Van összefüggés az utazás és a személyes fejlődés között. Stresszcsökkentő, bizalom- és önbizalom-növelő hatása is lehet egy jó kiruccanásnak, az agyműködést is serkenti a kalandozás – bizonyítják kutatások. Többek, jobbak lehetünk, feltéve, ha nyitottan indulunk útnak, és az előítéleteinket legfeljebb elvisszük, de már nem hozzuk haza.
Világlátott ember, mondják arra, aki sokfelé járt, sok tapasztalatot szerzett. Pozitív, elismerő töltete van a jelzőnek, benne van, hogy a sokat látott ember nem ítél olyan könnyen, több szempontból képes rálátni a dolgokra, elfogadja a más nézőpontokat, szokatlan, újszerű megoldásokkal jöhet problémák esetén. Több kutatást is találtam, amelyek bizonyítják, hogy számos vonatkozásban is személyes fejlődéshez, személyiségünk gazdagodásához vezet, ha sokat utazunk.

Utazás alatt nem annyira az egyhetes bulgáriai all inclusive nyaralást kell érteni, ahová minden évben visszamegyünk, hanem inkább az országjárást, az új helyek felkeresését, a saját szervezésű és lebonyolítású utakat. Ezeken találkozhatunk énünk olyan részeivel is, amelyekkel egyébként itthon nem igazán szoktunk, vagy csak ritkán. Kimondottan agyserkentő hatása lehet a váratlan helyzetek kezelésének, eleve az új szituációknak, még akkor is, ha diszkomfort érzéssel járnak. Kiderülhet például, hogy nagyon jók vagyunk a nonverbális kommunikációban (megfelelő nyelvtudás hiányában), rugalmasak vagyunk, és gyorsak a reakcióink. Vagy éppen lefagyunk, és mélyen átéljük a bizonytalanság, tehetetlenség érzését. Az utazás komoly önismereti út is lehet, feltéve, ha működtetjük önreflexiós képességünket, képesek vagyunk elfogulatlanul rálátni a viselkedésünkre és annak mozgatórugóira, az érzéseinkre és arra, hogy azok miből táplálkoznak. 

Feltétel viszont, hogy merjünk elindulni (persze ha nem merünk eltávolodni a megszokottól, az is rólunk szól), és legyünk nyitottak az újra. Ha mentális sablonjaink mentén, az előítéleteink szemüvegén át nézünk mindent, akkor csak azt fogjuk látni, ami ezt erősíti. Ha sémánk szerint Nyugaton sok a bevándorló, akkor a színes bőrű emberekre fókuszálunk önkéntelenül, és észre sem vesszük, hogy a helyiek mennyire természetesen elvannak a sokszínűségben. Egy másik kutatás például arra világított rá, hogy a sokat utazó emberek jobban bíznak embertársaikban. Ezt magam is megtapasztaltam: míg évekkel ezelőtt szorongtam idegen helyen, ismeretlen emberek között, mára ez majdnem teljesen odalett, ráadásul valahogy kívülről is látszik, mert gyakran jövök haza azzal az érzéssel, hogy csupa kedves, segítőkész, közvetlen emberrel volt szerencsém találkozni.
Az igazi előítélet-romboló az, ha olyan országba megyünk, amelynek szokásai nagyon különböznek a mieinktől. A kulturális sokk lecsengése után ráébredhetünk, hogy bárhogy is éljen, az ember mindenütt ember, és nem a külső máz, hanem valami egészen más a fontos, és lassan elkopnak az olyan általánosítások, hogy igénytelenek, elmaradottak, hangosak, piszkosak stb. bizonyos népek. Növekedhet a szociális empátiánk, és elfogadóbbá válhatunk. A haszon tehát többszörös: többet látunk a világból, eközben többet tudunk meg magunkról, és esélyünk van jobb emberré is válni.