Az apafájdalom versei nem gyakoriak a magyar irodalomban sem. E kötetben fellelhető bőséggel ellenben eleddig nem találkozhattunk. Mondanám, hogy szerencsénkre, hiszen a hasonló tragédiák elkerülése végett még imádkozni is megtanulunk. Az Emilék gyásza – majd a költő és festő hitves: Gál Éva Emese elvesztése után, akit lányuk, Enikő halála miatt meg is ölt a bánat – egyedül Emilre maradt a talán mindenkit maga alá gyűrni képes lelki gyötrődés, az erőt elszívó, alkotásromboló erő. Szerzőnk, aki maradandóbb anyagokból mintázhatna, hiszen szobrász is lenne, felesel a sorssal, nem kőből, bronzból, fémből készíti istápját, hanem szavakból. E versek olyanok, mint a nagyon régi házak mestergerendái: gyalulatlan, csiszolatlan, egyetlen pontos bárdcsapással kivitelezettek. Olyan munkák, amelyeket csak olyan mesterek tudtak beépíteni a házba, akik e tudás minden csínját-bínját ismerték. 

Az okos elemzést nálamnál arra érdemesebbekre bízom, én csak a belőlem kiváltottakra utalhatok. Nem ítészként!

Emil – ne vegyék tiszteletlenségnek, hogy csak keresztnevén emlegetem, óvodáskorunk óta tartó barátsággá szépült ismeretségünk okán formálok jogot erre – fájdalomcsillapító piruláknak szánja e holtáig tartó sorozat darabjait, amelyek közül néhány százat a sok ezerből most mi is olvashatunk, hiszen kötetbe válogatott belőlük. Talán titkon azzal a gondolattal, hogy egyik-másik olvasóján, másokon segíthetnek, ha rajta nem is. Fricskái, mert azokból is bőven találunk a kötetben, nemegyszer új, általa alkotott szavakba öltöznek. Hatásuk aligha lesz azokra, akik évtizedekig forgatták szemüket, vonogatták vállukat, a lelkiismeret munkájában oly kitartóan bízó, igaza tudatában őket évtizedekig reménykedve „zaklató” előtt. Ő naivan hitt abban, hogy a Tízparancsolat nem pusztába kiáltott szó, más is a szerint él, nem a milliónyi kiskaput teremtő, törvénymagyarázóknak és haszonélvezőknek lesz igaza. Csakhogy családjuk esetében a kilencvenkilenc százalék az egy százalék ellenében is mindig a kevesebb volt. Égbe szállt a lányukkal közösen álmodott műterem, ahogy szárnya nőtt az örökölt erdőknek is. A kétségbeesés pedig alattomosan végezte munkáját. Mindhármuk esetében. Ez is helyet kíván e kötet utószavában.

Rend, mérték, száraz szigorúság a szerkesztésben a fő jellemzők, ahogy köztéri munkáiban is. És matematikai pontosság. Csak a nyelvvel történhet játék, rugalmas és csodálatos éltetőnkkel. Pajkosan, ahogy édesanyjával a gyermek játszik, úgy születhetnek váratlan szókapcsolatok, feje tetejükre állított kifejezésekből ostorcsapásnak is beillő szavak, a „magány-kór” ellenszereinek szánt orvosságcseppek. Szomorúságot így lehet oszlatni az anyanyelvvel, ahogy Emil e kötetben bemutatja.

Ő gyötrődés közben is gondolkodó. E gyűjtemény alap­igazságok sora oly módon, hogy azokra véletlenül se mond­hassa senki: közhelyek.
Nem esetleges a nihil szó megjelenése megannyi szókörnyezetben, hisz aki mindent elveszített, amit hajdan élete ajándékként juttatott, nem lehet hurráoptimista. Számára elég, ha csak megpróbál talpon maradni, válaszokat keresve mindarra, amire magyarázat lehet, de megnyugtatás semmiképp. Önmarcangolás nélkül aligha teheti a tragédiasorban végül is édesapaként. Golgota-versek e kötet darabjai. Sőt! A Golgotán nem volt mindenki mártír… 
E költeményekben nemcsak az az áldozat, akiért születnek, de az is, aki e furcsa kötésekből szabadulni nem akar, gyógyulni se talán, csak elviselhetőbbé próbálja tenni a gyilkos valóságot. Érdekes álláspont, sajátos művészi hitvallás. 

„Ha még egyet hajlott volna, / szívem kettéhasadt volna.” A lányát és hitvesét is elveszítő számára vajon mekkora e hajlás íve? Nincs erre se válasz, ezért van az, hogy nemcsak az utószót, de az utolsó szót sem az ember írja.

Létszakadék
Új kötettel jelentkezett a 80. életévében járó szobrászművész, költő, esztéta Burján Gál Emil. A Gyergyószentmiklóson élő és tevékenykedő alkotó verskötete az esztergomi Strófa Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv előszavát Pieldner Judit irodalomkritikus, egyetemi oktató jegyzi, kiemelve a szerző lánya és felesége halála után írt gyászverseinek erejét: „Kapaszkodót a szavak jelenthetnek, amelyek által – a kimondhatatlan – utat tör a Másik felé, újabb és újabb formát ölt a már ezerszer megfogalmazott, újra és újra elmondható a »nagyon fáj« meg a »soha már«.” A kritikus szerint „a vers révén válik a személyes interszubjektívvá, a partikuláris egyetemessé, a megszólalás pedig a térben és időben kitágított, egyetemes emberi létezéssel való számvetéssé: „mindenségnyi nincsem”. 

Burján Emil
Keserversek

3.
Van is nincs is közötti
határra költözött ki,
csontváztekintetével
csendballadát vezényel,
pedig nagyon szerettük
hóbortjaival együtt.

14.
Nincstől nincsig fároszod
életárama ragyog,
fénykévéje szétterül
állsz középen egyedül
átlátszóbban mint az űr.

67.
Sajnos,
Neked is igazad van,
nagy kár, hogy elvitathatatlan.
Sajnos, Neked is igazad van.

83.
Megállok az őstalánynál.
Ami fejlődik visszaszámlál,
önvégzetének lábnyomán áll.

104.
Mert a teremtés félig
hamvveder,
halálod is halálommal hal el.

222.
Akartál nem akarni semmit.
Utolsó kívánságod elvitt.

253.
Jobban szerettél, mint mi 
Tégedet.
Hiányod így kísértetiesebb.
Adósságunk életfogytiglani.
Tudsz nemléteddel is tanítani.

1386.
Isten közele tiéd.
Tenyerébe vett az ég
aurájú messzeség.

2195.
Tehetséggel megáldott
két, égbe lőtt zarándok,
utánatok kiáltok:
fényből mit komponáltok.

2368.
Megspórolt szenvedésetek
engem ölel helyettetek,
mint túlvilági szeretet,
ezért sem fellebbezhetek,
csak siratom az életet.