Ronda gyönyörű!
Andalúzia. Ha pár héttel ezelőtt megkérdeznek, hogy mi jut eszembe Spanyolország déli tartományáról, először Ronda városa, aztán a flamenco, Ernest Hemingway, a bikaviadalok, a mórok és csodálatos építészetük, zaklatott történelem, napfény ugrott volna be.
Miért pont Ronda? Valamiért évekkel ezelőtt belém égett a sziklás fennsíkra épült, mély szurdok által kettévágott, de egy látványos híddal egybekötött település képe, gyakran elképzeltem, milyenek lehetnek a hídon túli részei. Távolinak tűnt ez a magyar fülnek fura nevet viselő város, de vágytam rá nagyon. Nem is csalódtam, sőt olyan nem várt meglepetésekkel, rácsodálkozásokkal, hangulatokkal, látvánnyal, érzésekkel ajándékozott meg, amelyeket még mindig csak próbálok feldolgozni, hogy örökre „elmenthessem” magamban.
A Guadalevín folyó szurdokja fölött átívelő Új hidat (amely majdnem 250 éves) számos pontról meg lehet csodálni, nagyszerű látványt nyújt minden szögből. Építettek itt hidat a rómaiak, majd a mórok is, az észak-afrikai hódítók, akik jó pár száz évre otthont és kultúrát teremtettek Andalúziában. Sajátos építészetük lenyomata tetten érhető a házak bejáratán, az ablakkeretek ívein, az álomszép erkélyeken, a váratlan helyeken (falakon, lépcsőkön stb.) felbukkanó azulejo-csempe motívumain. Monumentálisabb épületek is mesélnek a muszlim hódítókról, majd a földet visszahódító spanyolokról: a Santa María la Mayor templom mecset volt, ma a katolikusok járnak ide misére, néhol tisztán látszik a mór architektúra, máshol a régit teljesen elnyomja az újabb. Az egykori városfalakon túli arab fürdő viszont vegytisztán megőrizte mór „lényegét”, amely egy olyan kora középkori „wellness” képét idézi fel, ahol a ma embere is – legalábbis én – szívesen eltöltene pár órát.
Hatalmas élmény volt a bikaviadal-aréna. Tetszik, nem tetszik, a bikakultusz itt ősi időkre néz vissza, a bikaviadal meg annyira része a spanyol, tételesen az andalúz kultúrának, hogy figyelmen kívül hagyni lehet, de nem érdemes. A rondai Plaza del Toros az egyik legrégibb, az 1700-as évek vége óta „üzemel”. Hatalmas építmény, látványos, kétszintes nézőtérrel, és egy kiállítást is kínál, amely emléket állít az innen származó híres matadordinasztiáknak, felvonultatja a viadalok kellékeit, láthatunk gyönyörű ruhákat, különös hangulatú plakátokat, díszes nyergeket, festményeket és fotókat, amelyek ennek a különös világnak a hangulatát próbálják visszaadni. Az amerikai író, Hemingway, nagyon értette a spanyol lelket, szerette a viadalokat is, nem véletlenül időzött Rondában is szívesen.
Séta közben egyébként elmentünk a szálloda mellett, ahol lakott, aztán valahogy elkeveredtünk, már nem tértünk vissza. Mert mint minden középkori városban, itt is érdemes csak úgy elveszni a szűk utcákban, a hófehér, esetleg halványsárga épületek között. Aztán lehet, hogy hamarosan kibukkan az ember egy kis térre, ahol szökőkút csobog, és körben ott van a lenyűgöző táj, a Sierra de la Nieves vonulatai, lejtőin olajfaligetekkel. Talán épp ott ül egy zenész, felcsendül egy Paco de Lucía-futam vagy a Doorstól a Spanish Caravan…