Egészen elképesztő, hogy bizonyos világvárosokkal kapcsolatban milyen asszo­­ciációink vannak! Történt ugyanis, hogy legutóbbi, párizsi kirándulásunk után a párom és én megosztottunk néhány fotót a közösségi médiában, mire az ismerősök rögtön gratuláltak a lánykéréshez. 
Bevallom, felkészületlen vagyok, mert sem a monogramunkkal ellátott lakat nem volt nálam, hogy a Sacré-Cœur-bazilika előtti korláthoz láncoljam, sem pedig gyűrűt nem vittem magammal arra a néhány napra, amit Párizsban töltöttünk, hogy az Eiffel-torony lábánál megejtsem ezt a már-már sablonos lánykérést. Nem a mozzanattal van a problémám, mert az fontos, hanem azzal, hogy mennyire „elvárt” dolog Párizsban a lánykérés. 

Örömmel töltött el a város szimbolikus épületeinek és sokrétű társadalmának látványa, jó érzés volt sétálni a Montemartre dombra, ahol menet közben pantomimesek, utcai karikaturisták és festőművészek mellett haladtunk el, amíg elértünk a bazilikához, ahol a város lélegzetelállító panorámája tárult elénk. Ezzel szemben a városperemi nyomor és az állandóan járőröző rendőrök jelenléte Párizs másik arcát is megmutatják. 
Csapnivaló turista vagyok, szintetizáló agyamat egy pillanatra sem sikerült kikapcsolnom! Első benyomásom a város kapcsán, hogy tényleg igazi világváros – de nemcsak ránk, balkáni népekre igaz, hogy a forgalmi szabályokat kevésbé tiszteljük! Párizs forgalmát valamely harmadik világbéli országéhoz tudnám leginkább hasonlítani: folyamatos dudaszó, bedugult kereszteződések, ütött-kopott karosszériájú autók…

Második benyomásom a város kapcsán, hogy a történelem során pofátlanul sokat loptak és valósággal kizsákmányolták gyarmataikat. A rengeteg kincs a Louvre múzeumban, a köztereken álló obeliszkek és tájidegen épületek néha azt az érzést keltették bennem, hogy nem is Nyugat-Európában, hanem Egyiptomban vagy az ókori Hellász földjén sétálok. Elgondolkodtam azon is, hogy vajon nincs-e jogos felháborodás és keserűség a gyarmatokról érkezett lakosság körében, akiket a történelem során a francia elnyomó rezsim kizsákmányolt… A kérdésre nem kellett sokat várnom, ugyanis egy tüntetés mellett is elhaladtunk, ahol olyan afrikai országok zászlói sorakoztak, amelyek ma is Franciaország gyarmatai, plakátjaikon a következő felirattal: „Elég volt az elnyomásból!”
Izgalmas napoknak lehettünk tanúi ebben a világvárosban, ámbár magam is filtereket használtam a Párizsban töltött napok fotós beszámolójakor, mintegy tovább erősítve a városról kialakult pozitív képet, hasonlóan a naponta megforduló milliónyi turistához – akikkel együtt igyekszünk elhinni, hogy Párizs a divat, a szerelmesek és a művészetek fővárosa. Persze mindez igaz, de mint az esetek többségében, itt is az átmenetek alkotják a valóságot.
A legtöbb ismerősöm, aki járt már a francia fővárosban, úgy van vele, hogy egy ideig elég volt belőle. A nagyváros minden szépsége ellenére azóta magam is jobban értékelem a falusi és kisvárosi léttel járó egyszerűséget és nyugalmat.