Amikor a textil szerepéről írtam, a klasszikus zenében a bőség zavarával küszködtem. Egymás után jöttek az ötletek, amik már a népzenére is utaltak.
Az előbbi cikket is egy keszkenővel kezdtem, indítsuk a népzenei anyagot is egy zsebkendővel! „Elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte” – kezdődik a Maroskeresztúron gyűjtött ének. Úgy tűnik, a károsult nem nagyon izgatja magát, sőt a becsületes megtalálónak egy jutalomcsókot is ígér. Valószínűleg bejött a kis huncut számítása, mivel az utolsó strófában – általánosítva a szokást – már további csókokon jár az esze.

Ennél sokkal lehangolóbb a Rossz feleség című népdal, amit Kodály Zoltán gyűjtött, s fel is dolgozott a Székelyfonó című daljátékában. „Jöjjön haza, édesanyám, mert beteg az édesapám” – kezdődik a ballada. A némber viszont inkább a táncot választja. A hívószó az eredeti változatban még ötször hangzik el, utoljára, mikor már a ház ura a sírban van. Ekkor sem döbben meg a szívtelen asszony, inkább a lepedőjét sajnálja, amiben urát eltemették, mondván: „Szép fehér lepedőm! / Mer én urat még kapok, / de lepedőt nem szabok.”

De ne bánkódjunk! Ugyancsak Kodály gyűjtötte 1910-ben Gyergyószentmiklóson s dolgozta fel a Székelyfonóban az El kéne indulni, meg kén’ házasodni kezdetű dalt. Igazi vidám darab, a házasulandó legény végigveszi a lehetőségeit. Ha gazdag lányt vesz el, az lenézi, ha szegényt, akkor ketten nem jutnak ötről hatra. Ha öreg lenne a választott, akkor lelki nyugalma veszne el. S itt jön a textil a képbe: „Ha kisasszonyt veszek, nem tud szőni, fonni. / Jaj, de szégyen nekem pénzért gatyát venni.” Némi tépelődés után hősünk levonja a következtetést: „Jó lesz a legénység nékem továbbra is!”
Végül egy intézmény, ami a paraszti kultúrában kiemelkedő szerepet játszott: a guzsalyos. Téli estéken gyűltek össze a fonóházban a falusi lányok, asszonyok, dolgoztak, énekeltek, pletykáltak. Természetesen a legények is rajtatartották szemüket a „létesítményen”. A Czuczor–Fogarasi-szótár a guzsalyos szót arra a legényre is kiterjeszti, aki szeretőjéhez jár a fonóba. A dalok száma itt már végtelen. Például A kicsi leán guzsalyasba opus a kutyát kergeti el, nehogy elijessze a legényt a szerelmi légyott helyszínétől. 
A leghíresebb talán Kallós Zoltán gyűjtése, amire Csángóföldön, Lujzikalagorban lelt
1955-ben. A hajdani szerelem nosztalgiája tűnik ki a sorok közül: „Elindulék es­te guzsalyasba,/Megtalálám Jancsi szeretőmet…”
A guzsalyas témáját nagyon sokan feldolgozták. Itt említhetem Karai József nevét, aki az Estéli nótázás című művében idézi: „Gyere, rózsám, este guzsalyasba,/Néked adom húgom koszorúját…” A kórusmű anyósom, Ágnes kedvenc darabja volt, sokszor énekelte komáromi kórusában.
S említsük meg a Magyar Állami Népi Együttest is. Legnépszerűbb tánckompozíciójának, az Ecseri lakodalmasnak is népszerű része az Este a fonóban.