Regensburg története a kőkorba nyúlik vissza, amikor kelták telepedtek le itt, majd az i. sz. 1. században rómaiak építettek itt erődöt, amelyet az évszázadok során folyamatosan bővítettek. A középkorban Regensburg a Német-római Birodalom politikai központja volt, és kereskedelmi központ is. A 8. században érseki székhely lett, ahol nemzetgyűléseket is tartottak. Itt épült az első ‒ még ma is ép ‒ kőhíd a Dunán 1135 és 1146 között, és az óváros ‒ amely 2006 óta az UNESCO Világörökség része ‒ épületei középkori hangulatot adnak ennek a bajor városnak. (194-ben épült ugyan egy híd a Duna alsó szakaszán, amelyet Traján hídjának neveznek, de ennek már csak a nyomai láthatók.) Regensburg központjában, az óvárosban a tornyos házak, a Dóm és a már említett Kő híd (Steinbrücke) a legjellegzetesebb építmények. Érdekesség, hogy a Regensburg alatti Duna-szakasz legelső és sokáig egyetlen állandó hídja a budapesti Lánchíd volt, amelyet 1839-ben kezdtek el építeni, és 1849-ben adták át.

A regensburgi Kő híd mellett a Dunán horgonyozik egy múzeumhajó, amelyen az Érsekcsanád felirat látható. Ezt némileg meglepve olvastam, amikor először láttam, de hamar kiderült, hogy a dunai hajózás története látható rajta. A hajót 1922–23-ban építtette a Bayerischer Lloyd, és Ruthof néven vontatóhajóként került forgalomba, Passau és a Vaskapu között látta el feladatát. Egykor sok magyar kereste kenyerét ezen a lapátkerekes gőzös vontatón, ezért a hajó belsejében rengeteg magyar felirat olvasható. Egy idegen városban kellemes meglepetés az ilyesmi.

Egyébként Németország történelmi városai közül Regensburg maradt meg a legépebben, össze sem lehet hasonlítani Drezdával vagy Würz­burggal, hiszen ezeket a városokat a második világháborúban földig rombolták a bombák. A regensburgi gótikus dóm, a Szent Péter-katedrális egyértelműen a legfeltűnőbb épület a városban, két magas tornya messziről is jól látható, és a városba érkező látogatóknak általában ez az első úti célja. Színes, apró részletekkel teli rozettái is különlegesek, és ha belép az ember a dóm belsejébe, akkor olyan érzése támad, mintha megállt volna az idő. A jó állapotban levő műemlék épületek, a kis macskaköves utcák, keskeny sikátorok, lépcsők labirintusában könnyen el lehet tévedni.

Az óvárost régen védelmi célból kőfal vette körbe, amelynek nyomai itt-ott még jól láthatók, a falon túl északról a Duna, délről pedig egy nagy park határolja a régi városrészt. Minden más e köré a mag köré épült, és talán a folyók szétszakadó, majd újra egymásra találó ágainak, a sok kis szigetnek köszönhető, hogy rengeteg zöldövezet van a központban és a külvárosban is. Nem nehéz eldugott zugokat, ösvényeket, öreg fűzfákat és tökéletes madárleseket találni, ahonnan szürke gémet, kormoránt vagy jégmadarat lehet megpillantani. Ahogy a város külső részei felé halad az ember, úgy változnak az épületek, megjelennek az 50-es és 60-as években épült többemeletes, kocka lakóházak, tömbházak, és ezeken is túl, a külvárosi részeken domboldalba süllyesztett luxusházak vannak, lapos tetejű, egyforma épületek, pazar kilátással.