Volt idő, hogy csak a vasárnapokat vártam. Volt idő, hogy utam reggel a templom padjából a falusi futballpályák csodálatos világához vezetett. 
Szent és profán keveredése? Csupán látszatra. Minden magára valamit is adó településnek valamely eldugott részében található egy tér, ahol ha más nem is, de két téglalap alakú micsoda (futballkapu) fel van állítva egymástól arányos távolságra. Székelyföld csodái közé tartoznak a templomok. Nincs település, ahol ne lenne legalább egy kis kápolna, ahová betérhetnek az Istent kereső megfáradt lelkek, akik a mindennapok fáradalmai elől menedékre lelnek Isten házában.
Templomainkat, akárcsak futballpályáinkat manapság divatos lakat alatt tartani. Természetesen a biztonságért, az avatatlanok, a rendeltetésnek nem megfelelően használók elől.
Az igazat megvallva talán több futballpályát ismerek a környéken, mint templomot. Legalábbis belülről, mert kívülről mindegyiket láttam már, hiszen a templomok legtöbbje a települések központjában épült. A belső látványviláguk rabul ejtő, és természetesen mindenkinek van egy „temploma”, ahová vasárnaponként jár, más templomokat pedig különlegesebb napokon, a szomszéd településeken élő rokonai miatt keres fel. Hogy párhuzamot vonjak, olyan, mint mi, falusi játékosok, akik minden második hétvégén hazai pályán fogadjuk a vendégcsapat játékosait, és azt megelőzően „idegenben” lépünk pályára. 
Mégis óriási a különbség. Lehet, hogy pofátlanság részemről ilyen párhuzamok állítása, de megteszem. Mert látok egy óriási különbséget a templomok és a futballpályák között, éspedig a személyeket, akik egyik-másik helyet időről időre felkeresik. Legyen szó katolikus, ortodox vagy bármely, a reformációt követően kialakult felekezetről, elsősorban a saját felekezete számára kíván menedéket nyújtani. Nem vitás, hogy a futballpályákat is azok látogatják, akiket vonz a sport világa, mégis, azokon a napokon, amikor megnyitja kapuit, mintha minden határ elmosódna, amely vallási, szociális vagy más különbségekből fakadna. A lényeg a sport szeretete, akárcsak a templomok esetében, ahol mint tartják, egy az Isten. Vagy mégsem?! 
Néha hitelesebb számomra az előbbi helyszín. Többször éltem át az utóbbi időkben a pályán isteni kegyelmet, mint a templomban. Velem van a gond, megcsömörlöttem a képmutatástól. A pályán káromkodás, rivalizálás, alkohol mocska is jelen van, mégis ebben a közegben találtam meg az egyéni hitvallást. A test templomát megszentelem! A futball iránti olthatatlan szenvedélyem meg az, hogy településenként új emberekkel ismerkedhettem meg, hitelesebb számomra, mint azok arcának látványa, akik vasárnap buzgón imádkoznak, hétköznap meg annál nagyobb szenvedéllyel pletykálnak és átkokat szórnak egymásra. Persze tisztelet a kivételnek. 
Mert a pályán történtek a pályán is maradnak! A templom, akárcsak a pálya, számomra menedék, de jó kérdés, hogy mihez kérünk segítséget. Keresztünk cipeléséhez vagy a mások elleni áskálódáshoz?