– Hogyan látja, milyen stádiumban van ma Székelyföld társadalomtudományi feltérképezése? Mennyire vannak jelen a régiót érintő friss kutatások, és hol lát még hiányosságokat?

– Olyan vidéki térségben, mint Székelyföld, a társadalomkutatás kiemelt jelentőségű. Európában – sőt, tágabb értelemben világszerte – felértékelődtek a vidéki térségek: fontos az egészségesebb környezet, a megbízható élelmiszer, az emberi közösségek szerepe. Ezt az Európai Unió is felismerte, ezért számos programmal támogatja a vidékfejlesztést. Ez a vidéki térségekkel kapcsolatos kutatások számát is növelte. Fejlesztésről, előrelépésről vagy problémakezelésről pedig nem is érdemes beszélni megfelelő társadalomismeret nélkül.

– Azt érzem a hangsúlyából, hogy azzal fogja folytatni: azonban…

– Székelyföldön azonban alig van folyamatosan működő társadalomkutató intézet, nincs kiépült kutatói infrastruktúra, nincsenek olyan intézetek, amelyek hivatásszerűen és folyamatosan végeznének társadalomtudományi vizsgálatokat. Különböző szervezetek – például a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a múzeumok vagy a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány – végeznek kutatásokat, de ezek többnyire eseti, alkalmi jellegűek. Főállású, állandó kutatói bázis híján a kutatások inkább „pontszerűek”, magyarán akkor születnek kutatási eredmények, amikor sikerül hozzájuk anyagi forrást találni. Intézetünk több témára koncentrál, amelyekhez több irányból, több módszerrel is visszatérünk, például ilyen a munkamigráció, az agrárinnováció, a roma–magyar kapcsolatok, a tanuláshoz való társadalmi viszonyulás, a kistelepülések helyzete, illetve az ünnepek és a szimbolikus térhasználat vizsgálata.

– A helyi intézményes háttér hiányosságából származó hátrányokat hogyan igyekeznek áthidalni a kutatók?
– A térségben sok kutató egyéni műhelyekben dolgozik, gyakran tanári vagy intézményi munkájuk mellett. Jelentős előrelépést hozott a Debreceni Egyetem szociológiai doktori programja, amely lehetővé teszi, hogy székelyföldi fiatalok itthon maradva végezzenek kutatómunkát. A résztvevők a képzés 5-6 éve alatt egy-egy társadalmi jelenséget vizsgálnak, publikálnak, így értékes kutatási anyaggal gazdagítják a térséget. Eddig 15-16 ilyen program indult, több hallgató már be is fejezte, munkájukat intézetünk is mentorálja. Az elemzések, felmérések mellett a társadalomkutatásnak van egy másik, rendkívül értékes dimenziója is: a helyi kiadványok. Több mint kétszáz olyan helytörténeti kötetet tartunk számon, amelyeket helyi értelmiségiek írtak egy-egy településről. Ezek nem elemzések, inkább dokumentáló jellegű helytörténeti munkák, de nagy értéket képviselnek, így az elmúlt 35 évben egy gazdag, sokszínű helyi tudástár jött létre. A társadalomtudományi könyvszemle egyik célja éppen az, hogy ezeket a munkákat is láthatóvá tegye és ösztönözze a folytatást.

– Egy ilyen, több száz kiadványt bemutató könyvszemle azt mutatja, hogy van dinamika a székelyföldi társadalomtudományi kutatásokban. De miből tudják finanszírozni ezeket, és mennyire kiszámítható a támogatási környezet?

– Valóban, a székelyföldi társadalomtudomány él és működik. Kissé talán patetikusan hangzik, de ki kell mondani, hogy ennek egyik motorja az elkötelezettség: a kutatókat sokszor belső szakmai-etikai késztetés viszi előre, akkor is, ha a források szűkösek. A finanszírozás kiszámíthatatlan, többnyire kisebb pályázati támogatásokból áll össze, de például a Magyar Tudományos Akadémia kiscsoportos és egyéni DOMUS kutatási programjai sokat segítenek abban, hogy fiatalokkal közösen lehessen dolgozni és publikálni. A társadalomkutatás nagy része nem annyira költséges, hiszen terepmunkán, helyi közösségekkel való közvetlen kapcsolaton alapul. Fontosak a működési keretek is: ilyen például a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány által indított, az MTA által minősített vidékkutatási folyóirat, a Pro Scientia Ruralis, amely komoly publikációs lehetőséget ad a kutatóknak, és láthatóvá teszi a térségi kutatásokat. Időről időre helyi támogatásokra is számíthatunk – közbirtokosságoktól, vállalkozóktól, magánszemélyektől –, de nem bővelkedünk forrásokban.

– A kutatói pálya utánpótlását az egyetemi képzés alapozza meg. Milyennek látja a társadalomtudományi oktatás helyzetét Székelyföldön? Van elegendő szakember, infrastruktúra és motivált hallgató?

– Közel huszonöt éves oktatói tapasztalat áll mögöttem, kezdeményezőként és kivitelezőként is részt vettem a társadalomtudományi képzés megalapozásában. Úgy látom, a hallgatói érdeklődés folyamatos és stabil. Csíkszeredában működik szociológus-, és kommunikációtudományi képzés is, amelyek jelentősen hozzájárultak a térségi kutatásokhoz. Jó példa erre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával 2011-ben indított programunk a Sapientia társadalomtudományi tanszékén, amely az újmédia gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatását vizsgálta. Azóta tíz tanulmánykötet és mintegy negyven további publikáció született egyetemi hallgatók aktív közreműködésével. A gazdasági szakok is jelentős mértékben hozzájárulnak a társadalmi és gazdasági folyamatok feltárásához, a szakmai utánpótlás tehát alapvetően adott: vannak képzett, motivált fiatalok és az egyetemi háttér is kulcsfontosságú. A problémát inkább az jelenti, hogy a végzettek számára kevés intézményes keret áll rendelkezésre a kutatói pálya hivatásszerű folytatásához. Évek óta napirenden van, hogy hogyan lehetne erősíteni az utánpótlást és megteremteni a fiatal kutatók számára a szükséges intézményi hátteret. Tudás, ambíció és teljesítőképesség van, a megfelelő struktúrák azonban hiányoznak.

– Mennyire kérik ki manapság a helyi döntéshozók a társadalomtudósok véleményét? Bevonják önöket szakpolitikák, fejlesztési programok előkészítésébe?

– A döntéshozók és a társadalomkutatók között ma nincs erős, közvetlen kapcsolat, de ez nem feltétlenül probléma. A politikai döntések és a tudomány logikája különbözik: míg a társadalomtudomány objektív helyzetfeltárásra törekszik, addig a döntéshozóknak forrásokat, támogatottságot és egyéb gyakorlati szempontokat is mérlegelniük kell. A kutatási eredmények inkább hozzájárulnak a döntésekhez, mintsem közvetlenül meghatározzák azokat. Fontos, hogy a társadalomtudományi ismeretek láthatók és elérhetők legyenek, nemcsak a döntéshozók, hanem a lakosság számára is. Látjuk is az igényt: a kétszáz példányban megjelent elemzőkötetek két-három év alatt szinte teljesen elfogynak, pedig nem árusítjuk. A társadalomtudomány szerepe tehát nem csupán a szakpolitikák támogatása, inkább a tágabb közösség szolgálata. Nem véletlen, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jubileumi mottója is: Tudomány a társadalom szolgálatában. Ez a feladat ma is érvényes: olyan ismereteket kínálni, amelyek erősítik a társadalmi önreflexiót és a közösségi önértelmezést.

– Sokan emlegetik, hogy a szakértői tudás szerepe gyengül a közéletben. Mit tapasztal, van a szakmának valódi hatása a helyi társadalomra?

– A szakértői tudás nem gyengül önmagától, sok múlik rajtunk, társadalomkutatókon. Ki kell lépnünk a zárt, szakmai nyelvezetből, az emberek igenis kíváncsiak a saját világukra. A kulturális antropológia és a szociológia akkor hat, ha látható és közérthető – nem elég külföldi folyóiratokban publikálni, a helyi közösség felé is felelősségünk van. Ha elérhetővé tesszük az eredményeket, van fogadókészség és érdeklődés rá. A térség érdekét szolgálja, hogy a társadalomtudomány jelen legyen, érthetően beszéljen, és így igenis tud hatni a helyi közösségre.