Erdélyi, de főként székelyföldi műemlékek – elsősorban a templomok – építéstörténetének vizsgálata a fő kutatási területe a csíkszeredai Anno Domini Dendrolab magánlaboratóriumnak, amely Tóth Boglárka, Botár István és Denis Walgraffe régészek vezetésével működik, és amely a műemlékek fa elemeinek, történeti faszerkezeteinek, fa berendezési tárgyaknak és régészeti faleleteknek a dendrokronológiai keltezésével foglalkozik. A fák évgyűrűinek lemérésével és elemzésével ugyanis megállapítható a fa kivágásának ideje.

Kolumbusz útjával egykorú padlások

Általános tévhit, hogy a fa hamar tönkremegy, mondja Tóth Boglárka régész, amikor kutatásaikról kérdezzük. Nyilván nem egy kerítés deszkáiról beszélünk, hanem a száraz, jól szellőző, tiszta és védett helyen – például padlásokon – található faelemekről, faszerkezetekről. Az Erdélyben eddig ismert legidősebb tetőszerkezet hétszáz éves, de Európa nyugati részén akár kilencszáz éves fedélszerkezetet is találunk, az viszont ritkaság, hogy egy régióban több ilyen épület is legyen.
A csíki templom-tetőszerkezetek átfogó vizsgálatakor, helyszíni megfigyeléseik alapján több szerkezetről is feltételezték, hogy középkori eredetűek, arra viszont nem gondoltak a kutatók, hogy akad tetőzet, ahol a gerendák azóta állnak mondhatni érintetlenül, amióta az ácsok elkészítették a fedélszerkezeteket.
Az első mintákat 2007-ben vették, de csak 2019–2020-ban, a Rómer Flóris Terv részeként, a Teleki László Alapítvány közreműködésével kaptak anyagi forrást e kutatás elvégzésére, amellyel bebizonyosodott, hogy négy csíki plébániatemplom – a csíkmenasági, csíkkozmási, csíkszentmihályi és csíkszent­györgyi – felett ma is ötszáz évvel ezelőtt, a középkorban épített tetőszerkezetek állnak. Az is kiderült, hogy ezek közül a csíkszentgyörgyi szer­kezet eredeti állapo­tá­ban van. Egy másik műemlék, a csíkkarcfalvi templom szentélye fölötti tetőszerkezetről pedig nagy valószínűséggel feltételezik, hogy az építéshez az egykori, középkori szerkezet elemeit használták fel.

A keltezés, és amit az évszámok elárulnak

A kutatásnak köszönhetően megállapították, hogy a legkorábbról fennmaradt minták a csíkszentmihályi templom hajója feletti tetőszerkezetből származnak: ezt 1491–1492-ben építették, de 1733-ban történtek átépítések, az eredeti formának megfelelően. Ez a keltezés azért is érdekes a kutatók szerint, mert megcáfolja azt a helytörténeti adatot, mely szerint az 1694-es tatárbetöréskor leégett a templom. Tóth Boglárka azonban megjegyezte, hogy az 1730-as évek elején történt átépítés mértékét nem tudták részleteiben meghatározni, és más, a kutatás szempontjából lényeges kérdésekre sem tudtak választ adni, ugyanis a 2020-ban és 2021-ben zajló templomfelújításkor nagymértékű beavatkozás történt a szentmihályi templom tetőszerkezetén, amely miatt fontos információkat hordozó középkori faelemek vesztek oda, amelyekből mintát lehetett volna venni.
Majdnem teljes egészében megmaradt viszont a csíkkoz­mási templom tetőszerkezete, amelyet 1505–1506-ban építettek, illetve a csíkmenasági, amelyet 1532–1533-ban, és a csíkszentgyörgyi, amely 1533-ban épült a vizsgálatok szerint. Utóbbi esetében néhány kisebb elem hiányától vagy cseréjétől eltekintve kijelenthető, hogy a tetőszerkezet eredeti, azaz ma is ugyanúgy áll, ahogyan 492 éve felépítették. A kozmási tetőszerkezetben viszont 1928-ban – a korábbi állapothoz hűen – kicserélték az összes kötőgerendát, de az eredeti elemeket eredeti kötésmóddal kapcsolták az újonnan beépített kötőgerendákhoz. Menaságon a hajó falmagasításakor a nyugati fedélszerkezetet – az eredeti felépítésének megfelelően – újrarakták, és a keletit 2010-ben, a templom helyreállításakor új elemek beépítésével, de az eredeti állapot megőrzésével megerősítették.
A csíkkarcfalvi plébániatemplom mai tetőszerkezete 1796 és 1798 között épült, de a dendrokronológiai vizsgálat szerint részben a szentély feletti korábbi tetőszerkezet elemeinek felhasználásával – amelyhez a fát 1503 és 1505 között vágták ki –, részben pedig 1795-ben és 1797-ben kivágott lucfenyőkből. A ma álló, de a 18. században épült fedélszerkezet nagy valószínűséggel megegyezik a korábbi szentély tetőszerkezetével.
Ezek a tetőszerkezetek nem akkor készültek, amikor a templomok épültek, hangsú­lyozza Tóth Boglárka, hiszen a kozmási, szentgyörgyi, karcfalvi és szentmihályi plébániákat írott források említik már a 14. században, és régészeti kutatásból ismert, hogy a menasági templom gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza. A fedélszerkezetek a kozmási, szent­györgyi és szentmihályi templomok utolsó nagy átépítésekor, az ún. késő gótikus periódusban épültek, illetve, ahogyan említettük, a karcfalvi templom esetében az 1790-es években volt még egy későbbi átépítés.

Félezer éves ácsjelek a gerendákon

Azért figyeltek fel ezen templomok tetőszerkezeteire, magyarázza a régész, mert a faszerkezetek középkori építésre utalnak. Példaként néhány jellegzetességet említ: valamennyi szerkezet torokgerendás, középső függesztővel megerősített és/vagy két-állószékes szaruállásokból épült fel. Ami az ácskötéseket illeti, félfecskefarkas vagy egyenes lapolást alkalmaztak. A tetőszerkezetek azonos típushoz tartoznak, viszont egyedi sajátosságaik is vannak: különbségek vannak például a menasági tetőszerkezet keleti és nyugati részei között is, ezért – bár csak egy év különbség volt az építés között – a kutatók feltételezik, hogy más-más építőcsapat dolgozott a fedélszerkezet építésén. A gerendákon levő ácsjelek ugyancsak középkori jellegzetességnek számítanak.

Helyiek építették, helyi alapanyagból

Nagy szakmai tudást igényelt a keresztirányú szarufaállások és hosszanti rácsok elkészítése, szögezi le a régész. A háromszög alakú szarufaállásokat a hagyományos, középkori építési mód szerint az ácsok a földön, lefektetve, ún. zsinórpadon állították össze, majd a faelemeken véséssel jelölték, hogy mely álláshoz tartoznak. Ezeket a véséseket nevezik állás- vagy ácsjelnek, amelynek sokféle változata ismert: nemcsak bekarcolt jelek, hanem – a későbbi századokban – színes festék vagy különböző motívumok is megjelenhetnek, de ezek vizsgálata külön kutatási terület. A földön összerakott állásokat a munkások szétszedték, majd a templom tetején újra összerakták és faszegekkel is rögzítették. A gerendákat egyértelműen bárdolással alakították ki, nem fűrészelték, valamint a fákat kevéssel a kivágás után, frissen munkálták meg és használták fel az építéshez, nem szárították azokat.
A csíki templomok fedélszerkezeteinél, bár hasonlóak, a szakértők mégis különböző technikai megoldásokat figyeltek meg, amelyek arra utalnak, hogy több, egymástól független ácscsoport tevékenykedett a térségben. A régészeknek vannak arról információik, hogy ugyanebben az időszakban Brassóban csíki ácsok is dolgoztak, ezért feltételezik, hogy a csíki templomok tetőszerkezeteit is helyi mesterek készítették.
Emellett mindegyik szerkezet – és az eddig ismert összes 15–19. századi csíki templom-tetőszerkezet – alapanyaga lucfenyő, amelyet szintén érdekesnek tartanak a kutatók, tekintve, hogy ugyanebben a korban Erdély más területein a tetőszerkezeteknél tölgyfa használata a jellemző. Korábbi vizsgálatok – de helynevek és írott források is – azt bizonyították, hogy a falvakhoz tölgyfaerdők voltak közelebb, és az ácsok előbb az építkezés közelében levő erdők fáit használták fel, és csak ezen erdők kiirtása után szállították, tutajozták a távolabbi, magasabban fekvő fákat. A Csíki-medencében azonban – feltételezik a kutatók – az ácsoknak választási lehetőségük volt a tölgy és fenyő között. Ez azért is nagyon valószínű, mert a csíki templomok tornyaiban tölgyfát használtak, a tetőszerkezethez azonban hét-tíz méter hosszú, egyenes gerendákra volt szükségük, így erre a célra lucfenyőt választottak, már csak azért is, mivel az utóbbi könnyebben kivágható és megmunkálható, mint a tölgy. Tóth Boglárka szerint mindez azért fontos, mert eddig a történészek, régészek azt hitték, hogy a középkorban a tetőszerkezetek építésére Erdély területén csak tölgyfát használtak, és a lucfenyő csak a 19. századra szorította ki a tölgyet. A csíki kutatás azonban árnyalni tudta ezt a képet, bizonyítva, hogy az ácsok a helyi alapanyagok közül választva a célnak legmegfelelőbbet használták fel.

Örökség, melyre figyelni kötelesség

A kutatás jelentősége a régészek szerint túlmutat a faszerkezetek keltezésén: a tetőszerkezetek építési idejével ugyanis a késő gótikus átépítésének egy fontos mozzanatát, a befedés idejét is sikerült pontosan meghatározni. Csíkszentmihályon az átépített és magasított templomot 1492-re, a csíkkarcfalvi templomban az új szentélyt 1505-re, Csíkkozmáson az átépített templomot 1506-ra, Csíkmenaságon a bővített keleti épületrészt 1532-ben, míg a korábbi hajót 1533-ban, illetve Csíkszentgyörgyön az átépített templomot szintén 1533-ban fedték be. Tóth Boglárka hangsúlyozza, hogy ezek az évszámok más keltezésekhez is adattal szolgálnak, és az építéstörténet rekonstruálásához pontos, olykor semmi mással nem pótolható forrásként szolgálnak. Emellett pedig a műhelykapcsolatokkal, technológiai ismeretek terjedésével, erdőhasználat­tal és környezettörténettel kapcsolatban is információkat hordoznak.
A régészek felhívják a figyelmet arra, hogy ez az örökség fokozott figyelmet és védelmet érdemel, hiszen felújításkor megtörténhet, hogy odavesz­nek olyan elemek, amelyek a több száz éves múltról árulnak el részleteket. Ugyanakkor mindebből arra is következtetnek, hogy hasonló korú és értékű tetőszerkezetek még sok erdélyi műemlék templom felett állhatnak, és ezek felmérése és védelme fontos feladata a műemléki kutatásnak.
– Nemcsak a középkori fedélszerkezet értékes, hanem mindegyik, amelyik napjaink előtti, jó állapotú és jó ácsmesterséget tükröz, viszont tény, hogy a régebbi tárgyak esetében az idő hozzáadott értéket jelent – jegyzi meg Tóth Boglár­ka.
Ezért fórumokon, konferenciákon hívják fel a szakmabeliek figyelmét arra, hogy milyen fontos a műemlék épületek faszerkezeteinek a dendrokronológiai vizsgálata, főleg az épületek helyreállítása előtt. Ugyanakkor szélesebb körben is ismertetik kutatásaik eredményeit: részben ezt a célt szolgálta az a január végén nyílt makettkiállítás a Csíki Székely Múzeumban, amelyre a Nagy István Művészeti Középiskola építész szakos tanulói készítették el a csíkkozmási, csíkmenasági és csíkszentgyörgyi plébániatemplomok tetőszerkezeteinek makettjeit. Ezeket az illető templomokban helyezik el háromnyelvű ismeretterjesztő táblával együtt, hogy a betérők megkapják a legfontosabb tudnivalókat a középkori tetőszerkezetekkel kapcsolatban.
 

A dendrokronológiai vizsgálatról

Említettük korábban, hogy a kutatók kezdeti feltételezésükre csak évekkel később kaptak bizonyítékot. A vizsgálathoz szükséges mintákat ugyanis 2007-től kezdődően gyűjtötték be, de ezeket akkoriban nem tudták keltezni, mivel – ahogy írtuk – mindegyik szerkezet alapanyaga lucfenyő, és akkor még nem létezett erdélyi lucfenyő-adatbázis, amellyel keltezni tudták volna a mintákat. Ahhoz viszont, hogy ennek jelentősége érthető legyen, tennünk kell egy kitérőt, röviden elmagyarázva a dendrokronológia módszerét.
Az eljárásról a Dendrolab honlapján találunk leírást: mivel az egymáshoz közel élő, ugyanahhoz a fajhoz tartozó fák évről évre nagyjából hasonló méretű évgyűrűket növesztenek a rájuk ható hasonló – elsősorban – időjárási viszonyok következtében, ezért egy legalább 30 éves fa évgyűrűsorozata oly mértékben egyedi, hogy nem fordulhat elő még egyszer a történelem folyamán, így csak és kizárólag azt az időszakot tükrözi, amikor a fa élt. Több egyedi évgyűrűsorozat egyesítésével egy adott területre és fafajra érvényes ún. kronológia hozható létre. A kronológia – napjainktól visszamenőleg a múltba – nagyon sok történeti faelem (pl. népi faházak, templom-fedélszerkezetek, középkori festett fatáblák, régészeti ásatások során előkerült famaradványok) évgyűrűsorát tartalmazza, ahol az adatsorok az átlapolás elve alapján kapcsolhatók össze. Ez azt jelenti, hogy egy 2015-ben kivágott 150 éves tölgyfa és egy 20. század közepén kivágott 100 éves tölgyfa évgyűrűsorának 70-90 éves közös időszaka alapján meghatározható a két adatsor egymáshoz viszonyított ideje, így a 2015-ben vágott fa segítségével megállapítható a másik fa kivágási időpontja. E sor folytatásával a múlt felé elvileg egy végtelen fa évgyűrűsora állítható össze. Az ismeretlen korú faminták évgyűrűsorának datálása, naptári évhez való kapcsolása keltezett kronológiával való összehasonlítással kapható meg.
A dendrokronológiai keltezést napjaink legpontosabb kormeghatározási lehetőségének tartják. Ha a faminta tartalmazza a kéreg alatti legkülső, legfiatalabb évgyűrűt, az ún. záróévgyűrűt, a fa kivágásának idejéről nemcsak azt lehet megállapítani, melyik évben, hanem azt is, hogy őszi–téli vagy tavaszi–nyári időszakban történt. Ha a minta nem tartalmazza a kéreg alatti évgyűrűt, fenyők esetén az állapítható meg, hogy a fát mely évet követően vágták ki.