Szédítő gyorsasággal változó világunkban rengeteg új lehetőség bukkan fel nap mint nap, legyen szó pályaválasztásról, életmódról, tanulási módszerekről vagy bármi egyébről. Korunk embere azt már tudja, hogy semmi sem állandó, ezért más értéket tűzött zászlajára, valahogy így: ragadj meg minden lehetőséget! Ez vezetett oda, ahol most tartunk, hogy mindent meg akarunk tapasztalni, kipróbálni, elvégezni, közben kétségbeesetten egyensúlyozunk a munka, a magánélet és az önismeret zegzugos ösvényein. 
Nemrég egy pályaválasztási tanácsadást követhettem végig, ahol sikeres fiatalok osztották meg tapasztalataikat és adtak tanácsokat az érettségi előtt álló diákoknak. Bár élettörténeteik valóban inspirálóak voltak, elgondolkodtatott, hogy mindannyian arra buzdították társaikat, kezdjenek tevékenykedni minél több területen egyszerre, így találják majd meg az igazán nekik való egy (vagy több!) szakmát, hivatást... hogy ne szalasszanak el egyetlen lehetőséget sem.

Az, hogy nincs kizárólagosság az életünkben, és egyszerre mindig több dologgal foglalkozunk, óriási áldozatokkal jár. Saját magamon tapasztalom, hogy semmilyen helyzetben nem vagyok egészen ott. Miközben tanulok a fiammal, éppen írok/főzök/takarítok/listát írok a tennivalókról és még ki tudja, mi mindent csinálok, ahelyett, hogy valóban ott lennék mellette… Szinte alig van olyan időszaka a napomnak, amikor meg tudom engedni magamnak azt, hogy egyetlenegy dologgal foglalkozzam, vagy csak egyszerűen megpihentessem a szemem egy virágon, egy felhőn. Természetesen életkoronként változó az, hogy mi mindennel zsúfoljuk tele a napjainkat, de általános jelenség a túlhajszoltság, ami előbb-utóbb kiégéshez, akár betegségek kialakulásához vezet. Teljesítmény-, megfelelési kényszer, bizonyítási vágy és még ezernyi ok van amögött, ahogy magunkkal bánunk. Nyilván, a lehetőségek valóban jönnek és egyre nagyobb teret kérnek az életünkből: hajnalban kelünk, hogy mindenre jusson idő, és késő este is megválaszoljuk az e-mailt, nehogy úgy tűnjön, komolytalanok vagyunk… Elvégezzük a sokadik képzést, nyelvet tanulunk, szakdolgozatot írunk, három munkahelyen teljesítünk – de milyen áron?
A jó hír az, hogy semmilyen recept nincs arra, mikor és hogyan döntsünk arról, hogy – mindenféle külső nyomás ellenére – egyszerűsítsünk, a saját érdekünkben. Egy szakma elsajátításához idő és energiabefektetés kell. De mit ér mindez, ha utána nem gyakoroljuk azt, amit elméletben már tudunk? Ha nem tapasztaljuk meg az árnyoldalait is, hanem gyorsan újba kezdünk? Hogyha arra sincs időnk, hogy munka után elégedetten hátradőljünk és megengedjük magunknak a pihenést, a lassulást? 
A lehetőségek valóban végtelenek, de nem biztos, hogy mindent ki kell próbálni ahhoz, hogy teljes életet éljünk. Mert fontos, hogy közben legyen időnk nézni a csillagokat…