Elég korán rájöttem, hogy míg élek, a nevem leírása és kiejtése komoly gondokat fog okozni az ország többségének, rengetegszer voltam ennek tanúja, bár ezek az életszilánkok érthető módon sosem kaptak nagy nyilvánosságot. Nyomai azért vannak, például a katonakönyvemben a nevem helyén ez szerepel: Szaz Szabo. Igaz, erről csak én tudok, viszont vannak ennél jóval szélesebb körben ismert példák is.
Ott van például a román betyárfilmek kaszkadőre, Sobi Cseh, akiről annak idején kevesen tudták, hogy Cseh Szabolcs néven született Csíkszeredában. Az Ecaterina Szabo nevű tornászlányról sem tudta mindenki, hogy Zágonban és környékén Katalinként ismerik. De megemlíthetem Emerich Ienei nevét, vagy a Bölöniét is, utóbbi keresztnevét ma is Loținak írják a hazai szaklapok.
A sportkommentátorok nyelve igazából akkor kezdett botladozni, amikor 2002-ben a Sportklub mellett megszületett a HC Csíkszereda, és a jégkorongmérkőzések közvetítésekor már nem lehetett megkerülni a magyar elnevezés kimondását. Az FK Csíkszereda pedig ügyesen vitte tovább ezt a szép hagyományt. Bár a kiejtés sokat javult az elmúlt években, leírása még mindig sok gondot okoz, gyakran látunk meglehetősen érdekes változatokat a Hargita megyei székhely magyar nevének feltüntetésekor.

Györgydeák Apor nevét szinte hiába keressük a két legfontosabb hazai sportszaklap oldalain, ott nem is tudják, hogy Romániának kétszeres világbajnoka van teqballban. Azért nyilván akadnak olyan román nyelvű portálok, ahol feltűnik a neve, nem is szokták elhibázni, olykor még a pontok és ékezetek is a helyükre kerülnek. Igaz, szükségesnek látják a neve elé odabiggyeszteni a „românul” szócskát, nehogy bárkiben is kétségek merüljenek fel, hogy ez a leírhatatlan, kimondhatatlan nevű sportoló melyik ország számára hozott dicsőséget.
Aztán ott van Háromszék legjelentősebb városa, Sepsiszentgyörgy. A Kovászna megyei székhely nevének kimondása még a magyar ajkúaknál is gyakran felér egy nyelvtörővel, a román többség meg sem próbálkozik vele, számukra még a jóval egyszerűbb „Sepsi” is komoly kihívást jelent, nincs is konszenzus e tekintetben. Hogyan is legyen? Meglepődve láttam a Sepsi-SIC kézilabdacsapatának udvarhelyi mérkőzésén, hogy az alig két magyar ajkút soraiban tudó keret „Szepszi!” felkiáltással biztatta önmagát. 
És amíg egy székelyföldi csapat még a saját nevének helyes kiejtésével sincs tisztában, hogyan is várhatjuk el ezt bárki mástól?