Gyermekkorom óta kérdezek. Minden érdekel. A családom persze naponta falra mászott a kismillió kérdésemtől, voltak olyanok is, melyeket a tanárok sem díjaztak az iskolában, a filozófiai magasságú felvetésem miatt már elemi osztályban is rendszeresen kiküldtek a vallásórákról, hogy szellőztessem ki a fejem. De hát mit tegyen az ember lánya, ha kíváncsi természetű? Érdekel, hogyan látják a különböző dolgokat az emberek, egy-egy témának hány megközelítése lehet, miként vélekedik a környezetem egyes kérdésekről. Érdekelnek az emberi történetek, a motivációk, a vélemények, a tapasztalatok, szeretem feszegetni a határokat, és megízlelni, hogy kinek mi az a kérdés, mely még belefér a kereteibe, és mi az, ami kimozdítja, illetve amit már kellemetlennek értékel. Szeretem az olyan őszinte és nyílt beszélgetéseket, melyek által magamat és a hozzám közel állókat is jobban megismerhetem, és ez az évek során csak egyre erősebbé vált.

Mindehhez társul a társasjáték-szeretetem is, ami a környezetem számára nem mindig szerencsés. Ugyanis nagyon kedvelem a „beleállós”, őszinteséget követelő játékokat, ahol feltehetem a népszerűtlen, olykor kínos kérdéseimet, kioszthatok néhány kéretlen véleményt vagy tanácsot, és persze a véleményütköztetéstől sem riadok vissza. Meggyőződésem, hogy egy jó társasjáték, jól időzítve, jó emberekkel kihasználva kapcsolatokat menthet meg és mélyíthet el.
Évek óta szemezek egy magyar „találmánnyal”, a Körvonal elnevezésű társasjátékkal, mely érzelmeket, emlékeket, sokszor vicces, netán könnyfakasztó sztorikat és olykor meglepően őszinte reakciókat csal elő mindenkiből, a játékkal, amelynek nincsenek igazából szabályai, és győztese sem. Mert végül is minden játékos győztes, és néha talán kicsit vesztes is, a maga módján. Az alapötlet, amilyen egyszerű, olyan hatásos: a játékosoknak a kártyákon szereplő kérdésekre válaszolva kell mesélniük magukról, a többi pedig jön magától. Lényegében egy beszélgetésindító, -irányító eszközről van szó, aminek segítségével jobban megismerhetjük a másikat és magunkat. Az egyetlen szabály az őszinteség.

És úgy fest, hogy most jött el az idő, amikor én és a Körvonal egymásra kellett találjunk, megkaptam ajándékba a szüleimtől. Azóta átalakultak az emberi kapcsolataim. A játékhoz kiemelten fontos, hogy jól válasszuk meg a játékostársainkat, mert sokszor bizony olyan témák kerülnek terítékre, melyekről nem szívesen beszél az ember kevésbé közeli személyek jelenlétében, ezért is kedvelem én kiemelten. A kérdések hatására sokszor olyan emberek is megnyílnak, akik korábban nem igazán osztottak meg személyes dolgokat magukról. Egyik alkalommal olyan társasággal játszottuk, melynek két tagja több mint húsz éve barát egymással, mégis őszintén rácsodálkoztak, hogy egyes témák korábban soha nem kerültek szóba közöttük, vagy milyen érdekes, mennyire másképp látjuk egymást, mint az egyén saját magát. A Körvonal egy kiváló beszélgetésindító játék, tapasztalataim alapján akár tizenöt-húsz lap is elég ahhoz, hogy három-négy órát eltöltsön vele egy kellően nyitott és érdeklődő társaság, mert egy idő után egyszerű beszélgetéssé alakul át az egész, a témák csak úgy követik egymást, és van, hogy elfelejtünk új lapot húzni.