A Hargita lábánál elte­rülő Szentegyháza fő­leg a strandjairól is­­­mert, pedig az ország leg­ma­gasabban fekvő városa a fürdőszezon lejárta után is kínál érdekességeket és ki­kap­csolódási lehetőséget. Kö­zel van a Madarasi-Hargita, Szelterszfürdő a finom bor­vizeivel vagy a Vargyas-szoros – de a település közvetlen kö­zelében is csoda szép havasi tájban lehet nagyokat sétálni. Egy ilyen alkalommal háború nyomaira, jó néhány bunkerre, érdekes romokra találtunk a fenyők között megbúvó tisz­tásokon vagy az erdőben, fák között.

Védelmi vonal

Első körben nem sok in­for­mációt találtam ezekről a lé­­­tesítményekről, arról sem volt tudomásom, hogy itt harcok lettek vol­na, de mostanra Már­ton Ernő szentegyházi ide­gen­­vezetőnek, honismereti szak­­­­embernek köszönhetően össze­állt a kép. Ő maga is csu­­pán néhány éve kutatja a szentegyházi „erőd” múltját, ám Nagy József történész, majd Szabó József János Szé­­kelyföld körkörös erődítése cí­mű könyve segítségével las­san kirajzolódott a történet. 
Szentegyháza keleti hatá­rá­ban, a város turisztikai in­formációs központjának szom­szédságában, nagyrészt Lövéte községgel határos területen ta­lálható és látogatható a rész­ben elkészült második vi­lág­háborús katonai támpont, illet­ve annak terepi építményei. A 13A országút mentén, ahogy Csíkszereda felé a Hargita Ke­resztény táborig tartunk, az úthoz egész közel található egy részük. Már itt belefuthatunk felrobbantott betonbunkerbe, gép­puskafészkek marad­vá­­­nya­i­­ba. A Csere-tető ol­da­lá­tól a Vargyas völgyéig hosszan hú­zódik a védelmi vo­nal, óvó­­­he­lyekkel, bunkerek­kel, be­tontüskés tank­aka­dá­­­­lyok­­­kal, harc­kocsik elle­ni V árok­rend­szerekkel, lö­­vész­­­­ár­kok­kal és megfigyelőpon­tokkal. 

Stratégiai pont

Összesen mintegy félszáz bun­kert azonosítottak be, ebből nagyjából tíz épen maradt fent – tudtuk meg Márton Ernő­től. A védelmi vonalat a magyar hadsereg 1943-ban kezdte kiépíteni, tehát va­lamivel később, mint az akkori országhatárok meg­erő­­sítését, a cél az volt, hogy a hegyi átjárókat is ellenőrzés alatt tarthassák, és biztosítsák a Tolvajos-tetőn átvezető utat. Márton úgy tudja, hogy pél­dául a Hargita egy másik ré­szén, Zetelaka és Zeteváralja között, Deság fölött is van 10-12 betonépítmény. Az erődöt munkaszolgálatosok épí­tették, voltak köztük zsidók, romák, politikai foglyok, a helyiek fu­varozással segítették az épít­kezést. Valójában a szent­egy­házi „vonal” sosem készül el teljesen, miután ’44 tavaszára már megváltoznak a hadi vi­szonyok, áttelepítik innen a munkaerőt, a honvédhadsereg hátrahagyja az építményeket, és végül itt semmilyen ütközet nem zajlott. Egy jelentésben egyébként nem is völgyzár­ként, hanem csupán önálló harc­­kocsiakadályként említik, állan­­­dó személyzete sem volt.
Azzal kapcsolatosan csak találgatások vannak, hogy mi­kor robbantották fel az építmé­nyek nagy részét. Már­ton Ernő megjegyezte, van, aki szerint már a háború végén, amikor a szovjet hadsereg erre vonult, de vannak történészek, akik szerint 1970-ben vagy 1971-ben, Ceaușescu idején rombolták le.

Kirándulásra fel!

Márton Ernő elmondta, a szentegyházi hegyimentőkkel közösen már többször is vezettek túrát a háborús épít­mények vonalán. Főleg késő ősszel, télen, ha nincs nagy hó, valamint kora tavasszal érdemes erre kirándulgatni, amikor nem lombosak a fák, mert akkor szépen kirajzolódik, könnyen felfedezhető laikusok számára is az „erődítmény”. Szentegyházáról a sárga pont jelzés nyomán közelíthetők meg, de a turisztikai infor­mációs irodától Szelterszfürdő felé in­dulva, majd az útról letérve is el lehet jutni. Egyéb­ként a szelterszi lázon, a völgy fölötti gerinc közelében egy többszemélyes, nagyobb óvóhelyet ki is ta­karítottak, padokat, asztalt he­lyeztek el a közelében, túra köz­ben itt hűvösebb időben is lehet piknikezni. 
Mint kiderült, egyelőre ne­héz­ségekbe ütközik bármit is kezdeni a látványossággal a turistaforgalom növelése cél­jából, mert az objektumok egy része magántulajdonban lévő, más része a lövétei köz­birtokosság tulajdonát képező területen áll. 
A szentegyházi „erődít­mény” felfedezése nem meg­erőltető, egy kellemes séta, Márton Ernő kérésre szívesen vállal túravezetést is a hely­színen, mint mondta, lovas szekérrel is végigjárható az út, a kirándulást pedig érdemes egy kis sza­lonnasütéssel „megcifrázni”.