A Gyimesbükkön 1891-ben született Reschner Gyuláról olvasom a kolozsvári Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár ex libris gyűjteményéből 2022-ben rendezett kiállítás katalógusában, hogy a grafikus az első világháborúban hadifogoly volt, Kijevtől Szibériáig hányódott különböző lágerekben, de mindenütt rendületlenül dolgozott, kiállításokat szervezett az ott készült rajzokból és karikatúrákból, valamint újságot adott ki a fogolytársainak. Hat év után tért haza Erdélybe, Kolozsváron telepedett le, munkáiból jelentős anyagi haszonra tett szert, de minden pénzét értékes könyv-, dokumentum- és bélyeggyűjteményének gyarapítására fordította. Ez utóbbi külön figyelemfelkeltő számomra: könyvgyűjtő olyan zavaros időkben, amikor legtöbben inkább szabadultak a régi könyvektől, úgyhogy szeretnék többet megtudni róla. Kézenfekvő, hogy fellapozzam Banner Zoltán Erdélyi magyar művészet a XX. században című könyvét (Bp., 1990). A romániai magyar művészek névmutatója fejezetben, ahol rövid életrajzi, szakmai adatok szerepelnek a nevek mellett, Reschnernél csak egy kérdőjel, ami e könyv szerint azt jelenti, nem tudni, mikor élt, mit alkotott. Meghökkenek: a magyar művészettörténetben jártas neves budapesti lektorok és szerkesztők hogyan elégedhettek meg egy kérdőjellel! Reschner 1974-ben halt meg, a könyv kiadásának évében tehát még sokan voltak, akik ismerték őt személyesen is: képzőművészek, lapszerkesztők illusztrátor munkatársként vagy azok, akiknek ex librist készített. Így írtok ti? Így néztek ki? Így néztek ki! címmel jelent meg Brassóban 1926-ban Reschner Gyula erdélyi személyiségekről készült 250 karikatúráját magában foglaló albuma, amit Elekes Endre Kapu utcai könyvesboltja adott ki és forgalmazott. Feltételezem, hogy ma könyvritkaság. 1936-ban feltűnést keltett Reschner visszaemlékezése, a Töredék egy hadifogoly naplójából, amely a kolozsvári Pásztortűzben jelent meg, az általa rajzolt Gorkij-portréval illusztrálva. Gorkij Az éjjeli menedékhely című drámájával világhírre tett szert, de a polgári lapok többnyire gúnyolódva írtak róla, a szegények milliomosának, nyomorultak apostolának nevezték. A portré előkelő helyen szerepelt Kolozsváron az első frontátvonulás utáni kiállításon 1944 decemberében, amelyről a korabeli sajtó beszámolt. Reschner életének összefoglalóját végül is nem a művészettörténetben, hanem az irodalomtörténetben találtam meg: Fenyvesi István irodalomtörténész Találkozások, misztifikációk, legendák M. Gorkij 1905–1919. évi magyar kapcsolataihoz (Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1973) című tanulmányában. A jegyzetekből megtudható az is, hogy személyesen találkoztak Kolozsváron: „Jancsó Elemér emlékének is adózom, amikor Reschner Gyuláról írok: ő hívta fel a figyelmet arra, hogy él itt Kolozsváron egy öreg festő, aki találkozott Gorkijjal. Engel Károlynak tartozom köszönettel azért, hogy megismertetett vele.” Íme néhány sor a tanulmányból: „Gorkijjal találkozott magyarok között tartjuk számon Reschner Gyulát, viszont a kevés személyes találkozás ihlette magyar Gorkij-portré egyikének szerzőjét benne tisztelhetjük. Élete aligha nevezhető mindennapinak. Hányatott sorsa elvitte Európa számos országába, az Altáj négy és fél ezer méteres csúcsaira, Észak-Afrika partjaira. 1913-ban készíti el első ex librisét. 1914 novemberében orosz fogságba esik: hatéves nehéz, de egész életére és művészpályájára kiható, világszemléletét átformáló bolyongás kezdődik számára… A kijevi, moszkvai és vlagyimiri katonakórházakon át az acsinszki lágerbe viszik, ahonnan kalandos utakon jut haza Erdélybe… Az »orosz évek« alatt jól megtanulja a nyelvet, a húszas években erdélyi lapok eredetiből készült Gorkij-, Csehov- és Avercsenko-fordításait közlik. Sok erdélyi napilap és folyóirat őrzi rajzait, karikatúráit. Móricz Zsigmondtól Pirandellóig, Rippl-Rónai Józseftől Victor Eftimiuig hírességek egész sorát rajzolta le. A Helikon egész írócsoportja – Tamási Áron, Makkai Sándor, Bartalis János, Berde Mária, Molter Károly, Dsida Jenő, Kós Károly és sokan mások – az ő pár vonással markánsan megrajzolt portréiban is tovább él. Kemény János Vadzseninek, Tamási Áron Vagabundusznak nevezte, sok iróniával és még több szeretettel. Több mint száz ex librise az erdélyi linómetszés eredeti hangú művészére vall. Egész életén át hű maradt baloldali elkötelezettségéhez. Jóllehet kenyerét hosszú időn át mint ipari grafikusnak kellett megkeresnie, meggyőződése, érzelmi kötődése végig a baloldali sajtóhoz fűzte. Csehi Gyula professzor 1971 júliusában beszélgetésünk során elmondta, hogy Reschner Gyula mindig szívesen adott rajzot – önzetlenül, honoráriumra nem tartva igényt – baráti »szolgálatból«, vagy ha kellett, csípős politikai karikatúrákat a 30-as évek haladó erdélyi lapjainak. A már kilencedik évtizedébe lépett ősz művész a szocialista román állam részéről kiemelt nyugdíjban részesül.” Fenyvesi Függelékben közli a Pásztortűzben 1936-ban megjelent hadifogolynaplóját. Kiemelek pár mondatot. Gorkij: „– Mit szól a háborúhoz? – Szerény véleményem az, hogy mindenkinek joga van természetes halállal meghalni – válaszoltam. – Magukat, magyarokat innen Szibériába viszik felgyógyulásuk után, de ne féljen, ott sokkal szabadabban fognak élni. Visszakerülnek őshazájuk közelébe…”