A gyergyóalfalvi csoda egyik megtestesítője Kiss Levente szobrászművész. Noha gyermekkorában elszakad a szülőfalutól – művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, 1964-ben érettségizett a művészeti középiskolában, 1964–70 között a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán Boris Caragea és Paul Vasilescu mesterek tanítványa volt, majd Marosvásárhelyen telepedett le. Ennek dacára soha nem szakad el a szülőfalutól, kapcsolata élő és gyümölcsöző a közösséggel.

A hazai művészeti élet aktív résztvevője, nevéhez fűződik többek között pályakezdő éveiből az agyagfalvi 1948-as emlékmű, amelyet Kulcsár Béla terve nyomán, Hunyadi László – ugyancsak Marosvásárhelyen élő és alkotó – szobrásztársával készített el. Köztéri munkáinak zöme Marosvásárhelyen és környékén található, de a szülőfalu is büszkélkedhet alkotásaival: István pap szobra a falu főterén áll, a templom szomszédságában, tövéből indul a Csíksomlyóra induló zarándokcsoport a pályatárs Balázs József festőművész vezetésével. Mint a 75. születésnapjára megjelent művészalbum fülszövegében olvasható: „Kiss Leventét szülőhelye, a számos hivatásos alkotót termő Gyergyóalfalu és a művésznek iskoláskorától otthont adó Marosvásárhely is a magáénak tartja. Ez a kettős kötődés is növelte művészi elhivatottságát, ennek is köszönhető, hogy itt is, ott is jelentős köztéri munkákkal, emlékművekkel gazdagíthatta a városképet, illetve a gyergyói község arculatát. A térszobrok, a közösségi közegbe került plasztikái azonban eddigi életművének csak az egyik vonulatát jelentik. A galériákban, alkotótábori gyűjteményekben közönség elé vitt kisplasztikái ezeknél is markánsabban, mennyiségileg is lenyűgözően mutatják fel bronzvilága gazdagságát. Külön fejezetként tárgyalható impozáns plakettsorozata sem tekinthető befejezett ciklusnak.” A szülőfaluhoz való ragaszkodását a falu közössége díszpolgári cím adományozásával hálálta meg, az indoklás szerint mert „noha kisiskolás korában távozott szülőfalujából, nem szűnt meg gyergyóalfalvinak maradni”. A pályatárs Balázs József így méltatta a számos munkáját a szülőfalujának ajándékozó művészt: „Adni, ajándékozni önzetlen szeretettel – ez jellemzi Kiss Leventét, aki csodának számít ebben a kalmárszellemű világban. Dicsőséget hozott falujára, közülünk való, akire mind felnézünk” – olvasható az eseményről beszámoló újságcikkben.

Nagy Miklós Kund művészeti író, Kiss Levente művészi tevékenységének avatott ismerője szerint „munkásságában szorosan összekapcsolódik múlt-jelen-jövő szerves hármasa, megfér egymás mellett a figuratív és nonfiguratív, a művész számára egyaránt kedves feladat történelmünket megidézni, plasztikai nyelven közönség elé tárni mindazt, amit mindenkori nagyjaink képviseltek, vagy felmutatni azt, amit a kor szelleme, illetve a szakadatlanul fejlődő tudomány a mai alkotónak sugall.”
A művész nagyon kritikus önmagával szemben. Egyik marosvásárhelyi tárlata megnyitóján mondta, ha lehetséges lenne, akkora gyomlálást végezne a munkái között, ami szinte elképzelhetetlen. „Nem is tudom, hogy hány maradna, nagyon sokat újrakészítenék belőlük, viszont van, amit vállalok.”