Ahogy a mondás is tartja: az ember házat épít, az asszony otthont teremt belőle. Berendezi, pakolgat, minden földi széppel és jóval igyekszik vidámságot, békét, nyugalmat csempészni a meleg otthonba és annak környezetébe. A házat és kertet pedig mi sem tölti meg jobban élettel, mint maga az élet: kisgyermekek, kiskutyák, dísznövények, cserjék, macskák, szokatlanul hosszú szőrű nyulak és így tovább.
Csakhogy ezek nem mindig jönnek ki jól egymással, sőt komoly egészségi problémákat, de akár tragédiát is okozhat az, ha nem vagyunk tisztában, mely dísznövényeket nem ajánlott kisgyermekek és házi kedvencek közelében tartani.

Az idősebb Hamlet és Szókratész gyilkosai
Kertünk ártalmatlan, hasznos vagy éppen mérgező lakóiról viszonylag keveset tudunk őseinkhez képest. Ez egyrészt annak tudható be, hogy az orvostudomány fejlődésével a különböző növények használata a háttérbe szorult, így a porcsin, a libatop, a disznóparéj és a tyúkhúr mára inkább a kiskertek ellenségének, mintsem a gazdák táplálékának számítanak. Hasonlóképp vagyunk kertünk mérgező lakóival is, melyek akár kínkeserves szenvedést is okozhatnak az óvatlan fogyasztónak.
Aki ismeri az idős Hamlet király elleni merénylet történetét, annak a bolondító beléndek neve biztosan nem idegen, aki pedig az északi népek mitológiájában jártas, bizonyára a farkasboroszlánról és a tiszafáról is hallott már, ahogy az egyik görög Párka nevét viselő nadragulyáról is (az a Párka, aki elvágja az élet fonalát). Ezek a növényfajták, hasonlóan az eddig leginkább alföldi környezetben előforduló csattanó maszlaghoz vagy a mára minden minimalista kertben megtalálható tujafához, varázslatos történeteik és megtévesztő kinézetük ellenére igencsak veszélyesek. Bár a farkasboroszlán, a nadragulya és a beléndek – a sisakvirághoz hasonlóan – élőhelye elsősorban az elszigetelt, erdei területek és bokrosok, egyre gyakrabban találkozunk velük a porták udvarain és a díszkertekben is.
Az említetteknél azonban sokkal gyakoribb és veszélyesebb a Szókratész halálát is okozó foltos bürök, melynek „erejéről” Benedek Elek, Móricz Zsigmond, de még Janus Pannonius is írt. Ráadásul a koniint tartalmazó zellerfajta a legtöbb telek és udvar árnyékosabb részén megtalálható, melyet törésre erős, csípős, kellemetlen szag jellemez, ellentétben olyan bokros, bogyós termésű növényekkel, mint a magyal, fagyal, a sziklakertekből visszaköszönő kecskerágó, a ricinus vagy a leander – ezek ugyanis kevésbé taszítók a kíváncsi gyermekkezek számára, sőt impozáns virágaik, leveleik különösen vonzók lehetnek a kis felfedezőknek.

Elíziumi mezőkről a nappaliba
A növények méreganyagai a farmakológia és a szerves kémia szerint több csoportba és típusba sorolhatók. Ezek egyaránt lehetnek cukormolekulákból álló savas vagy lúgos vegyületek (pl. polifenolok, egyéb polimerek) és fehérjék (pl. ricin), ám a leghosszabb listát az alkaloidok csoportja alkotja. A szobanövények között számos népszerű faj van, amely az említett csoportokba tartozó ható‑ és méreganyagokat tartalmazza: a buzogányvirág, a hortenzia, a könnyező pálma, a ciklámen, az anyósnyelv, a szobafikusz, a mikulásvirág és az azálea is tartalmaz erősen vagy enyhén mérgező vegyületeket, melyek főként a növények anyagcseréjének, táplálkozásának melléktermékeiként vagy a külső fenyegetések elleni védekezésként termelődnek.
Íme, néhány példa: a szobafikusz a kumarintartalma miatt erősen stimulálja az emésztőrendszert, a gyomorba jutva erős hasmenést és hányást okozhat. A ciklámen sajátos glikozidja hasonló tüneteket eredményez a fogyasztónak, ami súlyos esetben idegbénulással is társulhat.
Ajánlott tehát fokozottan figyelni a mérgező növényeinkre, főleg, ha kisgyermek vagy házi kedvenc él velünk.