Mindenhol jó, de a legjobb otthon – szól az ismert mondás, és bár közhely, mint minden hasonló szólásban, ebben is van igazság.
Nemrégiben Svédországban jártam. Nem tudnám megmondani, mi vonzott oda, talán a skandináv népek nyugodtságának híre vagy a kíváncsiság, hogy Svédországban is svédasztalos-e a reggeli – egyébként az. Nem turistaközpontot, nagyvárost vagy a fővárost választottuk, hanem egy déli városba látogattunk, Helsingborgba, amely a maga százezres lakosságával nem számít kicsinek, mégis teljes mértékben a kisvárosok hangulatát idézte.

Szeretem azokat a helyeket, ahol nincs sok turista, mert sajátosságaiban tekinthető meg a város, érezni lehet az átlagos hétköznapok hangulatát. Elsőre minden másnak tűnt, mint itthon: az épületek távol vannak egymástól, nincs zsúfoltság, nem látni át a szomszéd udvarára, kevés az autó, a legtöbben biciklivel és gyalogosan járnak, minden második járókelő kutyát sétáltat, a terek, parkok pedig a kora reggeli óráktól egészen késő éjszakáig tele vannak élettel. Kevés a parkoló, ám ezekben mindig van üres hely, a vendéglátó egységekben tilos a dohányzás, sőt még a teraszokon sem engedélyezett. Az emberek mosolyognak, még akkor is, ha csak éppen szembebicikliznek egymással az úton.

Látván a különbségeket szülővárosom és a svéd Helsingborg között, elgondolkodtam azon, hogy tudnék-e ott élni. Az életszínvonalbeli különbségeket nem vettem számításba, csak azt, amit látogatásom során tapasztaltam. Tengerparti elhelyezkedése mindenképp mellette szól, hiszen imádom a tengert, órákon át képes voltam a kikötőben sétálni, csodálni az óriási hajókat és kompokat, amelyekkel a szomszédos Dániába lehet áthajózni, és amelyeik akkorák, hogy akár több tíz kamion is elfér rajtuk. A város legmagasabb pontjára épült vár szépsége és a benne található Kärnan-torony impozáns látványa, valamint a számos park és zöldövezet (melyeknek köszönhetően úgy éreztem magam, mintha állandóan piknikezni indulnék) szintén a svéd város mellett szólnak. A kikötőben sétálva, a számos nemzeti lobogó között megpillantottam a magyar zászlót is, ez a látvány pedig végképp lenyűgözött.

Ám nekünk is van parkunk, csendesebb, mint az ottani, várunk is van, ami ráadásul meg is újul nemsokára, s lassan bicikliútjaink is lesznek, a svédasztalos reggeli pedig itt is divatos. Beismertem magamban: itthon mégiscsak jobb nekem. Ennek ellenére meghatározó élmény volt látni és az otthonommal összehasonlítani Helsingborgot, átélni a skandináv életérzést, meglátogatni a kikötőt, kávézni a tengerparton. Egyvalamit azonban mindenképp szerettem volna hazahozni: azt, hogy olyan kedvesen mosolyogjak én is az embertársaim­ra, mint a svédek egymásra.