidékén kacsafa nő. Híres tudósok adtak hitelt a mesének, többek között a 17. század enciklopédistája, Kircher jezsuita atya. Tudományos leírása így hangzik: „A sarki tengereken a vízimadarak milliónyi tojást raknak le a jégre. A viharok a tojásokat szétzúzzák és a vízbe sodorják. A tengeráramlások a tojássárgáját elviszik a szigetekig. Itt a tengerparti fák a tojássárgájával telített vizet magukba szívják, s ennek eredményeképpen gyümölcsükben eleven kiskacsa növekedik.” A 17. században, a madridi egyetem Nierembergius nevű természetrajztanára népszerű munkájában írja: „A Bernicla-kacsa története igaz, szavahihető utazók mesélték, akiknek inkább hiszek, mintha tulajdon szememmel láttam volna. A kacsaanyafa olyan, mint a fűzfa, gyümölcse ibolyaszínű... mivel ez a kacsa növény, böjtben is fogyasztható.” Ez utóbbi megállapítás a korhoz illő fontos végkövetkeztetés, ám marad a kérdés: hogyan lehet beszerezni? Az egész mese inkább megdöbbentő, mint nevetséges, éspedig azért, mert Albertus Magnus természetrajzi könyve, amiben tisztázza ezt a kérdést, tankönyv volt Európa híres egyetemein. Ő a kacsafáról mint néphitről beszél és saját tapasztalataira hivatkozva cáfolja, merthogy ő saját maga figyelte meg, hogyan költik ki tojásaikat, majd táplálják fiókáikat ezek a madarak. Azám! Ez egy másik kacsafaj! Ezek után merészen állíthatjuk azt is, hogy nagynak kikiáltott tudósok is lehetnek sült bolondok. Az ilyen sült galamb-, sült bolond-féle kifejezések magyarázatával a nyelvészet frazeológia nevű ága foglalkozik: rögzült kifejezések, beszédfordulatok, szókapcsolatok, amelyek állandó egységet képeznek, gyakran használják őket, de jelentésük teljesen eltér a külön-külön magyarázható összetevő elemek jelentésétől. A magyar nyelvészetben e téren O. Nagy Gábor (1915–1957) nyelvész frazeológiai kutatásai, szólásmagyarázatai, szótörténeti tárgyú cikkei, valamint a jelentéstan elméleti kérdéseit taglaló tanulmányai jelentősek. Az ő magyarázata szerint (Mi fán terem? Bp., 1957) „valamely helyen való megrekedésről van szó. Akad azonban példa arra is, hogy a sül igével fejezték ki a régiek a szégyenletes állapotban, tulajdonságban való megrögzöttséget is, pontosan ugyanazt tehát, amit a sült bolond, sült paraszt kifejezések sült szava jelent”. A témánál maradva el ne felejtsem, hogy a fán termő kacsa ikertestvére az álhír jelentésű hírlapi kacsa. A sült bolond és a sült galamb szép irodalmi példája lehet befejezésül néhány sor idézettel Jókai Mór: Mi hát az igaz hazafiság? című verse: „Igaz hazafinak másra van a gondja. / Áh, komolyabb eszmék, vasút, hitelbankok, / Gazdaság; most ezek adják a fő hangot? / Vannak is eszembe! az ilyen eszmébűl / Vagy semmi sem lesz, vagy magában elkészül. / Tehát hírlapokban küzdünk, / Megmutatni, hogy még nincs minden elveszve? / De hiszen hírlapnak nincsen nálam neszi: / Igaz honfi azt most kezébe sem veszi… De hát urambátyám, mondja meg az égre! / Miben áll az igaz hazafiság végre? / Miben? Imádkozni mindennap éhomra. / Szentséges sült galamb jöjj a tányéromra!”