Elgondolkodhattunk már azon, hogy milyen lenne, ha örök életünk lenne, vagy legalábbis megfordult a fejünkben az, hogy milyen lenne száz évig élni. Nekünk talán nem olyan egyszerű elképzelni, mint Japánban, ahol van egy kis sziget, Okinava. Itt él a legtöbb száz éven felüli ember a világon. Mindezt onnan tudom, hogy megnéztem az Éljünk 100 évig – A kék zónák titkai című dokumentumfilmet. A minisorozat egyébként a National Geographic támogatásával készült, és Dan Buettner a központi karaktere, aki részletesen bemutatja azokat a kék zónáknak nevezett helyeket (Okinava, Szardínia, Nicoya Peninsula és Loma Linda), ahol az emberek a legtovább élnek testi egészségben, lelki kiegyensúlyozottságban és boldog szociális életben.
Nekem leginkább Okinava keltette fel az érdeklődésemet, ahol az úgynevezett ikigainak tulajdonítják a hosszú élet titkát. Ez nemes egyszerűséggel annyit jelent, hogy az embernek van egy célja, amiért érdemes reggel kikelni az ágyból. Az ikigai négy fő elemre épül. Elsősorban meg kell találnunk azt, amit szeretünk csinálni, majd azt, amire a világnak szüksége van. Aztán meg kell keresni azt, amiért fizetnek, és azt is, amiben nagyon jók vagyunk. A helyzet innen már sokkal bonyolultabb, hiszen az a tevékenység lesz az én ikigaim, amelyik mind a négy kritériumnak megfelel. Élvezzem is, majdnem a legjobb is legyek benne, társadalmi szempontból hasznos is legyen, ráadásul még fizessenek is mindezért? Szinte lehetetlennek hangzik. Nekem például pont száz év kellene ahhoz, hogy megtaláljam ezt a tevékenységet. Valamiért mi nem feltétlenül említjük egy lapon a munkahelyi sikert és a szenvedélyt vagy az örömet okozó foglalkozásokat. Sokkal inkább az anyagi biztonság dönt a főállás kiválasztásában, és kevés olyan tevékenységre szánunk időt, ami másokat inspirál vagy hozzájárul ahhoz, hogy jobbá váljon a világ. Az okinavai idős emberek napi szinten átélik az ikigait. A tudósok, írók, felfedezők ebben látják a kulcsát annak, hogy legalább száz évig tudnak relatíve egészségesen, boldogan és önfeledten szórakozva eléldegélni.

Vajon számunkra is elérhető ez az állapot, amikor a szokásaink, illetve a gondolkodásmódunk és az élethez való hozzáállásunk teljesen más, mint a japánoké? A minőségi élet nem a hírnévben és a pénz hajszolásában rejlik, hanem a nyugodt, lelassult életben, amikor sokat nevetünk, szeretetteli kapcsolatban állunk a közösség többi tagjával, növényi étrendet követünk és fizikailag aktívak maradunk. De hogyan vegyük rá magunkat egy olyan életmódra, amelyre a 21. század egyáltalán nem ösztönöz minket?