Hirdetés

Ritka lelet: az időutazó molylepke

Múlt hónapban jelent meg a Csíki Székely Múzeum legújabb, elsősorban gyermekeknek szóló, a Molyka és Mikó Ferenc címet viselő kiadványa, amely a történelmi alak élettörténetén keresztül mutatja be a Mikó-várat és az Erdélyi Fejedelemség korát. Az interaktív, játékos történelemkönyvről a szerzővel, az intézmény múzeumpedagógusával, Szabó Ritával beszélgettünk.

Kovács Andrea
Ritka lelet: az időutazó molylepke
Fotó: László F. Csaba

– Hogyan és mikor született meg a könyv ötlete?

– Kósa Béla művészettörténész kollégám vetette fel a megújult vártörténeti kiállítás munkálatai közben, hogy milyen lenne, ha írnánk egy olyan könyvet Mikó Ferencről, amely közelebb hozza személyiségét, személyét – mint várépítő – a gyermekekhez. Az alapkoncepció az volt, hogy egy korszakot próbáljunk meg rajta keresztül bemutatni. Tehát az, hogy legyen saját gyermekkönyve a múzeumnak, igazából nem az én ötletem volt, csupán a kezdeményezésre válaszoltam igennel. Érdekes kihívásnak ígérkezett.

– Ennek tükrében hiánypótló a kötet, de mi a különlegessége?

– A főszereplő Mikó Ferenc, köré épül a könyv, viszont nem volt könnyű dolgunk, mert míg vannak olyan történelmi személyiségek, akikről több információval rendelkezünk, akikről több forrás, akár tárgyi anyag is fellelhető, Mikó Ferencről nagyon keveset tudunk. Emiatt nehéz volt a nyitás, hogy kik, mik legyenek még azok az emberek és témák, amelyek az ő életéhez köthetők és helyet kapjanak a kötetben. Igyekeztünk sok olyan részletet beemelni az Erdélyi Fejedelemség koráról, ami más, mint ma, és ami egy gyermek számára is érdekesek lehet.

– Ilyen típusú könyvön a történelmi hűség számonkérhető?

– Számomra múzeumpedagógusként nagyon fontos a történelmi hűség. Úgy is közel lehet hozni egy történelmi személyiséget, hogy kitalálunk egy fiktív sztorit köré, és lehet, hogy ez olvasmányosabb vagy különlegesebb egy gyermek számára. De egy múzeumi intézmény vagyunk, amelynek feladata az oktatás. A könyvet úgy írtuk meg, hogy behoztunk egy fiktív karaktert Molyka, az időutazó molylepke személyében, de ő egy segítő, aki valós történelmi korba utazik és a korszak valóságát mutatja be. Történelmi tényekre és forrásokra alapoztunk, amit leírtunk, az valóban megtörtént. Ezért is kerültek be a könyvbe a vártörténeti kiállítás egyes elemei is, mert nincsenek bizonyíthatóan Mikó Ferenchez köthető tárgyaink, de ezekről feltételezzük, hogy ő is használhatta, foghatta a kezében, emiatt izgalmas. Így múzeumi tárgyak életre kelnek az által, hogy kötjük egy személyhez, egy világhoz, és a gyermekek nemcsak az üvegen keresztül szemlélik azokat.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Hogy született meg Molyka karaktere? Miért pont egy molylepke a varázslatos időutazó lény?

– A könyv bemutatóján Kósa Béla művészettörténész kollégám ébresztett rá, hogy valójában mekkora ellenség a múzeumban a molylepke. Ilyen szempontból vicces választás, de olyan lényt szerettem volna, mely tud repülni, így „képes lehet” időutazásra, és szerettem volna, ha pici, hogy el tudjon rejtőzni. Mitológiai, fiktív lényeken is gondolkoztunk, de szóba jött a medve, ami megjelenik Mikó Ferenc címerében, az egér és a mókus, mert kicsik, a bagoly, mert repül, végül valahogy molylepke lett. A legtöbb állatot már „foglalja” valamelyik mese, mi pedig olyat szerettünk volna, ami különleges. 

– A könyvben képregény, mese, keresztrejtvény is megjelenik. Hogyan határozná meg a műfaját?

– Nehéz behatárolni, leginkább „mozaikszerűnek” nevezhetnénk. Gyermekeknek szó­ló, interaktív, játékos történelemkönyv, mert egy másik kor­ról, személyekről, épületek­ről mesél olyan elemekkel, amelyek segítik a történelem meg­értését. Gondolkodásra, utána­olvasásra, elmélkedésre kész­tet, sok helyen bele lehet – és kell is – írni, karikázni, miközben a történelmet próbáljuk megérteni.

– Kinek, milyen korosztálynak ajánlaná?
– Bárkinek, akit érdekel a történelem. Elsősorban csíkszeredai gyermekeket és családokat szerettünk volna megszólítani, főként a Mikó-várhoz való kötődés miatt, mert gyakran eljárnak előtte, hallják a nevét, benne van a tudatukban. Viszont Mikó Ferenc olyan korban élt, amely egész Erdély történetét meghatározza, így törekedtünk arra, hogy ne csak Csíkszeredáról, a Mikó-várról és az itt található tárgyakról beszéljünk, hanem mindenki megszólítva érezze magát, akit érdekel Erdély története. Több más helyszínre való utalás is van a könyvben, így utazásra, összehasonlításra, felfedezésre is hívhat, késztethet. Elsősorban harmadik–hatodik osztályosoknak ajánlanám, mert harmadik-negyediktől már tanulnak történelmet, viszont az illusztrációk már a kisebbeket is magukkal ragadják, vannak kérdéseik a képeket látva. Ugyanakkor játékos kedvű nagyobb gyermekek és felnőttek számára is izgalmas lehet, akik szeretnek „időutazni”, játszva tanulni.

– Nagyon szépek és fontosak a könyv illusztrációi. Milyen volt a közös munka Orosz Annabellával?

– Orosz Annabella rajzait, illusztrációit nézegetve azt mondtunk, hogy ha valaki ezt a könyvet meg tudja rajzolni úgy, ahogy szeretnénk, az ő. Számos gyermekkönyvet illusztrált már, vannak történelemhez kap­csolódó korábbi ábrázolásai is, emellett a gyermekek számára ismerősek a karakterei, kézvonásai, ami szintén nem volt utolsó szempont. A közös munka úgy zajlott, hogy összeszedtem azokat a képi anyagokat, amiket fel tud használni, adtam neki nyersanyagot, ami alapján dolgozni kezdett. Már amikor az első illusztrációkat elküldte – egy hamburgert tartó inasról, akinek a ruházata történelemhű, az összkép mégis mai – nagyon tetszett, azt éreztem, hogy megértette, mit akarunk, jó úton járunk. 

– Milyenek az eddigi visszajelzések?

– Úgy vélem, nagyon különleges lett a könyv, még sokkal jobb, mint amit vártam. Itt kiemelném, hogy bár a könyv szerzője én vagyok, nagyon sokunk munkája van benne. A múzeum számára is jó, hogy elkészült egy olyan könyv, ami történelmi valóságot tálal gyermekeknek. Az eddigi visszajelzések alapján a gyermekek szeretik, már a képi világa is bevonzza és interakcióra készteti őket, kedvelik Molyka karakterét. Ehhez már csak plusz, hogy néhány adatjellegű információt is magukba szívnak.

– Folytatódnak-e a jövőben Molyka kalandjai?

– Vannak ötleteink, terveink, hogy mi legyen Molyka utóélete, mert szeretnénk, ha nemcsak a könyv szereplője, hanem a múzeumhoz kapcsolódó karakter is legyen, úgy hogy reményeink szerint továbbra is kalandora lesz az ilyen kiadványoknak. Ez egy szép cél, mert nagyon sok olyan téma van a múzeumban, és sok olyan Csíkszeredához kapcsolódó személy és hely is, amikről és akikről érdemes írni, megismertetni őket.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!